Keresés

Világsztárok Magyarországon


Világsztárok Magyarországon – A Michael Brecker Quartet a Dokkban 1999. november 9-én

Ennek a koncertnek a létre jötte igazán „magyarosch”! De hogy végig tudják követni a történetet, ahhoz időben közel másfél évet kell visszalépni!

Történt ugyanis 1998 júniusában, miután a Bartók Rádió 30 éven aluli zongoristák részére kiírt első jazz tehetségkutató versenyének döntője lezajlott, máris elkezdtem törni a fejem a következőn. Gondoltam, milyen jó lesz a Füsti Balogh Gábor nevével fémjelzett első után a másodikat elnevezni Ablakos Lakatos Dezsőről… És azonnal felhívtam frankfurti otthonában Lakatos Tónit (jaj, mit nem mondok, Tony Lakatos-t), hogy vállalja a zsűri elnöki posztot. Nagyon megörült a megtiszteltetésnek, és mondta, hogy boldogan vállalja! Mondtam neki, hogy szeretném, ha lenne egy amerikai díszelnök is. Konkrétan Michael Brecker-re gondoltam. De mondtam Tóninak, hogy nem tudom a Brecker elérhetőségét! Erre azonnal megadta Michael New York-i lakásszámát… Mondta, hogy a Mike egy nagyon kedves ember, biztos elvállalja, pláne, ha mondom neki, hogy ő (Tóni, akarom mondani Tony) lesz a zsűri elnöke. De mondta, hogy Brecker-nek egy nagyon agresszíven tárgyaló, hatalmas pénzeket kérő menedzsere van… Mondtam, majd én megvívok vele! Következő lépésként felhívtam Mike-ot, aki véletlenül épp otthon volt. Miután elmagyaráztam neki, hogy a Tónitól kaptam meg a számát, nagyon örvendezett és mondta, hogy az akkori 40 körüli korosztályból őt tartja az egyik legtehetségesebb európai szaxofonosnak. Mondta, szimpatikus neki az ötletem, szívesen vesz részt a projektben! Majd megadta menedzsere Darryl Pitt telefonszámát, hogy vele egyeztessek az időpontról és a gázsiról. Hát őt aztán napokig hívogattam, mire utolértem. Mondta, hogy szólt már neki Mike, így egy ilyen „one off” zsűrizésért és a másnapi koncertért összesen 20 ezer dollárt kér! Mondtam, az én ajánlatom 2.000 dollár a zsűrizésért, amit a Bartók Rádió fizet a helyszínen (a Magyar Rádió Márványtermében közvetlenül a tehetségkutató döntője után), plusz 10.000 dollár a másnapi gálakoncertért, amit az esemény szponzora (MATÁV) fizet átutalással. Plusz repülőjegy oda-vissza + ötcsillagos szálló + kaja és ground transportation. Döbbent csend a telefon másik végén. Majd amikor szóhoz jutott, azt mondta: „A zsűripénz OK, de Mike fellépti díja 15.000 dollár, és akkor én még semmit sem kerestem rajta…” Én meg mondtam, ennyi pénz van és a Mike nekem a telefonba azt mondta, nagyon szeretne részt venni ebben a projektben! OK, majd visszaszól! 1 nap múlva Darryl hívott a rádiós irodámban, rendben! Mike nagyon akarja ezt a dolgot ennyiért is. Azonnal felhívtam Tónit a good news-zal, nagyon boldog volt! És amikor nyáron hazajött akkor megterveztük azt is, hogy mikor legyenek az elődöntők és a döntő, hogy ő ezekre haza tudjon utazni. Direkt úgy választottuk az időpontokat, hogy az nem ütközött a Hessische Rundfunk Big Band (a Frankfurti Rádió zenekara) koncert időpontjaival…

Aztán teltek-múltak a hónapok és csak nem akart megérkezni az aláírt szerződés Amerikából. Írtam egy faxot Mike-nak, hogy most akkor mi van, mert lassan meg kellene hirdetnem a versenyt, hogy a jelentkezőknek legyen elég idejük elkészíteni a demokat! Erre azt válaszolta, hogy épp indul Japánba egy többhetes koncertkörútra, de írjak egy sürgető faxot Darryl-nek. Elküldtem a faxot, meg hagytam az üzenetrögzítőjén is egy-két kedves mondatot… Semmi. Majd amikor Mike visszatért Japánból, megint elértem a lakásán. Mondta, hogy: „Sorry Robert! I couldn’t do your gig.” What the fuck?” – gondoltam magamban. Ehelyett „very polite”-ul megkérdeztem tőle: „Why?”. „Hát azért, mert míg én Japánban voltam, Darryl leszervezte következő lemezem felvételét pont arra a hétre, mert Pat (Metheny, you know!) csak akkor ér rá!” Puff neki! Felhívtam Tónit, aki mondta, hogy akkor ő sem jön! Még puffabb neki…

Így végül magyar zsűri lett… Mivel Szakcsi Ablakos gyerekkori barátja volt, így 1999-ben is ő lett a zsűrielnök. A zsűritagok pedig: a hazai jazzélet két szaxofon titánja, Borbély Mihály és Dresch Mihály, a dobos Kőszegi Imre (aki az 1960-as években sokszor játszott Ablakossal) és Csíder Károly, aki Bözsikétől (Ablakos özvegye) visszavásárolta azt a Borgani szopránszaxofont, amit a verseny névadója vett tőle FonTrade boltjában nem sokkal halála előtt. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy Csíder Karcsi azt a szaxofont később az egyik győztesnek, Bacsó Kristófnak adományozta!)

