Keresés

Sztárinterjú


Sztárinterjú - A Harcsa Veronika jelenség 2011. március 05., Maloschik Róbert

Ma ünnepli egyéves születésnapját a Bin-Jip...

harcsa-veronika-headline.jpg

MR: Veronika, emlékszik még, hogyan kezdődött kapcsolatunk?
 
HV: ???

MR: Akkor felfrissítem a memóriáját. 2006 tavaszán meghívtam a Jazz a Márványteremben sorozatomba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének növendékeit. Az est vendége László Attila volt, aki akkor, mint kiszenekari gyakorlat tanár jelent meg és már előre felhívta figyelmemet magára. Azt mondta, Robi, ez a lány különleges tehetséget hordoz magában. Egyszerűen lebilincseli a közönséget. Aztán amikor Ön lépett "dobogóra", annak ellenére, hogy én csak a fülemnek hiszek és hallottam a hangterjedelmét, egyszerűen meghökkentett kígyózó testmozgásával és a közönségből kiváltott reakciókkal. Itt a sikítozásra és dübörgő tapsra gondolok. Ez magánál egy tudatos, begyakorolt figura volt, vagy egyszerűen a jazz zene ragadta ennyire magával?

HV: A mozgásom a zene átéléséből fakad, egyáltalán nem tudatos, és zavarba is jövök, ha szembesítenek vele. Gyerekkoromban sok éven át jártam néptáncra és társastáncra, így a zene és a mozgás egybeforrt, teljesen természetes, hogy a tagjaim is bekapcsolódnak az éneklésbe. Koncertenként változó különben, hogy ez milyen mértékű, van, hogy végigállok egy estét, a tegnapi Bin-Jip koncerten pedig voltak pontok, amikor páros lábbal ugrálva énekeltem.

MR: Aztán egyszer csak felhívott a mobilomon (vajh azt honnan tudta meg?) és azt mondta: Maloschik úr, megjelent az első CD-m és szeretnék egyet adni Önnek belőle, mert kiváncsi vagyok a véleményére. Előre megmondtam magának, biztos, hogy ezt akarja, mert én nagyon őszinte ember vagyok és már több énekesnő is elsírta magát, mikor szembesítettem vele, hogy nincs hangja, azon viszont hamisan énekel. Emlékszik arra, hogy mit mondtam magának, amikor meghallgattam a "Speak Low" CD-jét?
 
HV: Persze, hiszen egyike volt a meghatározó kritikának. Hogy miért nem írok saját dalokat. És bár szeretek feldolgozásokat, sztenderdeket énekelni, beláttam, hogy igaza van, magam is komplexebb önmegvalósításra vágytam a „puszta” éneklésnél. Korábban is voltak zenei és szövegötlet-foszlányaim, de nem voltam elég bátor a dalíráshoz. Ezen a ponton azonban elhatároztam, hogy legalább megpróbálom, és nem sokkal később, remegő kézzel elvittem a próbára az első dalom kottáját. Az Ön telefonszámát egyébként Bágyi Balázs adta meg, aki az első időkben a zenekarom dobosa volt. Mivel nem volt menedzserem, se kiadóm, mindent magam intéztem a lemez és a zenekar körül, Balázs pedig sokat segített abban, hogy képbe kerüljek, kiket érdemes megkeresni.

MR: És arra emlékszik-e, mikor pár hónappal a "szakvéleményem" után odajött hozzám a Nyitott Műhelyben és átadta szintén véleményezésre a friss demóját?
 
HV: Igen, ezen az első saját dalaim szerepeltek: Too Early, If You, But I’m Not, Maybe Neverending. Később mind helyet kaptak a You Don’t Know It’s You című lemezünkön.

MR: És egyszer csak bejött a "boom". Egyre többet hívták az A38-ra és az időközben megszűnt Take5-nál a Bajcsy Zsilinszky útig állt a sor, hogy bejussanak a Harcsa Veronika koncertre. Ekkor már volt menedzsere? Aztán jött az első Smartmusic-os CD, a "You Don't know It's You", ahol még szőke, de már nem szemüveges, mint ahogy én másfél évvel korábban megismertem. A Smartmusic egyik tulajdonosa, Szepesi Mátyás ekkor lett a menedzsere?
 
harcsa-veronika-youdontknowitsyou-cd.jpgHV: 2008 elején lett a menedzserem Szepesi Mátyás, akivel azóta is együtt dolgozom. Ez nagyjából egybeesett a zenekarom népszerűségének hirtelen növekedésével. Ezt érezte meg Mátyás, látta, hogy egyre többen kíváncsiak ránk, érdekesnek tartotta, amit csinálok. Egyébként örülök neki, hogy a zenekar első két és fél évében egy személyben voltam zenekarvezető, koncertszervező és lemezkiadó. Sok tapasztalatot gyűjtöttem akkor, amiknek ma is hasznát veszem, hiszen ma egy zenész aligha engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak a hangokkal törődjön. Egy zenekar életéhez a lemezfelvételen és a koncertezésen túl olyan dolgok is tartoznak, mint a kommunikáció vagy a stratégia. Ezeket Mátyással együtt visszük.
 
