JazzMa

Friss Hírek

DESEŐ CSABA 80!2019. február 15.
Katché, Manu: The Scope2019. február 15.
CSÜTÖRTÖKI FÉSZEK JAM2019. február 12.
Pátkai Rozina: Taladim2019. február 12.
BEVÁLTOTT ÍGÉRET2019. február 08.
Lovano, Joe: Trio Tapestry2019. február 08.
3. Belvárosi Jazzverseny2019. február 07.
ÚJ SOROZAT INDULT2019. február 04.
Kovács Linda: Sunflower2019. február 04.
Játék – 2019. február2019. február 03.
ARCCAL A FÉM FELÉ2019. február 01.
Jazz-Január Svájcban2019. január 30.

Hírek

PROFILOK - SOÓS TIBOR

Soós Tibor egy nagy magyar zongorista generáció utolsó mohikánja. Egy olyan generációé, amelynek tagjai a világ legkülönbözőbb pontjain képviselték nagy sikerrel a zongorázás budapesti iskoláját. New York-ban George Feyer alias Fejér György, Zürichben és Ascona-ban Charlie Csik, alias Csik Karcsi, Bécsben Solymossy Lulu, és - Soós Tibor. * Írásom korábban közölt első változatában megemlítettem azt is, hol lép fel jelenleg Soós Tibor, sajnos rossz utcanevet közöltem. De mert cikkem témája nem ez, hanem a művész életútja, ezért ezt a mondatot töröltem. Dr.G.J.

soos-5-2.jpg


GJ: Tibikém, mikor megbeszéltük ezt a találkozót, először szabadkoztál, mondván, hogy mit keresnél te a „jazzma”-ban, hiszen igazából nem is vagy jazz-zongorista. Én ezt vitatom, de azért kész vagyok meghallgatni az érveidet.

ST: Nézd, én bárzongoristának vallom magam. A bárzongoristának olyan repertoárt kell elsajátítani, ami szinte mindent tartalmaz Johann Sebastian Bach-tól Andrew Lloyd Webber-ig, és ebbe csak imitt-amott fér egy kis jazz.

GJ: De akinek van füle, száz méterről, szél ellenében is meghallja a billentésedből, az akkordjaidból, hogy be vagy oltva ezzel a zenével, ne is próbáld tagadni.

ST: Igen, az oltást akkor kaptam, amikor fiatal srácként elkezdtem zenét tanulni. A jazz ebben az időben nagyon népszerű volt. Játszották a rádióban, a mozikban, persze, hogy a hatása alá kerültem. És nem is kellett okvetlenül Amerikából jönnie, mert az akkori magyar slágereket hasonló stílusban írták, sokukból világsiker lehetett volna, ha nem itt adják ki őket. És még valami: a szakma krémje szinte kivétel nélkül kitűnő jazzistákból állt. Ezek voltak számunkra, fiatalok számára, az etalonok.

GJ: Neveket, Tibikém!

ST: Hogy a zongoristáknál maradjak: Solymossy Lulu, Martiny Lajos, Citrom (Kertész Kornél), Vécsey Ernő, Szabó Jóska, Zágon Iván, aztán Totth Menyus, Tychó Tomi, Csermely Egon, Garai Attila,  Cseuz Bandi, Dobsa Sanyi.

GJ: Impozáns névsor, különféle stílusú előadókkal.

ST: Hogy az elején kezdjem, Solymossy Lulu a harmincas-negyvenes évek stride-piano iskoláját képviselte, Martiny és a Stan Kenton magyarországi helytartójának számító Citrom pedig a modern irányzatokat. De a stride-hoz kell sorolni Vécsey Ernőt és az ebben a stílusban legkiválóbb Szabó Jóskát is. Neki olyan balkeze volt, ami két dobost is kitett. Zágon Iván, Csermely Egon, a bebop-hoz tartoztak, Garai Attila Oscar Petersont követte. És milyen jól! Totth Menyus pedig külön klasszis, ő a saját szerzeményeinek nagyon egyéni interpretálásával valósággal egy, az amerikaival egyenértékű „menyus-jazz”-t hozott létre.

GJ: És ezek a muzsikusok tulajdonképpen mind bárzongoristának számítottak.

