Karnas, Grzegorz: Audio Beads 2012. október 30., Feuerstien Réka

Amikor Maloschik Robi bácsi átnyújtotta nekem ezt a lemezt, először azon morfondíroztam: Vajon miért éppen a Grzegorz Karnas Trio? Aztán nézegettem, forgatgattam, és a borítóból kiderült, hogy az albumnak több magyar vonatkozása van. Az „Audio Beads” felvételei ugyanis a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában készültek, méghozzá egy élő koncerten 2011 szeptemberében, a Jazzfórum Budapest Fesztivál keretein belül.

Másrészt az eredeti trió felállás – Grzegorz Karnas (ének), Adam Oleś (cselló), Michał Miśkiewicz (ütőhangszerek) - ezen a lemezen Lukács Miklós cimbalomjátékával egészül ki. A hangzás így nagyon izgalmas és egyedi, a hangszerek tökéletes harmóniát alkotnak, és különleges, meditatív atmoszférát teremtenek. Azonnal meggyújtottam egy indiai füstölőt, hogy még jobban magamba szívhassam a muzsika hangulatát.

A lemezen hallható öt kompozíció közül négy Karnas és Oleś közös szerzeménye, a kivétel a „Black Crow”, amely eredetileg egy Joni Mitchell szám. Az átdolgozás mondhatni tökéletes, hiszen a dal – új köntösében – teljes mértékben belesimul a lemez folyamatába.

A kompozíciók lengyel és angol címet is kaptak, és ez nem véletlen. Az albumon e két nyelv keveredik, hol az egyik bukkan fel, hol a másik, olykor egy kompozíción belül is váltakoznak. Hallgatás közben ez számomra nem volt zavaró, hiszen – bár a lengyelül énekelt részek mondandóját nem értem - a szöveg hangzását minden pillanatban nagyon szépnek, kifejezőnek és e nehezen behatárolható, eklektikus stílushoz illőnek éreztem.

Az egzakt dallamok többnyire lengyelül hangzanak el, míg az angol nyelvű szakaszokat Karnas– mint egy narrátor – teátrális, recitáló stílusban adja elő. Mindezeket pedig körülölelik a szöveg nélkül énekelt, szép ívű dallamfoszlányok. Nehéz megmondani, hogy e részek anyagából mennyi volt előre megkomponálva, és mennyi az improvizáció.

Az angol szövegben itt-ott megjelenik egy beszélő kígyó. Asszociációk kavarogtak a fejemben; sok minden eszembe jutott Jim Morrison „The End”-jétől kezdve egészen J.K. Rowling kígyójáig a Harry Potterből.

Karnas éneklési stílusa három vezérfonalat követ. Az első néhány hang után lelki szemeim előtt Bobby McFerrin képe jelent meg. A „Mester” „Beyond Words” című albuma régóta a kedvenceim közé tartozik. Biztos vagyok benne, hogy Karnasra is hatással volt. Magam is nagy rajongója vagyok a szöveg nélküli szabad éneklésnek, mivel eközben mi énekesek lehetőséget kapunk arra, hogy lerázzuk magunkról a kimondott szavak ritmikájának, szótagszámának és hangsúlyainak béklyóját. Így énekhangunkat „igazi” hangszerként használhatjuk; kötöttségek nélkül szárnyalhatunk, milliónyi színt, hangulatot, mondanivalót, érzelmet megjelenítve a zenében. Azonban mindehhez a tudás mellé nagy bátorság és nyitottság kell, nagy tisztelet érte!

Röviddel később felfedeztem egy újabb szálat. Nem tudtam nem észrevenni a hasonlóságot Karnas és Kurt Elling hangszíne, énektechnikája és jellegzetes vibrato-ja között. Olykor összezavarodtam: Kit is hallgatok tulajdonképpen?

A harmadik út maga Karnas, származásával, nyelvi és zenei gyökereivel, szuggesztivitásával, kifejező erejével. Ő az, aki az előbb említett hatásokat összegyúrja, újragondolja, átszűri saját egyéniségén, és ily módon ismét létrejön valami új.

A hangszerek közül a kedvencem a cselló. Adam Oleś nagymértékben hozzájárul a lemez zenei anyagának változatosságához, hiszen rendkívül sokoldalúan használja hangszerét, hol vonóval, hol vonó nélkül. Stílusa széles spektrumú, játékát népies, klasszikus és kortárs komolyzenei elemekkel gazdagítja. Groove-okat játszik mély regiszterben, akkordokat penget akusztikus gitár módjára, emellett szólista szerepben is megmutatja tudását. Imádom az első track, a „The Seer” bevezetőjét, gyönyörűen megalapozza az egész album hangulatát.

Az „Audio Beads” érdekes, értékes zene, sajnálom, hogy nem hallhattam élőben (még). Igazi „utazós” élménnyel ajándékozza meg az erre fogékony, átszellemült hallgatót. „Pillanatzene”, ezért külön öröm, hogy az albumot élőben rögzítették, így megmaradhatott a spontaneitás. A közreműködő muzsikusok pedig magas szintű tudást birtokolnak, ami biztosítja, hogy ily módon is egy igényes, színvonalas album születhetett. Szívből gratulálok nekik, és ajánlom ezt a lemezt mindenkinek, aki nem dobja félre, ha esetleg elsőre nem tetszik, hanem újra és újra felteszi… Egy kicsit meg kell küzdeni érte.

Záró gondolatként hadd jegyezzem meg, hogy a borító remek választás; tervezőjét, Baráth Áron festőművészt személyesen ismerem, és munkáit nagyra értékelem. Csak azt sajnálom egy picit, hogy a lemezborító nem nyújt segítséget ahhoz, hogy a hallható zenéhez arcokat tudjak kapcsolni. Persze lehet, hogy csupán én vagyok túl maradi ebben a kérdésben.