Vas Bence: Praise the Notes 2016. július 18., Horváth László
Organism – Praise the Notes (Music Fashion)
Az utóbbi időben némi átalakuláson átesett Organism zenekar másfél hete jelentkezett új anyaggal (konkrétan az első CD-jük!), amelyet februárban vettek fel, és ami a „Praise the Notes” címet viseli. Az 50-es és 60-as évek Amerikájában oly népszerű trió formációk zenéje ihlette meg Vas Bencét, aki a Hammond orgona jellegzetes hangzásvilága mellett Möntör Máté gitárossal és Szabó Sipos Ágoston dobossal közösen képviselik ezt a stílust kis hazánkban. Ehhez a triumvirátushoz csatlakozik Bodoki Tünde szép énekhangjával, illetve egy szám erejéig Fajszi Csanád harsonán, illetve a Budapest Show Kórus is.
Én eddig kétszer hallottam őket élőben (egyszer a tavalyi Debreceni Bor- és Jazz Napok keretein belül, a másodikra pedig az idén április 6-án került sor a Budapest Jazz Clubban „A Magyar Jazz Ünnepe” mínusz első napján!), mindkétszer teljesen más élmény volt, és most ez a lemez is még egy külön kategória. Bár alapvetően valóban a múlt század közepi nagy elődök felé húz, a be-bop egy fő meghatározó stílus benne, ugyanakkor nem ragad le ennél az egy műfajnál. A számok külön-külön nem annyira, a lemez egyben kissé eklektikus, mindenhonnan beépít egy kicsit, egy-két jellegzetességet átvesz, keveri más hatásokkal. Ami nekem elsőre feltűnt, hogy a lemez mintha a Hammond orgona „történeti ismertetője” lenne. Igaz, nem kronológiai sorrendben, és nem is egyenlő arányban, de tulajdonképpen a hangszer jellegzetes felhasználási területeit vonultatja fel. Megjelenik a kezdeti időszak, a gospel és az egyházi zene hatása (a Hammond orgonát eredetileg egyházak számára készítették, ahol mobilitásával felválthatta a nagy templomi orgonákat) lásd például a címadó dal, vagy a „Hymn” című szám, ami szerintem egy kuriózum a lemezen, stílusában, hangulatában egyaránt. Mintha egyszerre keveredne benne a magyar és az amerikai nemzeti induló is, ugyanakkor mégis megőrzi saját hangulatvilágát és egyediségét. A 30-as évek végétől már a könnyűzenébe is átültették, jazz zenészek már akkoriban alkalmazták, aztán az 50-es évektől még jobban berobbant a műfajba. Ez az időszak képviselteti magát a legerősebben a lemezen, a számok döntő többsége ebből táplálkozik (pl. „Boppin’ for Jill”). Ezután a beat korszakban, valamint a jazz-rock, a fúziós zene elterjedése során is nagy szerepet kapott, a 60-as évektől kezdve számtalan rock együttesben is megtalálható, pl. a pszichedelikus és a progresszív rock egyik meghatározó eleme. A lemezen ennek a hatását is lehet érezni (pl. a nyitódal, a „Pre-Dawn” esetében). Mondhatni, Vas Bence meglehetősen alaposan tanulmányozta a Hammond felhasználási lehetőségeit, gyaníthatóan jól ismeri kiemelkedő művészeit, műfajtól függetlenül is.
Alapvetően erősen orgona központú lemezről beszélünk, így aztán a Hammond szerelmeseinek (mint jómagam is) kötelező darab, de aki csak egy változatos, élvezetes jazz CD-t szeretne, annak is tetszeni fog. A zenekar egyben is nagyon jól működik, a dob pontos és változatos, a gitár pedig kreatívan épül rá a kíséretre, szép és dallamos futamokat játszik. Tünde hangja pedig jól illeszkedik bármilyen stílushoz, jól megtalálta azt a hangfekvést, ahol minden szépen kijön, de mégsem válik egyhangúvá, unalmassá (mondjuk mivel csak a számok felében szerepel, ez nem egy valós veszély). A keverést és a hangzást szintén kiemelném, Jobbágy Bence szép munkát végzett ezen a fronton.
Jól sikerült lemez, amit én élvezettel hallgatok meg most már sokadszorra is, de alighanem a kevésbé elfogultak is hasonló véleményen lesznek. Könnyedebb hangzásvilága miatt kezdő jazzhallgatóknak is bátran tudom ajánlani, akár csak ismerkednek a műfajjal, akár ugródeszkaként szeretnék használni a CD-t.
A tetőpont nálam rögtön az első két szám („Pre-Dawn” és „Boppin’ for Jill”), a felvonultatott sokszínűség és különböző műfajok között az én szívemhez talán ezek állnak legközelebb.
