JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

A Beatles és a jazz

A Beatles után – John Lennon és a jazz – Imagine (2001-2010)

Mivel már nemcsak azok a dalok fogytak el, amiket annak idején a Beatles-nek írt John, Paul és George, hanem már azok is, melyeket másoknak adtak, így mostantól a Beatles utáni korszak (a szóló évek) azon dalai jönnek, amikből jazz feldolgozás is készült!

Mivel elfogytak George Harrison jazzesített dalai, így ABC sorrend szerint jönnek a Lennon nóták!

Az „Imagine”-t John 1971 január elején írta! Yoko-val épp Lennon vidéki rezidenciáján (Tittenhurst Park, Ascot, Berkshire) tartózkodtak, és előző nap olvasta el Ono 1964-es verseskötetének (Grapefruit) egyik versét (Cloud Piece). Annyira megragadta képzeletét ez a költemény, hogy ezzel álmodott. Majd mikor reggel felébredt a nappaliba ment, leült a Steinway zongora mögé, és „első ülésben” megkomponálta a dalt és szövegét is megírta!

A kislemezre szánt változatot Tittenhurst-i otthoni stúdiójában játszották fel 1971 májusában a következő összeállításban:  John Lennon – ének, zongora, Klaus Voormann – basszusgitár, Alan White – dob.

A keverésre a New York-i Record Plant East stúdióban John és Yoko, valamint Phil Spector jelenlétében került sor.

Az „Imagine” single Lennon szólópályafutásának legsikeresebb kislemeze!

Amerikában 1971. október 11-én jelentették meg, s végül a Billboard Hot 100 3. helyéig jutott! (B-oldalán az „It’s so Hard”-dal.)

john-lennon-imagine-us-single.jpg

Érdekes módon Angliában az „Imagine”-t (B-oldalán a „Working Class Hero”-val) csak 1975. november 1-én dobták piacra, és első nekifutásra csak a 6. helyig tudott felkapaszkodni a brit slágerlistán. Viszont nem sokkal azután, hogy Lennon-t lelőtte egy elmeháborodott rajongó, a Temze partján 1980. december 27-én újra felkerült a listára, majd 1981. január 10-től ez lett a listavezető az Egyesült Királyságban. Ráadásul platinalemez lett belőle! Jóval több, mint másfél millió példányt adtak el belőle John szülőhazájában!

john-lennon-imagine-uk-single.jpg

Az „Imagine” albumot is először Amerikában jelentették meg. Méghozzá 1971. szeptember 18-án. Az Atlanti Óceán túlsó partján csak 45 hétig volt fent a listán. Abból 1 hétig vezetett (1971. október 30-tól – micsoda véletlen!), de csak aranylemez lett!

john-lennon-imagine-lp.jpg

Az „Imagine” LP 1971. október 30-án jelent meg az angliai albumlistán (és utána 101 hétig fent is maradt!). Egyből az 1. helyen nyitott és 2 hétig „listavezetett”! Végül összesítésben ez is jóval túl lépte az egymillió példányt! Magyarul, platinalemez lett belőle!


A jazz feldolgozások időrendben: Ebből a dalból rengeteg, szám szerint 55 jazzváltozat készült! Én legalább is ennyiről tudok… Ma a 2001 és 2010 közötti darabokat mutatom be, szám szerint 25-öt!


giovanni-mirabassi-avanti.jpg

Giovanni Mirabassi (p) 7’11” (Avanti! 2001 CD)


bill-cunliffe-live-at-bernies.jpg

Bill Cunliffe (p) 3’26” (Live at Bernie’s 2001 CD)


eva-cassidy-imagine.jpg

Eva Cassidy (voc, ag) 4’36” (Imagine 2002 CD)


chie-ayado-to-you.jpg

Chie Ayado (voc, p) 4’29” (To You 2002 CD)


the-persuasions-sing-the-beatles.jpg

The Persuasions 5’57” (Sing The Beatles 2002 CD)


alberto-tarin-jazzin-reggae.jpg

Alberto Tarin 4’10” (Jazzin’ Reggae 2002 CD)

