Keresés

Nagyvilág


Jazzfesztivál az osztrák Alpokban - Saalfelden 2011

Nem sok olyan szép helyen megrendezett jazzfesztivál van a világon, mint a Salzburg tartományban 32. alkalommal megtartott saalfeldeni nemzetközi jazztalálkozó.

Mozart városától 35 km-re délre található az a tízezer lakosú kisváros, amely komoly hírnévre tett szert az elmúlt évtizedekben a nyaranta megtartott jazzfesztiválja révén. A 2-3000 méter magas hegyekkel körbevett osztrák település ideális kiindulópont a téli síelésre, a nyári magashegyi túrázásra. Augusztus végén azonban minden évben olyanok népesítették be a vidéket, akik nem a sport és a túrázás miatt jöttek el ide, hanem azért, hogy jazzt hallgassanak. Az első évtizedekben a városon kívül egy  mezőn állítottak fel egy nagy sátrat, ahova messze földről elzarándokoltak a kísérletező jazz zene hívei. Hat éve a fesztivál beköltözött a város szívébe, az akkor megépített, modern  kongresszusi épület lett a fő helyszín. A város fekvése ideális, hiszen Ausztria közepén helyezkedik el, egyórányi autóútra Münchentől és Salzburgtól, de Svájctól sincs messze. Így aztán a német nyelvterület három országából tevődik össze a közönség túlnyomó része. Évente 15.000 a látogatók száma, amibe beletartoznak az ingyenes koncertek nézői is. Pénteken és szombaton délelőtt a város főterén felállított hatalmas sátorban is szól a jazz, persze a populárisabb fajtából, de vannak koncertek a hegyen lévő Alm-ban , vagy  kamarakoncertek a Nexus kiállítási csarnokban is. A fesztiválon a korosztály szempontjából itt is  a többség 50+, de jó néhány fiatal is eljön, és a nők száma is magasabb a nálunk megszokottnál. A saalfeldeni turizmus szövetség is felkarolta a neves rendezvényt, amely jókora bevételt generál a településen. Minden szálloda  foglalt, tele vannak a campingek  és a magánszállások is. Jellemző azonban, hogy az árak nem járnak az égben, magánszállást lehet kapni reggelivel 20-25 euróért is. A fesztivál fő szervezője Hannes Riedlsperger, nem csak a fesztivál fő motorja,  hanem a helyi turizmus szövetség elnöki tisztjét is ellátja. Így aztán minden a fesztivál minél zavartalanabb megrendezését szolgálja. Az augusztus 25-től 28-ig megrendezett fesztivál költségvetése 600.000 euro, amely jelentős summa, összehasonlítva egy magyar hasonló nagyságú jazzfesztivál büdzséjével. A költségvetés megoszlása is irigylésre méltó, hiszen 1/3 a jegybevételből (három napra 179 euro a bérlet), 1/3 az állami és helyi támogatásokból, 1/3 szponzori adományokból tevődik össze. Különösen ez utóbbi, ami nálunk csak vágy lehet.

Ebben az évben több mint 130 művész lépett fel 12 országból. Sajnos Magyarországról sem az idén , sem három éve nem lépett fel senki, pedig közel vagyunk egymáshoz. Ennek oka talán az is lehet, hogy bár számos külföldi fesztiváligazgató, szervező, kritikus vendége volt a fesztiválnak, magyarok csak négyen voltunk. Pedig a személyes kapcsolat kialakítása, ápolása elengedhetetlen a nemzetközi viszonylatban. Ebben a tekintetben lenne hová fejlődnünk, ha azt akarjuk, hogy a kiváló magyar jazzistáinkat többször hívják meg  a külföldi fesztiválokra.

A saalfeldeni találkozó mindig különleges helyet foglalt el az európai  jazzfesztiválok palettáján. Itt ugyanis elsősorban a kísérletező jazz zene adja a fesztivál programjának gerincét, kiegészülve a kísérletező rock és elektronikus zene széles spektrumával. Más fesztiválokkal ellentétben itt soha nem engedtek a kommersznek, a mainstream egyeduralkodásának. Az osztrákokra, németekre mindig is jellemző volt a free jazz szeretete- gondoljunk csak a nálunk is ismert volt NSZK-s , NDK-s zenészekre-, itt Saalfeldenben töményen kapták ezt a stílust. Idén is így volt ez. A fesztivál fő helyszíne a kongresszusi központ volt, ahol naponta 5-6 koncertet szerveztek, mindig telt ház előtt, ami itt 800-1000 embert jelentett koncertenként. A hangosítás, a világítás tökéletes volt, amiért egy svájci cég felelt.

