Keresés

A Beatles és a jazz


A Beatles és a jazz (A dal, amit a Beatles másnak adott) – It’s for You

6 hete a „You’ve Got to Hide Your Love Away”-vel elfogytak a John, Paul és George által írt nóták, melyeket a Beatles vett lemezre, így új sorozatunkban azokat vesszük górcső alá, amit a fiúk más előadóknak adtak oda! És jazz feldolgozás is készült belőlü

A szoros ABC szerint az „It’s for You” következik, amit Paul McCartney egyedül írt 1964 nyarán, kimondottan Cilla Black harmadik kislemezének A-oldalára! Persze John Lennon később azt mondta, hogy jár neki is a copyright, hisz Paul csak a dal 90%-át írta, és megkérte őt, hogy segítsen befejezni azt!

Mivel a zenekar menedzsere, Brian Epstein már 1962-ben megkötötte Paul-lal és John-nal azt a szerződést, mi szerint onnantól kezdve a számokat a John Lennon-Paul McCartney szerzőpáros neve alatt copyright-olják, így ez a dal is ezzel a felirattal vonult be a popzene történetébe…

Az „It’s for You”-nak annyi előzménye volt, hogy McCartney 1963 őszén kijött egy Beatles felvételről a stúdióból, mikor meghallotta Cilla Black hangját, aki épp első kislemezét (a Number One-ig jutó „Anyone Who Had a Heart”-ot) énekelte fel. Annyira mély benyomást tett ez rá, hogy hazament és otthon a zongoramellé ülve azonnal megkomponálta a saját dalát Cilla részére. Aztán, mikor 1964 nyarán elérkezett Black kisasszony harmadik kislemeze, Paul ajánlotta George Martin-nak (aki nem csak a Beatles, hanem Cilla Black zenei rendezője is volt!). Martin-nak nagyon tetszett, majd közösen megmutatták Cilla-nak, aki egyenesen el volt ájulva a gyönyörűségtől, hogy Paul írt neki egy dalt!

1964. július 2-án vette fel Cilla a direkt az ő stílusához illő nótát. (Egyébként Paul és John is ott volt a stúdióban!) A single július 31-én jelent meg, ami a brit slágerlista 7. helyéig jutott…

cilla-black-its-for-you-uk-single.jpg

New Yorkban viszont nagy csalódást okozva Paul-nak és Cilla-nak csak 79-ik lett!

cilla-black-its-for-you-us-single.jpg


A jazzfeldolgozások időrendben: az „It’s for You”-ból napjainkig mindössze egy jazzváltozat készült! Én legalább is ennyiről tudok…


johnny-scott-quintet-communication.jpg

Johnny Scott Quintet (Communication 1967 LP)

(JS – fl, Duncan Lamont - ts, David Snell - harp, Arthur Watts - b, Barry Morgan - dr)


Vissza az összes cikkhez