MR: Már ennek a munkakapcsolatnak volt az eredménye, hogy a Harcsa Veronika Quartet eljutott Japánba? Eddig hány lemezét adták el a "Felkelő Nap" országában?
 
harcsa-veronika-speak-low-cd.jpgHV: Nem, a japán kalandunk teljesen spontán alakult. 2007-ben kaptam egy e-mailt egy kinti terjesztőtől, aki rejtélyes módon rábukkant Speak Low című albumunkra az európai újdonságok közt. Először neki küldtem százasával a magyar kiadásból, majd ezek olyan jól fogytak kint, hogy felfigyelt rá a tokiói Nature Bliss kiadó, és szerződést ajánlott. Ők azóta kvartettem mindhárom lemezét megjelentették Japánban (az első kettő listavezető lett). Sőt, tavasszal megjelenő albumunkat is kiadják, annak ellenére, hogy magyar nyelven fog szólni.

MR: 2008-ban jött a "Red Baggage" CD, amelynek borítóján már nem platinaszőke a haja. Ez ismét önálló, tudatos image-váltás volt? Ezzel az anyaggal láttam és hallottam a Debreceni Jazz Napokon, amikor a közönség a viszonylag korai időpont ellenére is zsúfolásig megtöltötte a Baltazár teret. Ez gondolom pozitív energiákat ad egy énekesnőnek, de meg lehet ezt a népszerűséget szokni? Mentálisan hogyan tudja ezt kezelni?

harcsa-veronika-red-baggage-cd.jpgHV: A hajam sosem volt festve, az árnyalatbeli különbségek az eltérő fényhatásokból adódnak. A fotókat, borítókat igyekszünk a lemez hangulatához passzítani, így lett a Red Baggage vidámabb és színesebb, mint a You Don’t Know It’s You. A közönségtől kapott visszajelzések rengeteg energiát adnak, de nem gondolom magam sztárnak, és nem szoktam fürödni a népszerűségben. Arra koncentrálok, hogy saját magam számára izgalmasan tudjam tartani a foglalkozásomat, és bízom benne, hogy így a közönség sem fogja megunni a zenénket. Ezért próbálok mindig újítani, frissíteni, akár dalokban, akár műfajokban.
 
MR: Ekkor kezdődött a kapcsolata a Budapest Jazz Klubbal, ahol azóta, hol duóban Gyémánt Bálinttal, hol meg Quartetjével lép fel?
 
HV: A Take5 bezárásával a Budapest Jazz Club lett az egyetlen budapesti hely, ahol a technikai, szakmai feltételek adottak a klubozáshoz, és a közönség is ismeri. Szeretünk idejárni, és valóban nem csak a Quartet-tel. Gyémánt Bálinttal adott duónk nem egy külön formáció, hanem valódi örömzenei kaland, ahol jóval több feldolgozás kerül elő, mint a Quartet koncertjein. A BJC nem az a hely, ahol a lemezbemutatót, vagy a kiemelt koncerteket tartjuk, hanem ahová havonta lejárunk, hogy családias hangulatban engedjük szabadjára a spontán zenei energiákat.

MR: Aztán tavaly márciusban egy olyan jelenségnek voltam szemtanúja (akkor még az mr3-Bartók Rádió jazz szerkesztőjeként), amit eddigi több évtizedes pályafutásom során még soha sem tapasztaltam magyar jazzelőadóval kapcsolatban. A Magyar Jazz Ünnepe programfüzetében Ön volt aznap estére első előadóként kinyomtatva és már 6 órakor hosszú sorokban özönlött a tömeg (mint utólag kiderült döntő többségében Harcsa Veronika rajongók voltak) és a BJC-be, ahova maximum 250 ember fér be az emeleti színházterembe, kb. 300-350-en lehettünk, mint a heringek összezsúfolódva, plusz az előtérben vagy százan egymás hegyén-hátán, a lépcsőházban is "full house" volt, a földszinti helység is tele volt és mindenki arra várt, hogy feljusson az emeletre meghallgatni Harcsa Veronikát. Van erre valami racionális magyarázata, vagy nem törődik az egésszel, egyszerűen csak nyugtázza, ez van?
 