A nagyteremben 26-án kezdődtek a koncertek. Elsőnek a modern kompozíciókat játszó Max Nagl osztrák szaxofonos kitűnő, nemzetközi együttese lépett fel Eight in One - Saalfelden Octet néven, amelyben neves amerikai zenészek játszottak: Steve Bernstein trombitán, Brad Jones bőgőn, Kenny Wollesen dobon, a többiek Ausztriából és Németországból érkeztek .A Max Nagl számait előadó együttesben az amerikaiakon kívül nagyszerű szólókat játszott a kitűnő, vak tangóharmonikás Otto Lechner és a koncerteken ritkán hallható, ős elektronikus hangszeren, a theremin-en játszó hölgy, Pamelia Kurstin. A másodiknak fellépő Art of the Inproviser trió az USA-ból érkezett. Matthew Shipp az ismert avantgardeafro-amerikai zongorista nagyszerű koncertet adott, mellette Michel Bisio bőgőzött, Whit Dickey dobolt. Az egyéni stílust kialakított Shipp azon kevés jazz zenészek egyike, akik nem másokat másolnak, ismételnek, hanem új utakat keresve zenélnek. Az első nap meglepetése a Saigonban született, de Észak-Amerikában élő trombitás Coung Vu  koncertje volt, aki nagyszerűen vegyítette a  free funkot  a keleti zen-nel. Az együttesében ketten basszusgitároztak és egy dobos volt. A sikerszámokat – Body and Soul- is feldolgozó, lendületes, szívhez szóló zene nagy ovációra ragadtatta a közönséget. Érdemes rákeresni erre a névre, az idei lemezük címe:Leaps of Faith . Az első nap utolsó fellépője olyan nevet választott , ami jól jellemzi a saalfeldeni fesztivált is: Dead Kenny G’s. A koncert címe Operation Long Leaks. Az USA-ból érkezett, punkos jazzparódiát előadó, bozontos parókában, csillogó, flitteres, fehér Elvis-ruhában fellépő trió jól kifigurázta a szirupos Kenny G féle zenét és a populáris irányzatokat. A nagyszerű szaxofonos, a Skerik művésznevet viselő muzsikus és a basszusgitáron és baritonszaxofonon játszó Brad Houser, illetve a lendületesen doboló és vibrafonon egyszerre játszó Mike Dillon jól felépített koncertjükkel szintén hatalmas ovációra késztették az egyébként hűvös publikumot.

Szombaton délután fél öttől hajnal fél kettőig tartott a főprogram. Az első fellépő a King Crimsont és a jazzt gyengén ötvöző norvég–amerikai együttes feledhető koncertet adott Ingebrigt Haker basszusgitáros vezetésével. Ezután egy nagyágyú következett, nem más, mint a 80 éves, örökifjú avantgarde szaxofonos Marshall Allen az USA-ból, aki egy török kvartettel játszott free jazzt.

marshall-allen.JPG

Magam épp 30 évvel ezelőtt láttam őt Nyugat-Berlinben a Sun Ra Arkestra zenei vezetőjeként, ereje teljében. Akkor a szokásos körbevonulásos Sun Ra koncerten Allen vezette a menetet, olyan erővel fújva szaxofonját, hogy beerősítés nélkül is majd széthasadt a terem. Ennek az erőnek mára már csak nyomai maradtak, de most is nagyszerűen fújta altoját végig freet játszva. Hogy halad a korral, azt nem csak baseball sapkája és színes ruhája jelezte, hanem az is, ahogy az elektronikus fúvós hangszeren, az EWI-n játszott. A következő fellépő a kitűnő osztrák trombitás Lorenz Raab és nemzetközi kvartettje volt. A cool jazzt , a freet, a funkot jól ötvöző zenéjük megérdemelt sikert aratott.

