Keresés

Nagyvilág


Nagyvilág - Chicago 2012

Ha az ember ellátogat Chicago-ba, még akkor is belebotlik a zenébe, ha nem akarja.

A 2.9 millió lakosú metropolisz, amellyel a harmadik legnépesebb település az észak-amerikai városok sorában, még ma is a jazz és a blues egyik legfontosabb városa. Az utazó akaratlanul is találkozik ezzel a zenével, hiszen a turizmus iparága is kihasználja ezt a tényt, és mindenütt hirdeti a jazz és blues klubokat, mint a város kihagyhatatlan attrakcióit.


chicago-1.JPG


Chicago egy indián településből nőtte ki magát a hatalmas Michigan-tó déli partján, a XIX. században elindult iparosítás következményeként. A lakosság létszáma is rohamosan növekedett, a gazdasági erejével arányosan. Hatalmas tömegek áramlottak ide az egész országból, a világ többi részéről. Délről is megindult a színes bőrű lakosság Chicago-ba, elsősorban New Orleans és a Mississippi környékéről, amelyet nagyban segített az 1848-ban megnyitott Illinois-Michigan Csatorna, amely közvetlen, hajózható összeköttetést jelentett a Nagy-tavak és a Mississippi között. A hajókon könnyen és olcsón eljuthattak a nemrég még rabszolgasorsban lévő feketék délről a szabad városba, Chicago-ba. Ott aztán sokan  zenéléssel töltötték szabadidejüket a  feketék által lakott negyedekben. A jól prosperáló városban sorra nyíltak a bárok, kocsmák, mulatók, klubok, kávézók, éttermek, táncos helyek (dance hall), vidámparkok. Két közös nevezőjük volt ezeknek a helyeknek, az ital és az, hogy mindenütt szólt az élőzene. A gyárakban dolgozó munkásoknak annyi pénzük mindig volt, hogy ellátogassanak  a szórakozó helyekre, így jól prosperáltak ezek a vállalkozások. A huszadik század elején itt alakult ki az éjszakai bárokban a pianino-n játszott ragtime stílus, olyan neves képviselőkkel, mint Tony Jackson, Jelly Roll Morton. Az emberek szívesen hallgatták a kornettos King Oliver zenéjét is, ami akkor elsősorban szórakoztató zene volt. A zenészek nagy többsége afro-amerikai volt, de jónéhány fehér együttes is sikert ért el, pl. a Stein’s Dixie Jass Band, amely a Schiller Café közönségét szórakoztatta 1916-ban. Ebből alakult ki a műfajt jelölő Jass-Jazz szó is, amelyet ma is használunk az improvizatív zene összefoglaló megjelölésére. Sok ellenzője is volt a jass zenének, amelyet a j elhagyásával ass „segg” zenének is hívtak.1917-ben Chicago-ban vették fel az első jazz lemezt az Original Dixieland Jazz Band közreműködésével. A város mágnesként vonzotta a zenészeket. Louis Amstrong is fontos éveket töltött itt a Hot Five és Hot Seven együttesével, jó néhány lemezt is rögzített az egyre szaporodó lemezstúdiókban. Olyan neves lemezkiadók alakultak itt , mint a Chess és a Bluebird, amelyek meghatározóak voltak a jazz és a blues történetében. Meg kell említeni a kor sztárzongoristáját Earl „Fatha” Hines-t, a klarinétos Jimmy Noone-t is. Jó néhány zenészt, már mint a „chicagoi stílus” képviselőjét emlegették akkor is, ha más városokban léptek fel: a kornettos   Jimmy McPartland, a klarinétos Frank Teschemacher, a tenorszaxofonos Bud Freeman, a zongorista Joe Sullivan, a dobos Dave Tough. A 30-as években a délről hozott blues stílusnak olyan sztárjai dolgoztak itt, mint az énekes Ma Rainey és  Bessie Smith. A 30-as, 40-es évek nagy sztárja a klarinétos Benny Goodman volt, aki fehérekből álló zenekarával aratta sikereit, a dobnál gyakran Gene Krupa ült. A nagy gazdasági világválság azonban megtizedelte a szórakozóhelyeket, Chicago gazdag zenei élete is hanyatlani kezdett, a jazz fővárosa áttevődött New Yorkba. A városban maradó zenészek tovább játszottak, de már nem voltak olyan befolyással az egész ország zenei életére, mint korábban. A blues zenészek is inkább csak Chicago-ban léptek fel, kezdett a muzsikájuk kiszorulni a nagyobb szórakozóhelyekről. Ekkor tombolt a boogie-woogie őrület, amelynek jó néhány ördöngős zongoristája szintén Chicago-i volt. A II. világháború idején itt kezdett kialakulni az urbánus blues stílus, ami a déli autentikus blues, a jazz ritmus és az erősített, gitárorientált blues sajátos keveréke lett, amit később Chicago-i stílusnak neveztek el. Ebből alakult ki a rhythm and blues irányzat is, ami a beat és a rockzene gyökere is. A neves zenészek közül  Herbie Hancock 1940-ben Chicago-ban született, és itt is nőtt fel. Miles Davis életének is sok fontos állomása kötődik a városhoz, egy ideig itt is lakott. Nat King Cole is élt itt. Az ötvenes években egy újabb jazz forradalom indult ki Chicago-ból, az avantgarde zongorista, zenekarvezető SUN RA itt alakította meg korszakos nagyzenekarát a Solar Arkestra-t. A hatvanas évektől a Chicago-ban élő afro-amerikai zenészek tudatosan szembefordultak a kommercializálódott jazz zenei iparral, és az afrikai gyökereiket kezdték el kutatni, közösségeket hoztak létre, akikkel együtt zenéltek, koncerteztek, maguk intézve az ügyeiket, erős politikai töltettel átitatva működésüket. Ebből alakult meg a nálunk is jól ismert Association for the Advancement of Creative Musicians (AACM), amelynek vezetője Muhal Richard Abrams volt és olyan zenészeket fogott össze, mint Anthony Braxton, Leroy Jenkins, Lester Bowie, Joseph Jarman, Roscoe Mitchell, Malachi Favors, Don Moye. Az utóbbi ötből alakult az Art Ensemble of Chicago együttes, amely, a kritikusok jóvoltából is, egyeduralkodója volt a jazz kreatív ágának az 1970-es, 80-as,90-es években. Ezt a zenei stílust a totális szabad zenélés, az atonális hangzás, és a legkevésbé megkötött szólók jellemezték. Előadásaik során fontos volt a jelmez viselése, az arcfestés,  a kultikus tánc, a humor, a pantomim és a dramatizált játék is. A huszadik század végére a jazz fontos helyet foglalt el a város életében, a klubokban, koncerteken, fesztiválokon élénk jazzélet alakult ki, elsősorban a belvárosban, igazi multikulturális elegyet alkotva.


