Keresés

Lemezpolc kritika:
Laurance, Bill - Live at Union Chapel


Laurance, Bill: Live at Union Chapel 2017. március 09., Gáspár Károly

bill-laurance-live-at-union-chapel.jpg

Bill Laurance - Live at Union Chapel (Verve – Universal Hungary)


„Régi-új”

A Michael League basszusgitáros által vezetett Snarky Puppy napjaink egyik legsikeresebb jazz-pop formációja. Töredelmesen bevallom, ismereteim a bandával kapcsolatban, erősen közelítenek a nullához, viszont sokszor belefutok internetes felületeken nevükbe, és kollégák is gyakran emlegetik -pozitív és negatív előjellel egyaránt- a zenekart.

Mivel lelkiismeretes ember vagyok, kötelességemnek éreztem, hogy -mielőtt elkezdek írni a Snarky Puppy zongoristájának új albumáról- kicsit „rájútyúboljak” a srácokra. Hát kérem, szembesültem vele, hogy iszonyatosan profi, nagyszabású produkcióról van szó, igényesen összerakva, minőségi muzsikusok által.

Több pianista is részese a Snarky Puppy csapatának, közülük most Bill Laurance gondolta úgy, hogy saját projekttel áll elő. Így történt, hogy társaival bevonult koncertezni egy rendhagyó helyszínre, méghozzá a Union Chapel-be, ami ugye kápolna, tehát szakrális térbe helyezte zenéjét az újdonsült „zkv”.

Nem meglepő módon, „Live at Union Chapel” lett a címe a Verve kiadó gondozásában megjelent, igen exkluzív CD-DVD kombónak. Laurance -szokásához híven- az akusztikus zongora mellett, jelentős elektronikus hangszerparkkal érkezett. Megtalálható ezek között a legendás Fender Rhodes, vagy a mostanság divatos Nord Stage is. Partnereit tekintve néhányat „átcsempészett” a Puppy-ból, hiszen Michael League ( a „főnök”) felel a basszusszólamokért, és Robert „Sput” Searight szolgáltatja a dalok lüktetését dobokon. Rajtuk kívül Felix Higginbottom ütőhangszeres, Vera Van der Bie hegedűs, Isabella Petersen brácsás, Annie Tangberg csellista, és Katie Christie angolkürtös (french horn) működik közre.

11 kompozíció csendül fel a korongon, mindegyik Bill Laurance munkája. (A CD és a DVD „track list”-je között vannak különbségek.) Nos, a kezdő darab („The Rush”) kapcsán volt egy olyan érzésem, hogy a zongorista-billentyűs „igazi” jazz anyagot állított össze, hiszen ez a szám erősen Chick Corea stílusára hajaz, legalábbis egy része. Aztán ahogy haladtam előre, egyre inkább a „bázisra”, tehát a Snarky Puppy-ra kezdett emlékeztetni a lemez repertoárja. Ezt nem rovom fel hibaként Laurance-nek, hiszen nyilván az a közeg áll hozzá közel, abban érzi jól magát. Sőt, az egész felvételből az „jött le” számomra, hogy a művészek lubickolnak az általuk teremtett világ óceánjában. Minden másodpercben magukat adják, mintha azt akarnák közölni velünk: gyermekkorunk óta arra vágytunk, hogy ilyen zenét csináljunk!

Egyfajta friss, újgenerációs Pat Metheny Group utánérzésem volt a „Live at Union Chapel”-t hallgatva. Minden hangnak, harmóniának, ritmusnak megvan a helye, jelentősége, értelme. Minden tökéletesre van csiszolva. Ezen a ponton kezdtem el gondolkozni, vajon miért nem élek át katarzist, mint Metheny-ék esetében mindig...?! Röviden kellett járatni agytekervényeimet, hogy válaszra találjak. A Bill Laurance-féle metódus szinte teljesen nélkülözi az értékeket képviselő zenék velejét adó, a szív-lélek mélységeit bemutatni kívánó vonulatokat. OK, nem ez a céljuk; de azt gondolom, minden nagy tudású muzsikusnak meg kell nyílnia, „le kell vetkőznie” a Közönség előtt, bármilyen stílust is képvisel, és nem egy steril, gondosan becsomagolt „pakkot” átadni a Hallgatóságnak. A nagy fúziós elődök, mint például a már említett Pat Metheny Group, vagy épp a Weather Report pontosan azért lesz mindig meghatározó, mert a tökéletesség mellett, bele tudták vinni érzéseiket, esendőségüket, emberségüket zenéjükbe. Vagy, hogy a jazz más területeiről is mondjak példákat: imádom Miles Davis időnként hamiskás fújását, Coltrane szaxofonjának „besípolását”, Gary Peacock és Eddie Gomez -valljuk be- gyakran fals bőgőzését, vagy Keith Jarrett -nagyon idézőjeles!- „megakadásait”, egy-egy „intro”, vagy „outro” közben!

Laurance-ék nem hibáznak. Nincs rizikó, hiszen hallatszik-érződik, mindent aprólékosan kigyakoroltak, „lezsíroztak”.

Persze kalapom emelem a Snarky Puppy és Bill Laurance saját formációja előtt, hiszen a minőségre panaszunk nem lehet. Csak hát, az én vaskalapos elképzelésem szerint (tehát, vaskalapom emelem...), minden tiszteletem ellenére, azt kell mondjam: ez technokrata hozzáállás, fiúk!

Közhelyesen lezárás következik, sorry! A Snarky Puppy rajongóinak kötelező anyag a „Live at Union Chapel”, a nem elkötelezetteknek pedig egy próbát mindenképpen megér.


Bill Laurance: Live at Union Chapel (Verve 2016)

1. The Rush

2. Never-Ending City

3. The Good Things

4. December in New York

5. Red Sand

6. The Real One

7. Swift

8. Gold Coast

9. Denmark Hill

10. Swag Times

11. Fjords


Bill Laurance - zongora, billentyűs hangszerek

Michael League - basszusgitár

Robert „Sput” Searight - dob

Felix Higginbottom - ütőhangszerek

Vera Van der Bie - hegedű

Isabella Petersen - brácsa

Annie Tangberg - cselló

Katie Christie - angolkürt


Vissza a lemezhez