Nagy várakozás előzte meg a Frank Zappa zenéjét beharangozó Trank Zappa Grappa in Verse nevű belga-svájci együttest, akik nyomába sem léptek ideáljuknak, nagy csalódást okozva ezzel a közönségnek. Az est másik nagyágyú fellépője a free jazz egyik legnagyobb élő szaxofonosa, az afro-amerikai David S. Ware volt az USA-ból. A félig lebénult testtel fellépő művész most is óriási energiával fújta hangszerét. Albert Ayler-hez hasonlíthatnám játékát. A koncerten új lemezüket mutatták be, amelynek címe: Planetary Unknown. A zenekarban neves muzsikusok voltak Ware partnerei, évtizedek óta most találkoztak újra a dobos Muhammad Ali-val, a bőgőn William Parker, zongorán Cooper Moore játszott. A szombati záró koncert a New York-i Eliot Sharp gitáros Electric Willie nevű együttese volt, akik sokak meglepetésére Willie Dixon blues számait játszották. Egyébként a jazz orientációjú, urbánus blues a késő éjszakai órákban is megmozgatta a lábakat. Sharp nem volt kirobbanó formában, inkább csak effektelt, a gitárszólókat a kitűnő Henry Kaiser játszotta. Az együttesben volt egy dögös hangú énekes Eric Mingus (Bizony-bizony, a jazzikon Charles fia! – a szerk.), és mindenki meglepetésére egy nagyon bizonytalan, a kottát bújó, egyébként szép hangú fekete énekesnő Tracie Morris.

Vasárnap délután kettőkor kezdődtek a főprogramok, és este fél tizenegykor véget ért a fesztivál, hogy a másnap munkába menők is időben hazaérjenek. Elsőnek a kitűnő dobos, az amerikai Jim Black triója lépett fel Thomas Morgan bőgőssel- aki Steve Coleman együtteséből ismert -, és a salzburgi zongoristával Elias Sterneseder-rel. A lendületes  zenét játszó együttes megérdemelt sikert aratott. Nagy várakozás előzte meg az amerikai hegedűs hölgy,  Jessica Pavone Army of Strange nevű együttesének fellépését, de csalódást okoztak megfáradt  zenéjükkel. Annál nagyobb sikert aratott a francia-német-dán trió, akik a Tőke nevet viselik Marx műve után. Az erősen politikus zenét játszó Das Kapital zenekar Bertold Brecht barátjának Hanns Eisler-nek a zenéit dolgozta fel a 30-as évekből, kitűnően. A Peter Brötzmann stílusában játszó együttes zenéje nem nélkülözte a fűszeres humort és a bossa nova-t sem. A Daniel Erdmann szaxofonos vezette zenekar az Internacionálé humoros átdolgozásával zárta a koncertjét a közönség nagy tetszésével kísérve. Az amerikai Nels Cline gitáros neve jól cseng a kísérleti elektronikus zenét szeretők körében. A jazz, a kísérleti elektronikus és a rockzene keverékéből álló műsoruk tetszett a közönségnek, amihez hozzájárult a neves japán zenész hölgy Yuka C. Honda játéka is, aki billentyűs hangszereken működött közre. A fesztiválra a koronát a The Bad Plus nevű trió tette fel az USA-ból, akiknek szólistája az egyik legjobb szaxofonos, Joshua Redman volt. Az Eltan Iverson zongorista vezérelte együttes korszerű jazz zenét játszott, amiben neves rockslágerek feldolgozásait mutatták be nagyon magas színvonalon a Nirvana-tol, a Queen-től és másoktól. Redman fantasztikus szaxofonozása és a trió fergeteges játéka hatalmas tombolásra ragadtatta a közönséget. Háromszor is visszatapsolták őket, több mint két órát játszottak. Volt olyan szám, ami után csak azt lehetett mondani: Ennyi - That’s it. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes lett volna eljönni a fesztiválra.

saalfelden-2011.JPG

A fesztivál épületének legfelső szintjén egy nyitott terasz várta a művészeket és a VIP vendégeket, ahol a szponzorok jóvoltából finom ételeket és italokat lehettet megkóstolni. Körbejárva a teraszt elénk tárultak a 3000-es Kőtenger sziklacsúcsai, amint bíborba borította őket a lenyugvó nap sugara. Valóban, ez a világ egyik legszebb jazzfesztivál helyszíne - ahol a zene sem rossz.


Vissza az összes cikkhez