chicago-2.JPG


2012 februárjában töltöttem néhány napot Chicago-ban, ahol volt alkalmam kicsit körbenézni, mi történik itt a jazz és a blues terén napjainkban. Már az indulásom előtt itthon tájékozódtam az interneten, mit érdemes felkeresni a városban. A szállodánk a belvárosban volt, ahonnan gyalog is el lehettet jutni jó néhány fontos helyre. A hotelek halljában kirakott szórólapokból is jól lehet tájékozódni, mi történik a városban ezen a két területen. Tehát minden előzetes felkészülés nélkül is lehet találkozni ezzel a  zenével, már a hotelben is. A szállodámtól egy sarokra rögtön belebotlottam a Jazz Record Mart-ba, abba a jazz és blues lemezboltba az Illinois Street 25. szám alatt, amely szerényen úgy hirdeti magát „The World’s Largest Jazz and Blues Shop”. A körülbelül 500 négyzetméter alapterületű bolton sajnos látszik, hogy a két műfaj nem most van a csúcsán. Az üzletben a legújabb és használt CD-ken kívül jó nagy választékban vannak használt LP-k (15-20 USD árban) is, de lehet kapni folyóiratokat, könyveket, fotókat, plakátokat és információkat is, mi történik a városban. Néhány vásárló nézelődik bent, pedig du. 5 óra van, csúcsidő. Megszólítok egy ötvenes jazzrajongót, hova érdemes elmenni egy kis jó zenét hallgatni. Ad néhány tanácsot az általam az internetes ismeretim alapján említett neveket kommentálva, hol milyen zene van. Veszek egy –két, számomra ismeretlen, jazz és blues szaklapot és felkapok néhány szórólapot. A „világ legnagyobb jazz és blues lemezboltjával” viszonylag hamar végeztem. Emlékszem, mennyi időt töltöttem az ehhez hasonló boltokban, mikor a szocializmus idején az Európa nyugati felén lévő nagyvárosokban beszabadulhattam ezekbe! Más idők, más korok, más kontinens, és én is más vagyok. Az üzletből kijőve az utca sarkán jobbra fordulva az East Hubbard Street 11. alatt nemsokára elérem az Andy’s Jazz Club-ot. Az internet a 10 legfontosabb jazz club között hozza  ezt a helyet. Bár tudjuk, hogy ennek nem feltétlenül a hely rangja lehet csak az oka… Minden esetre ebben a klubban, ami a többihez hasonlóan, egyben étterem is, naponta élőzene van. Este 7-től 11-ig mindig játszik valaki. Hétvégén délután 5-kor és este fél tízkor kezdődnek a koncertek. A belépőjegy ára  függ a fellépő zenészek ismertségétől. Általában 7-15 USD a helyiek esetén -akik nagyon jók is lehetnek- és 15-50 USD a neves művészeknél. Az Andy’s klubban én azon a héten nem fedeztem fel ismert jazz zenészt a plakáton.


