Keresés

Lemezpolc kritika:
Mehldau, Brad - Chris Thile & Brad Mehldau


Mehldau, Brad: Chris Thile & Brad Mehldau 2017. február 02., Dr. Nagy Sándor

chris-thile-brad-mehldau-chris-thile-brad-mehldau.JPG

Chris Thile-Brad Mehldau - Chris Thile & Brad Mehldau (Nonesuch - MagNeoton)


Még nincs egy hete (!), hogy megjelent az egy éve rögzített dupla lemez: CD és LP is, amelyen két abszolút különböző, teljesen más "irányból" érkező muzsikus játszik duóban. Chris Thile bluegrass énekes-mandolinos - akinek klasszikus zenei felvétele is van.

Brad Mehldau-t pedig biztos, hogy nem kell bemutatni ezen a honlapon.
Akkor most hogyan lesz ebből jazz? Röviden: sehogy – mondanám "első felindulásomban", de ez így nem igaz. Mert "mást" hallunk, mint ami "elvárható" lenne - ha mindenképpen skatulyázni kell: modern, kreatív, progresszív zenét; helyenként hosszabb hangszeres improvizációkkal; egyéni, nem biztos, hogy mindenkinek tetsző énekkel. Viszont Mehldau személye, játéka "felteszi" honlapunkra a CD-t.
11 szám, két-két Mehldau és Thile kompozíció, egy közös alkotás és hat feldolgozás (köztük Joni Mitchell és Bob Dylan szerzeménye). (Az LP-re még egy ráadás darabot is tettek.)

Nem meglepetés: a kíváló zongorista eddig is szívesen "nyúlt" a pop-rock neki tetsző "remekeihez" - gondolok itt például a Beatles, a Radiohead és a Nirvana "slágereire".
Használati utasítás: ne úgy "álljunk oda" a lemez(ek) meghallgatásához, hogy most Mehldau újra "varázsolni" fog, a "másik" meg - ki is Ő?, ja, Thile - majd meglátjuk-meghalljuk. Mert ez kamarazene, a felvételen mindvégig egyenrangú muzsikusok különleges társulása.
Hangulatos, esetenként a progresszív rock-hoz közelálló - majd aztán virtuóz "megoldásokkal" tarkított instrumentális darabok (nekem ez utóbbiak tetszenek jobban) követik egymást. A (néha furcsa) változatosság ellenére egységes anyag, kiváló összhanggal és hangzással.
Chris Thile-t először hallottam: mandolin játéka "megfogott", ének stílusa kevésbé. Talán azért, mert nem igazán "jazz-közeli"... Viszont hangszerszólói ötletesek, egyéni módon kapcsolódnak Mehldau zongorázásához - vagy éppen B. M. alkalmazkodik zseniálisan társa zenéjéhez? Hát, inkább az utóbbi...
Mehldau számomra (ezen a CD-n is) lenyűgöző - mindegy, hogy kísér, vagy szólót játszik. Kitölti az "üres tereket", nem "diktál", nem akar "meghatározni". Egyszerűen "csak" minden pillanatban érezzük a jelenlétét, most többnyire a háttérben - és Ő már azon a szinten van, hogy "onnan" is "fel tud emelni" bármilyen muzsikát. Igen, bevallom, elfogult vagyok. Talán nem egyedül...
Nem tudom, felkeltettem-e az érdeklődést a CD iránt - én szívesen hallgattam sokadszorra is.

Disc 1
1. The Old Shade Tree
2. Tallahassee Junction
3. Scarlat Town
4. I Cover the Waterfront
5. Independence Day
6. Noise Machine

Disc 2
1. The Watcher
2. Daughter of Eve
3. Marcie
4. Don't Think Twice, It's All Right
5. Tabhair dom do Lámh

Chris Thile - mandolin, ének
Brad Mehldau – zongora, ének


Vissza a lemezhez