Oszt eltelt 1999 nyara is. Egyszer csak megcsörrent a lakásomon a telefon. Az akkor 6 éves kislányom, Karina szaladt oda és vette fel, majd szólt nekem: „Apu! Egy bácsi angolul beszél a telefonban!” Erre átvettem és óriási meglepetésemre Michael Brecker volt a vonalban. Szabadkozott, hogy nem tudott jönni, mondta, hogy ősszel jön európai turnéra, és van egy budapesti dátum is. Majd megkérdezte tőlem, mi az, hogy „dák”? Zavarba jöttem, miért kérdez tőlem ilyen blődséget, hát kacsa. Mondtam neki, hogy az egy háziállat, ami nem tud szállni, viszont hápog. Erre azt válaszolta, nem, nem arra gondolt, hanem az a koncert helyszíne… Mondtam neki: „Spell it” Erre mondja: „di-ó-kí-kí”. Ekkor jöttem rá, hogy a Hajógyári szigeten lévő Dokk-ról beszél. Mondtam, de hát az egy diszkó! Ott nem szoktak jazzkoncerteket rendezni. Kérdezte, szeretnék-e elmenni a koncertre? Mondtam neki, ha ad két tiszteletjegyet, akkor igen, mert én jazzt szerető feleségemmel járok koncertekre. Ezen jóízűt kacagott, és mondta vár bennünket november 9-én. És koncert után menjünk „backstage”-re, mert szeretne velünk személyesen is megismerkedni.

Aztán kiderült, hogy ez a MATÁV céges bulija. Felhívtam Szabó Gyula barátomat, és jól lebasztam, hogy miért nem tőlünk rendelte meg a Michael Brecker fellépését? Mondta, hogy ezt a bulit egy nála sokkal magasabb pozícióban lévő „főmufti” rendelte meg a csókosától 30.000 (harmincezer) dollárért!

Aztán 1999. november 9-én kimentük Gabi feleségemmel a „tett helyszínére”… Csodák csodájára a bejáratnál simán odaadták a 2 tiszteletjegyet nekünk. Majd kérdezte az illető, hogy van-e fémtárgy nálunk? Mondtam a lakáskulcsom, meg pénzérmék. Kiderült, hogy egy fémkeretes kapun kellett átmennünk, ami jelez, ha fémet érzékel. A kapu túloldalán ott állt Gőz László és döbbent arccal kérdezte: „Ti hogy kerültök ide?” Mondtam neki: „Mi a Mike személyes meghívottjai vagyunk!” Majd bementünk Gabikával a nézőtérre. A színpaddal szembeni protokoll részen erőteljes foghíjak voltak… Minket egy oldalsó részre irányított a jegyszedő. De onnan is jól lehetett látni és hallani. Egy sorral mögöttünk ült például a Babos Gyula-Katona Klári házaspár… Ők a MATÁV VIP vendégei voltak!


michael-brecker-time-is-of-the-essence.jpg


Aztán bejöttek a színpadra a zenészek. A „Time Is of the Essence” pár héttel előtte jelent meg, ennek európai turnéjának egyik állomásaként a Michael Brecker Quartet -a főnök tudomása nélkül- egy zártkörű céges bulin játszott! Ugye már a bevezetőben is írtam, hogy ez aztán ugyancsak „magyarosch”… Az alábbi felállításban játszottak egy „FG” koncertet: Michael Brecker – tenorszaxofon, Larry Goldings – orgona, billentyűs hangszerek, Adam Rogers – gitár, Idris Muhammad – dob.

Már a nyitószám (Arc of the Pendelum) alatt mozgolódni (morgolódni?) kezdett a foghíjas VIP szakasz. Többen értetlenkedtek az igazi jazz miatt! (Állítólag a koncert szervezője a Brecker Brothers „Out of the Loop” című CD-jét vitte magával a MATÁV vezérkar beetetéseként…)


brecker-brothers-out-of-the-loop.jpg


Sőt, a VIP vendégek döntő többsége átment a szomszédos nagyvilági diszkó büfé részébe. Jól láthatóan egyedül Katona Kálmán (1948-2017) akkori közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter (egykori MDF-es országgyűlési képviselő) maradt az elkerített részen… De később ő is követte a VIP-sokat… (Egészen furcsa fintora az életnek, hogy lánya, Katona Márta később hosszú éveken keresztül kolléganőm volt a Bartók Rádióban!)

A végén természetesen nem jutottunk be az ötözőbe, mert a biztonsági őrök feltartoztattak, mondvám hogy mi (!) nem mehetünk oda a főrendező utasítására!

A koncert szenzációs volt! Larry Goldings-ot és Adam Rogers-et ott láttuk-hallottuk először Budapesten. Elképesztő dolgokat játszottak hangszerükön! Mike pedig már akkor is a John Coltrane utáni korszak legnagyobb hatású és legnagyobb epigontáborral rendelkező szaxofonos volt!

Az épp vadiúj CD-n, ha még emlékeznek rá, Pat Metheny is hallható! Akkor és ott már tudtam, hogy a 2000-es Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutatónak ő lesz az amerikai díszelnöke…


Vissza az összes cikkhez