chicago-7.JPG


A Jazz Showcase nevű kultikus helyen azonban egy ismerős név tűnt a szemembe, Larry Coryell Trio este 10-kor. Nosza, taxiba vágjuk magunkat, és irány a jazzklub. Az indiai sofőrrel elbeszélgetünk a Chicago-i éjszakai életről, szerinte nem több itt az erőszakos cselekmény, mint bárhol a világon. Minden esetre vannak olyan helyek, ahol késő éjjel egyedül sétálva, könnyen megszabadítanak a bukszád tartalmától. Nem kell odamenni - tanácsolja nevetve. A fia egyébként éppen Budapesten dolgozik, számítógépes mérnök. Kicsi a világ. Egyébként tényleg sokat javult Chicago bűnözési statisztikája az elmúlt évtizedekben, és ma már biztonságos nagyvárosnak számít, mint ahogy New York is. Az 1947 óta működő Jazz Showcase-be 25 dolcsi a jegy. Belépve a terembe egyből megfog a hely szelleme. A falakon körben plakátok és fotók azokról, akik itt felléptek korábban. Akik pedig nem, azokat nem is jegyzik az amerikai és a világ jazzéletében.


chicago-5.JPG


Néhány név a plakátokról: Charlie Parker, Miles Davis, Dexter Gordon, Chick Corea, James Moody, Clifford Jordan, Herbie Hancock, Count Basie, Art Blakey, McCoy Tyner, Freddie Hubbard, Betty Carter, Maynard Ferguson, Archie Shepp,Thad Jones, Mel Lewis… Hihetetlen! Ez tényleg jazz-szentély. A helyiség maga 15x20méteres. A nézőtéren kerek asztalok, mögöttük székek. Kb.25-en ülnek a teremben. Hm… Egy Larry Coryell-en! Igaz, négy koncertet adott itt két nap alatt, és ez az utolsó. Hallgatjuk a zenét. Nyugodt , minőségi fúziós trió muzsika. Aztán a végén felpörög a koncert, a Gyuláról is ismert, fantasztikus Chicago-i dobos, Paul Wertico hihetetlen szólót vág le, Coryell is belelendül. Tombol a csekélyszámú közönség. De aztán vége, meghajlás, a népek kihörpintik a söreiket (6 USD), és sietve távoznak. Már csak mi maradunk, odamegyek Larry-hez, aki 2007-ben lépett fel nálam a Gyulai Vár Jazz Fesztiválon. Összeölelkezünk, Larry is örül a találkozásnak. Újra elmondja, amit itt Gyulán is. Neki két meghatározó magyar tanító mestere volt, Szabó Gábor és Pege Aladár, és hogy nagy tisztelője a magyar zenének és a magyaroknak is. Elmesélem, hogy Alinak az egyik utolsó fellépése a mi fesztiválunkon volt. Sokan elmentek már…jegyzi meg kicsit elmerengve. Ha körbe nézünk a teremben... Aztán még mondja, hogy írt egy operát, adjuk elő. Küldd el az anyagot! - kérem, s ő lelkesen írja újra fel az elérhetőségem. Aztán elválunk, elmondja még, hogy az ifjú felesége, akivel Gyulán is volt, mennyire sajnálja majd, hogy nem találkoztunk. Ismét megöleljük egymást, ő pakolni kezd. A hátul levő söntéshez megyünk, hogy fizessünk. Beszélgetni kezdünk. A csapos elmondja, hogy a régi szép időkben 11 hasonló hely- ennél nagyobb is- volt Chicago-ban és környékén, ahol a leszerződtetett zenészek körbe tudtak menni. Ezek közül ma már csak ez a klub működik- mondja egy kicsit szomorkás mosollyal.