HV: Nem sokat gondolkodom rajta, hogy mitől vagyunk népszerűek. Viszont nagyon sokat dolgozom, a foglalkozásom minden szintjébe nagy energiákat fektetek, és remélem, hogy ezt a közönség érzi. Igyekszem az estéket megkomponálni, minden koncertre új sorrendet írok az adott nap és a helyszín hangulatának megfelelően. Koncert közben intenzíven érzékelem a közönséget, és ahelyett, hogy elvárnék tőlük bármit, a saját felelősségemnek érzem, hogy bevonjam őket a zenénkbe. Például a dalok közti összekötőkben igyekszem nyitott, közvetlen lenni. Ez zenén felüli eszköz, de sokat tud segíteni abban, hogy a közönség oldódjon, és többet befogadjon magából a zenéből.

MR: Aztán gondoltam, teszek egy próbát és meghívom a Zsámbék Jazz Open 2010-re, vajon hányan jönnek ki Budapestről a Romtemplom tövébe? És ha 400-500-an nem voltak a 300 szék teherbírású domboldalon... Szinte lefolyt a tömeg. Milyen hatással volt ez Önre? Vagy inkább a gyönyörű háttér ragadta magával?
 
HV: Zsámbék varázslatos hely. Tiszta idő volt, messzire el lehetett látni, világított a Hold. Egy ilyen környezetnek nem lehet nem a hatása alá kerülni! Ráadásul a közönség is valóban hálás és figyelemmel teli volt. Szívből örülök, hogy idénre is kaptunk meghívást, és bemutathatjuk a májusban megjelenő verslemezünket.

MR: Hogy dolgozza fel azt a negatív impulzust, hogy kolleganői (a magyar énekesnők) nincsenek túl jó véleménnyel Önről. Van, aki a rajongó táborát irígyli, van aki szakmai oldalról bírálja. Van egyáltalán barátnője a hazai énekesnők közül?
 
HV: Valóban többször a fülembe jutott már, hogy egyes kolleganőim nincsenek túl jó véleménnyel rólam, de mivel a szemembe senki nem mondott semmit, nem tudom, valójában kikről is van szó. Az biztos, hogy nem készültem énekesnek, mindössze érettségi után kezdtem napi szinten zenével foglalkozni, így vannak nálam jóval képzettebb, technikásabb kortársaim. Lassan három éve diplomáztam a jazz tanszakon, de ma is járok énekórákra, mert remélem, hogy tudok fejlődni. Egy tipikus kritika, ami érni szokott, az az, hogy a zeném nem jazz. Ennek elébe mennék, és én magam mondom, hogy nem az. Én egyáltalán nem ragaszkodom ehhez a kategóriához, leginkább a sajtónak van szüksége rá, hogy tipizáljon, és jobb híján a jazz-dobozba szoktak bedobni. Sok egyéb zenét is hallgatok a jazz-en kívül, és ez a dalaimon is érződik, az új lemezünkön is sok például a pszichedelikus, vagy pop hatás.

MR: Befejezésül pedig beszéljen egy kicsit a Bin-Jip-ről. Láttam, hogy amikor meghallotta a Fonogram-díj kiosztón, a Bin-Jip győzött az Alternatív zene kategóriában, annyira örült, hogy ugrándozni kezdett. Ezek szerint ez a formáció is szivecsücske? De miért pont épp alternatív kategóriában jelöltették magukat?
 
bin-jip-sm.jpgHV: A Fonogram-díjnál a zenekar maga dönti el, milyen kategóriában jelentkezik. A Bin-Jipben hárman ugyan kötődünk a jazz-hez (Kaltenecker Zsolt billentyűzik, Gyémánt Bálint gitározik), a zenénk mégsem jazz, szólók is csak kis mértékben kapnak szerepet. A ritmusszekciót Andrew J számítógépen szerkesztett groove-jai helyettesítik. A zenénk kísérleti elektronika, amiben helyet kap a trip-hop és némi jazz. Nem vagyunk azonban kifejezetten tánczene sem, így nem az elektronikus, hanem az alternatív kategóriára esett a választásunk. Külföldön egyébként az olyan zenekarokat, akikhez a mi zenénk köthető (Portishead, Björk, Massive Attack), gyakran hívják alternatívnak.

MR: A Bin-Jip-nek is akkora rajongó tábora van, mint a Harcsa Veronika Quartet-nek?

binjip-jacket.jpgHV: A Bin-Jip egészen pontosan ma ünnepli egyéves születésnapját, hiszen első koncertünket 2010. március 5-én adtuk. Nyilván kevesebb ember ismeri még a zenénket, mint a saját nevem alatt öt éve futó Quartet-et. De nincs okunk panaszra, és reméljük, hogy egyre többen szereznek majd rólunk tudomást (Bin-Jip ízelítő...).

 

(Fotó: Glódi Balázs)


Vissza az összes interjúhoz