(AT – g, - bg, - dr)


bobby-durham-lorenzo-conte-massimo-farao-trio-hit-pops-vol-1.jpg

Bobby Durham-Lorenzo Conte-Massimo Faraò Trio 6’07” (Hit Pops Vol. 1 2003 CD)

(BD – dr, LC – b, MF – p)


jazz-crusaders-feat-wayne-henderson-soul-axess.jpg

Jazz Crusaders feat. Wayne Henderson 6’58” (Soul Axess 2004 CD)


nicole-henry-the-nearness-of-you.jpg

Nicole Henry 4’58” (The Nearness of You 2004 CD)

(NH – voc, Mike Orta – p, Paul Shewchuk – b, Danny Burger – dr)


petra-magoni-ferruccio-spinetti-musica-nuda.jpg

Petra Magoni–Ferruccio Spinetti 4’21” (Musica Nuda 2004 CD)

(PM – voc, FS – b)


beatlejazz-with-a-little-help-from-our-friends.jpg

BeatleJazz 9’51” (With a Little Help from Our Friends 2005 CD)

(David Kikoski – p, Boris Koslov – b, Brian Melvin – dr +Randy Brecker - tp)


vijay-iyer-reimagining.jpg

Vijay Iyer (p) 3’44” (Reimagining 2005 CD)


rachel-z-grace.jpg

Rachel Z 6’59” (Grace 2005 CD)

(RZ – p, voc, Chris J. Luard – b, Bobbie Rae – dr)


dena-derose-a-walk-in-the-park.jpg

Dena DeRose 6’20” (A Walk in the Park 2005 CD)

(DDR – voc, p, Martin Wind - b, Matt Wilson - dr)


susan-wong-just-a-little-bossa-nova.jpg

Susan Wong 3’28” (Just a Little Bossa Nova 2005 CD)

(SW – voc, - ag, - con, - ts)


don-latarski-marilyn-keller-nightingale.jpg

Don Latarski & Marilyn Keller 5’28” (Nightingale 2006 CD)

(DL – ag, MK – voc)


va-step-inside-love.jpg

Laurence Elder (voc, p) 5’25” (VA: Step Inside Love – A Jazzy Tribute to The Beatles 2007 CD)


va-step-inside-love.jpg

Michael Wolff (p, voc) 9’48” (VA: Step Inside Love – A Jazzy Tribute to The Beatles 2007 CD)


tessa-souter-nights-of-key-largo.jpg

Tessa Souter 4’40” (Nights of Key Largo 2008 CD)

(TS – voc, Kenny Werner - p, Jay Leonhart - b, Billy Drummond - dr)


jessica-gall-just-like-you.jpg

Jessica Gall 5’14” (Just like You 2008 CD)

(JG – voc, Sebastian Studniczky – tp, Jo Ambros – g, Bene Aperdannier – p, Edward Maclean - b, Martell Beigang - dr)


suss-von-ahn-walk-between-the-raindrops.jpg

Suss von Ahn 4’21” (Walk Between the Raindrops 2009 CD)

(SvA – voc, - g, Matthias Algotsson - p, Martin Sjöstedt - b, Johan Löfcrantz - dr)


leo-giannettos-jazz-project-pop-jazz-performances.jpg

Leo Giannetto’s Jazz Project 5’12” (Pop Jazz Performances 2009 CD)


herbie-hancock-the-imagine-project.jpg

Herbie Hancock 7’20” (The Imagine Project 2010 CD)

(HH – p, India.Arie, Oumou Sangare – voc, Fatoumata Diawara – voc, Lionel Loueke – eg, Jeff Beck – ag, Marcus Miller – bg, Vinnie Colauita – dr, Mbiyavanga Ndofosu – perc)


simone-kopmajer-nothings-gonna-change.jpg

Simone Kopmajer 5’48” (Nothing’s Gonna Change 2010 CD)

(SK – voc, Wolfgang Puschnig – as, John Di Martino – p, Jamaledeen Tacuma – bg, Reinhardt Winkler – dr)


soil-pimp-sessions-stoned-pirates-radio.jpg

Soil & „Pimp” Sessions 11’58” (Stoned Pirates Radio 2010 CD)

(Motoharo – ts, Tabu Zombie – tp, Josei – p, Akita Goldman – b, Midorin – dr)


Vissza az összes cikkhez