A Time Out Chicago műsorújság naponta 6-8 rendezvényt hoz a jazz műfajánál. Persze minden jazz club műsora nincs benne minden nap az újságban, csak a kiemelt eseményekről írnak, illetve azokat fizetik meg, hogy írjanak róluk. Van egy speciális túra, amely a hírhedt maffiózó Al Capone legismertebb tartózkodási helyein vezeti körbe a kíváncsi turistákat. Ennek az egyik állomása a Zöld Malom nevű műintézmény, ami Capone egyik titkos szeszkimérése volt a nagy Szesztilalom idején a 20-as években. A Green Mill ma is működik, az egyik legjobb jazzklub a városban, minden nap élőzenével. A 20-as évek stílusában berendezett helynek van egy nevezetessége. Itt lép fel minden hétfőn este a Chicago-ban élő, nálunk is népszerű zongorista-énekesnő, Patricia Barber. A gyulai jazz fesztiválon 2010-ben adott egy nagyszerű koncertet Barber. Sajnos, én kedden érkeztem a városba, így elmulasztottam a találkozást. Ha valaki hétfőn Chicago-ban jár, akkor Green Mill - Patricia Barber!


chicago-3.JPG


Már-már azt hittem a jazz tényleg a végét járja, hogy ilyen csekély az érdeklődés iránta Chicago-ban. Aztán egy Charlie Parker emlékkoncert megváltoztatta a véleményemet. Az előkelő, belvárosi Harris Theater-ben hirdették meg a koncertet a The Chicago Jazz Ensemble bigband szervezésben. Az ezerfős színházterem zsúfolásig megtelt zömében értelmiségieknek kinéző középkorúakkal, idősekkel és,  nagy örömömre, fiatalokkal. Chicago lakosságának 25%-a diplomás! Az USA egyik vezető, 1965-ben alakult nagyzenekarának székhelye a Columbia Egyetem, ahol zenei képzés is van. A zenekar vezetője Dana Hall, az ismert  dobos. Az együttes havonta ad egy-egy nagy koncertet valamelyik jazz legenda előtt tisztelegve. Február 24-én Charlie Parker szerzeményeit mutatták be a kétszeres Grammy-díj jelölt Miguel Zenón szólójátékával „Ornithology” címmel. A bebop forradalmár Parker 40-50-es évekbeli zenéit játszották el sorban, számomra egy kicsit túl sterilen, unalmasan. A Puerto Rico-ban született Zenón azonban kétségtelenül nagy tehetség, rendkívül gördülékenyen játszik altszaxofonján.

A  Windy City „szeles város”- ezt a jelzőt akkor ragasztotta a riválisa Chicago-ra, amikor New Yorkkal vetélkedve elnyerték az 1893-as világkiállítás megrendezését - nagyon sok egyedi építésű felhőkarcolóval rendelkezik. A világ első ilyen épületét is itt építették fel, éppen a világkiállításra készülve. Személy szerint nekem építészetileg összhatásában megnyerőbbek az itteni óriásépületek a New York-iakkal összehasonlítva. Itt van a hosszú ideig a világ és  az USA legmagasabb épülete, a SEARS torony, mostani nevén Willis Tower amely 110 emeletes, 442 m magasságával. 1962-ben két 180m magas, jellegzetes, kukoricacsőre hasonlító ikertornyot építettek fel a Chicago–folyó partján, a Marina City-t, amely ma is a világ 10 legjobb ikertorony-épülete közé tartozik.


chicago-4.JPG


Ennek lábánál van egy modern parabola tetejű épület, amelyben esténként a neves House of Blues club működik. Egy nagyobb és egy kisebb terme van, ahol valamelyikben minden este élőzene szól. Itt néztem meg két blues koncertet is. Az egyik este Dave Specter blues gitáros együttese játszott nagyszerű Chicago-i bluest. Az 1985 óta népszerű muzsikus nem csak a Chicago-i blues élet egyik elismert alakja, hanem többször beutazta az USA-t, fellépett Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is. Több mint 40 lemezen játszik, eddig öt saját név alatt kiadott CD-je van. Számos neves blues zenésszel készített felvételt, többek között Buddy Guy, Junior Wells, Otis Rush, Jack McDuff voltak a zenésztársai. A koncert szünetében tőle tudtam meg, hogy az idei gyulai blues fesztiválra sztárfellépőnek hívott, Berlinben élő, amerikai neves blues gitáros-énekes, Louisiana Red nagyon beteg. Már itthon ért a szomorú hír, Red február 25-én végleg eltávozott ebből a világból… Ebben a klubban lépett fel március 22-én és 23-án a világ legnevesebb blues zenésze B.B. King is, hirdették előre a plakátok. Persze arra a belépőjegy jóval drágább (50 USD), és a nagyteremben volt a koncert. 25-én a Boyz II Men játszott. Mi, ott jártamkor mindkét alkalommal a kisebb teremben voltunk, ahol hangulatos bokszok és asztalok mellett ülve lehetett hallgatni a zenét vagy vacsorázni kívánság szerint. A közönség a helyiekből és turistákból tevődött össze, kb. 50-60-an voltunk esténként. A hangulat nagyszerű volt, mindenki mosolygott, élvezte a zenét, és a bátrabbak még táncoltak is.

