Keresés

Hírek


Rákfogó - 2017.11.11. - Szeged Jazz Days

Miután a Szeged Jazz Days előre meghirdetett programjában a külföldi fellépők a közönség számára nem igazán voltak a „sztár”, vagy legalább a jól ismert kategóriában, ezért bátran állíthatom, hogy a legnagyobb érdeklődés az újra színre lépő Rákfogó együttes fellépését kísérte. A barátaim között egy – már szép kort megért – valakit találtam, akinek a hetvenes évek elején volt szerencséje látni a legendás összeállítású zenekart. Jóval többen voltak, akik – jelen sorok írójával együtt – a nyolcvanas évek elejéről, a Saturnus koncertjeire emlékeznek. Ugyebár a két együttes három helyen fedi egymást, a Szakcsi–Babos–Kőszegi hármas mindkét helyen húzóerőként szerepelt. És azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a magyar jazz-rock élet három legendája a Syrius, a Rákfogó és a Saturnus voltak. Az első kettőt Orszáczky „Jackie” Miklós neve köti össze, akinek nevét a szervezők külön fel is tüntették a négyoldalas, színes programfüzetben. 1972-ben alakult ki a rövid ideig működő legendás ötös: Szakcsi, Orszáczky Jackie, Kőszegi Imre, Babos Gyula, Ráduly Mihály.

A hétvégi szegedi fellépésen a Rákfogó a következő összeállításban szerepelt: Szakcsi Lakatos Béla – Fender zongora, Orbán György – bőgő, Kőszegi Imre – dob, Babos Gyula – gitár, Fekete-Kovács Kornél – trombita. Első látásra furcsa volt a bőgő, és trombita a legendás basszusgitár és szaxofon helyett…

A nyitó szám Joe Zawinul „Boogie Woogie Waltz” című szerzeménye volt a „Sweetnighter” albumról. Az egyik kedvencem az amerikai Weather Report együttestől. Szakcsi csak a szám végén konferált, természetesen már korábban felismertem a dallamot, és nagyon elcsodálkoztam. Következett Miles Davis „Solar” című darabja, majd számomra legnagyobb meglepetésként John Coltrane „A Love Supreme” albumának két számából készített „medley”. Ebben a számban már Orbán is kapott egy néhány perces szólóra lehetőséget, korábban és a továbbiakban a vezető dallamok bemutatása után a Fender zongora, a gitár, és a trombita szólóit hallhattuk. A „Rákfogó” című számot konferálta fel Szakcsi, majd utolsóként Kőszegi Imre „Eltérő ritmusok” című alkotása következett, a ráadásban egy új felfedezett, a nemrég hazánkban is fellépett angol Jacob Collier egyik szerzeményének átiratát hallgathattuk meg.

Szemmel láthatóan a zenekar kitűzött célja nem a legendás ötös ismert számainak újjáélesztése volt. Inkább úgy tűnt, hogy egy kicsit modern köntösbe próbálták öltöztetni a negyvenegynéhány évvel ezelőtti elmúlt időket. Ehhez szerintem jobb lett volna az egykori saját számokat használni. Azon merengtem a koncert vége felé, hogy ha én szerveztem volna ezt a koncert napot, biztos nem hagyom ki a lehetőséget arra, hogy egymás után következve felléptessem a Rákfogó, majd a Syrius Legacy együtteseket. Utóbbiak már két sikeres lemezen vannak túl, a Syrius egykori szerzeményeit játszva. Biztos, hogy remek kontraszt lehetett volna a már 40 éve is fellépő Rákfogó zenészei után meghallgatni, hogy a kor zenéje hogyan hallatszik modern, jazzes felfogásban, kicsit más megközelítésben…

(Írta mindezt annak ellenére Béla, hogy előzetes telefonbeszélgetésünk megbeszélésünkön ismét tudatosítottam vele, hogy 2017. július 14-e óta már nem én vagyok a Syrius Legacy menedzsere! – A szerk.)

Ez elmaradt. Talán legközelebb. A kb. 600 fős szegedi közönség vegyes érzelmekkel távozott. Egy dologban viszont egyetértettünk, Fekete-Kovács Kornél kiemelkedő szólistája volt a zenekarnak ezen az estén.


rakfogo.jpg



Vissza a hírekhez