JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Fred Wesley and the New RB's - Ronnie Scott’s , London (2017. december 13.)

Fred Wesley. A funk egyik egész életre szóló építőmestere, élő legendája. Kezdődött ugye a "mozgalom" James Brown-nal, akinek a horn szekciója úgy állt fel, hogy Maceo Parker, Pee Wee Ellis és Fred Wesley. Aztán a horn-szekció önállósodott, "the JB's", vagy "Horny Horns" néven lépett fel évtizedekig. A mostani felállás Peter Madsen (zongora, Fender Rhodes), Dwayne Dolphin (basszusgitár), Bruce Cox (dobok), Gary Winters (trombita), Philip Whack (szaxofon) és Reggie Ward (gitár) voltak. A Madsen/Dolphin/Cox ritmusszekcióval (amely külön "Three Of A Kind" néven trióban is dolgozik, és vesz fel lemezeket) már évtizedek óta játszik Fred Mester. Leginkább Európában és Japánban lépnek fel (Amerikában más felállásokban játszik). Nekem éppen 25 évvel ezelőtt volt őket látni Fred-del, akkor is Londonban (de akkor nem itt, hanem a Jazz Café-ban).

A 25 év alatt nem sok minden változott; ha lehet, a banda még feszesebben játszik; a két funkmeister, Bruce Cox és a Dwayne Dolphin vaskos, funky alapjaira támaszkodva. Fred 74 éves korára gömbszimmetrikus formát vett fel, ülve játszotta végig a koncertet, de játéka, pozitív energiája még mindig a régi. Mivel ez nem olyan "igazi" jazz (ahogy Maceo szokta mondani: "1% Jazz, 99% Funky Stuff"), nem fogom teleírni velük a JazzMa-t, nehogy valaki azzal vádoljon, hogy felhígítom az anyagot. Csak annyit mondok, hogy - jazz, vagy nem jazz - ezt a zenét úgy, ilyen feeling-gel, ilyen energiával, ahogy Fred játssza és énekli, nem sokan csinálják a világon.

A koncerten a régi nagy slágerek jöttek sorban, mint a „Four Play” (a negyven éves „Horny Horns” lemez egyik nagy klasszikusa), a „Bop to the Boogie” (a „Swing and Be Funky” lemezről, 25 évvel ezelőttről), a „House Party”, a „Pass the Peas” ('72), a „Breaking Bread with My Mama” ('74), a „Peace Power” (1994)...

A végére már az amúgy elég nehezen bemelegedő angol  (természetesen teltházas) közönség sem maradt ülve, beindult a "shake your booty", ahogy egy Fred Wesley bulin azt mindenkinek tenni kell.

Érdekes, hogy talán ez az első Fred Wesley-vel kapcsolatos írás a JazzMa-ban, és még csak a második Ronnie Scott-os riport JazzMa-ban - Fränk Sándor 2011-es útibeszámolója után:

http://www.jazzma.hu/nagyvilag/2011/03/22/lenyugozo-dee-dee-frank-sandor-londoni-utibeszamoloja/

Ez a klub, ugyebár, a világ leglegendásabb, legismertebb helyszínei között van. Az Amerikát megjárt angol szaxofonos Ronnie Scott alapította az ötvenes években, és a kilencvenes évek közepéig (haláláig!) ő vezette, konferálta (az ő sajátos fanyar humorával) a zenekarokat. Mikor Londonban tanultam a 90-es években, hetente kétszer-háromszor itt lógtam, mindenkit láttam, aki számít, Joe Zawinul-tól James Moody-ig. Én sem voltam itt már vagy húsz éve, de az eltelt idő alatt nem sok minden változott. Ugyanott van a klub, ugyanolyan zsúfolt, mint régen, még mindig nem sikerült nekik a zongorát normálisan behangolni és kihangosítani.  Félhomályban lógnak a fekete-fehér képek a zene nagyjairól a falakon, és ugyanúgy nem lehet a ruhatárig (közelharc nélkül) eljutni, mint régen. De ugyanúgy, mint régen, telt ház van minden nap, és a jazz legnagyobb alakjai lépnek fel itt, az év 365 napján. Ja, és nem szabad fényképezni. Kémfotók.


fw1.jpg


fw2.jpg


fw3.jpg


fw4.jpg


fw5.jpg


fw6.jpg


fw7.jpg


fw8.jpg


fw9.jpg


fw10.jpg

Vissza a hírekhez