A legendás blues gitáros, Robert Johnson nevezte Chicago városát a blues édes otthonának, ”Sweet Home Chicago”, amely máig gyakran használatos kifejezés. A nagy amerikai migráció idején, az 1920-as években lett Chicago a blues fővárosa a délről érkezett afro-amerikaiak jóvoltából. Az afrikai zenékből, a gospelből és az amerikai folk zenéből kialakuló blues stílus első ismert muzsikusai Alberta Hunter, Cow Cow  Davenport,  Blind Lemon Jefferson és Big Bill Broonzy voltak. Bár a nagy gazdasági válság jócskán visszavetette a blues lemezek felvételét és kiadását, Chicago egyértelműen megőrizte a blues fővárosa címet. A 30-as évek végén a Bluebird lemezkiadó jóvoltából olyan muzsikusok lettek ismert zenészekké, akiknek sokat segített a lemezkiadás: Memphis Minnie, Lil Green, Memphis Slim, és Sonny Boy Williamson. Legendás blues klubok nyíltak: a  Silvio's, a Gatewood's Tavern, a  Flame Club és a  708, amelyek motorjai lettek a stílus elterjedésének, népszerűsítésének. A blues meghódította a színpadokat és a stúdiókat is. Az ötvenes évektől forradalmasította a műfajt az erősített hangszerek és a szájharmonika megjelenése. Az új Chess lemezkiadó olyan neveket futtatott fel, tett ismertté külföldön is, mint Muddy Waters, Little Walter, Willie Dixon, Howlin' Wolf. Ez a stílus meghatározó példakép lett a brit zenekaroknál, a Rolling Stones-nál, a Beatles-nél és másoknál is. A 60 években ebből indult ki a brit blues invázió, amelyből a beatzene is kinőtte magát forradalmasítva a világ zenei divatját. A 60-as években futott be a blues zenészek küzül Chicago-ban Otis Rush, Magic Sam, és Buddy Guy. A legnevesebb blues zenészek sikeres európai turnékon szerepeltek. A gitáros-énekesek mellett olyan nagyhatású zenészek tűntek fel, akik „csak” énekeltek, de azt nagyon magas szinten: Etta James és Koko Taylor. Miután a gospel, a soul és az afro-amerikaiak más zenéi erősen kommercializálódtak, az autentikus blues zenészek visszaszorultak, sok blues klub bezárt. A 60-as évektől a rock-rajongók kezdtek ismét a gyökerek felé fordulni, így vált egyre népszerűbbé ismét a blues.1984 óta minden évben megrendezik az ingyenes, többnapos Chicagoi Blues Fesztivált, ahol a blues elnyerte méltó helyét a nagyváros, és a máshol is megrendezett fesztiválokon az ország és a világ zenei életében.

Az internetes kereső sok neves blues klubot mutat Chicago-ban. A House of Blues mellett nagyon híres a Buddy Guy’s Legend Club, ahol jó néhányszor színpadra lép a névadó is. Neves klubok: a Kinston Mines, a Sierra Club, a Blues R&B, a Rosa Lounge, a Blue Chicago On Clark, a School of Rock és a Blues Island Records.


chicago-6.JPG


A House of Blues klubban február 24-én láttam fellépni Eric Guitar Davist. A fiatal, energikus afro-amerikai gitáros énekest nevezik a „Kis Buddy Guy”-nak is. Nem csak nagyszerűen énekel, hanem szinte mindent tud a gitárján. Ha kell, Jimi Hendrix stílusában, ha kell, Stevie Ray Vaughan stílusában is tökéletesen játszik. A koncertjét a közönség kitörő örömmel fogadta. Hazatérésem után magam is elhatároztam, hogy az idén  nyáron az európai turnén fellépő Eric Guitar Davist meghívom a Gyulai Vár Blues Fesztiválra július 22-én Hozza el hozzánk is az igazi Chicago-i bluest.

Ebben a klubban minden vasárnap délben Gospel Brunch-ot rendeznek, ahol élő gospel zene mellett lehet fogyasztani a jobbnál jobb ételekből. Ezt azonban már nem próbáltam ki, mert a repülőgépem szombaton felszállt Chicago-ból, a jazz és  a blues városából.

                                                                                                                                                                                                  Gedeon József


Vissza az összes cikkhez