Keresés

Lemezpolc kritika:
Oravec, Lukáš - Ali


Oravec, Lukáš: Ali 2017. szeptember 14., Gáspár Károly

lukas-oravec-quartet-feat-bob-mintzer-ali.jpg

Lukáš Oravec Quartet feat. Bob Mintzer - Ali


„Eastern - Mainstream”

Lukáš Oravec nevébe már többször „belefutottam”, de játékát eddig valahogy nem sikerült megismernem. Ennek vége, hiszen Maloschik főszerkesztő úr jóvoltából, a szlovák trombitás-szárnykürtös új albuma, az „Ali” pörög lejátszómban, melyet rangos nemzetközi gárda közreműködésével rögzített 2015 októberében.

A korongon a „zkv” partnerei: Magyarország képviseletében Oláh Kálmán (zongora), cseh színekben Tomáš Baroš (bőgő), és Orávec honfitársa, Marián Ševčik (dob). Sőt, vendégművészként csatlakozott a quartethez a világhírű amerikai szaxofonos, Bob Mintzer is, aki -többek között- olyan nagyágyúkkal dolgozott együtt, mint Art Blakey, Nancy Wilson, vagy Jaco Pastorius, de a Yellowjackets zenekar kapcsán szintén rengetegen ismerik, szeretik.

Hat „track” szerepel az „Ali”-n; Oláh Kálmán „Always”-e, Bob Mintzer „Bebop Special” című blues témája, és „Somewhere Up There”-re keresztelt vérbeli fősodrás ízű munkája, majd a CD lezárásaként csendül fel a „Thaddeus”, amelyet Thad Jones tiszteletére írt. No de Baroš és -természetesen- Oravec sem akart kimaradni a „buliból”, Tőlük a „Bunch of Gypsies” (Tomás Baroš), és a címadó „Ali” (Lukáš Oravec) hangzik el.

A lemezt hallgatva jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a bizonyos körökben -sajnos!- „lesajnálttá” vált modern mainstream vonulat él és virágzik! A hatvanas években készült, mára klasszikussá vált Blue Note által gondozott felvételek világát idézte fel számomra az „Ali”. Hangszerüket száz százalékig uraló, a stílus minden rezdülését értő, érző, „master” muzsikusok mutatják meg mindannyiunknak, milyen a jazz aranykorára (’60) jellemző muzsika.

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Oravec-et, mert igazi jazzista, aki tiszta forrásból építkezve mutatja meg zenekarával, milyen fontos a tradíció tisztelete és ápolása!


Lukáš Oravec Quartet feat. Bob Mintzer: Ali (2016)

1. Always

2. Bebop Special

3. Ali

4. Somewhere Up There

5. Bunch of Gypsies

6. Thaddeus


Lukáš Oravec - trombita, szárnykürt

Bob Mintzer - tenorszaxofon

Oláh Kálmán - zongora

Tomáš Baroš - bőgő

Marián Ševčik - dob


Vissza a lemezhez