ST: Igen, akkoriban még nem méricskélték patikamérleggel a zenét és a zenészeket. Ha bárról volt szó, az embereknek mindjárt az jutott eszébe, hogy : „halkan szól a jazzz”. És ez valahogy így is volt.

GJ: Látod, ezért is vitatkoztam Veled az elején. De menjünk tovább. Mikor és hol léptél fel először?

ST: Mosonmagyaróváron, még tínédzserként kezdtem el tangóharmonikán játszani. Több helyi versenyt is megnyertem és végül a rádióba is eljutottam. 1949. augusztus 5-én, élő adásban, harmonikaszólókkal léptem fel. Ebben a műsorban szerepelt még Cziffra György, Beamter Bubi, és a szaxofonos Filu, aki együttesével akkor a legmodernebb jazzt játszotta. A gázsi 80 forint volt.



soos-2.jpg


GJ: Nem is volt az akkoriban olyan kevés. És milyen volt a folytatás?

ST: A mosonmagyaróvári zeneiskola és a győri konzervatórium elvégzése után felvettek a Zeneakadémiára, ahol nagyszerű tanároktól kaptam meg a végső „sliff”-et.

GJ: Mondjál ezek közül néhányat.

ST: Kodály Zoltán, Ligeti György, Járdányi Pál, Szabolcsi Bence, Kadosa Pál, Maros Rudolf, Vásárhelyi Zoltán.

GJ: Ez egy valóságos „Hall of  Fame”, jó útravalót kaphattál tőlük.

ST: Igen, kitartott hat évtizedig.

GJ: Kezdjük Budapesttel.

ST: Mint mindenki, én is „repülés”-sel kezdtem, ami azt jelentette, hogy minden nap más és más helyen kellett a szabadnapos zenészek helyett játszani. Hol szólóban, hol duóban, hol trióban. Jó iskola volt. 1952-ben az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat vezetője megkérdezte, hogy volna-e kedvem a Váci utcai „Kedves”-be szerződni? Volt. Ezzel elkezdődőtt életem egy nagyon szép időszaka, a Belváros szívében, ahol megismertek és én is mindenkit megismertem. Felejthetetlen találkozásokban volt részem.

GJ: Például?

ST: Egyik este beállított egy sovány, bilgeri-csizmás ember, akit rögtön nagy tisztelettel vettek körül. A disszidálási kísérlet miatt kapott börtönbüntetéséből frissen szabadult Cziffra György volt, akit első pillanatban meg sem ismertem. Záróra után még órákig játszott nekünk, úgy ki volt éhezve a billentyűkre. Egyszerűen nem lehetett betelni vele.

GJ: Mikor kezdted meg a világjárást?

ST: 1963-ban kaptam az első külföldi szerződést Finnországba, aztán jött Hollandia, az USA, Kanada, Dánia, Svédország, Norvégia, és végül Ausztria, ahol több mint egy évtizedet töltöttem el. Összesen vagy két évtizedet csavarogtam el különböző országokban és városokban.

GJ: És mikor fejezted be?

ST: 1994-ben jöttem véglegesen haza a bécsi szerződésemből, ahova azért évente még vissza-visszajárok egy hónapra, tehát egy kicsit még most is csavargok, ez már csak a véremben van.

GJ: Mondjál valamit a külföldi törzsvendégeidről is, egyáltalán voltak ilyenek?



soos-tibor-es-bernstein-becsben.jpg

BERNSTEIN,  A TÖRZSVENDÉG

ST: Hogyne. A skandináv országokban is, Ausztriában is, több ismert filmszínész tartozott ebbe a körbe, hogy mást ne mondjak, Clint Eastwood, aki maga is zongorázik, mégpedig

jazzt! A különféle főpolgármestereket és helyi notabilitásokat már nem is tudnám felsorolni, de olyan nagy muzsikusokat, mint Leonard Bernstein, Claudio Abbado, vagy Zubin Mehta, nem lehet elfelejteni. Ők Bécsben gyakran jártak be hozzám a „Stadtkrug”-ba, mivel hol egyikük, hol másikuk dirigálta a Bécsi Filharmonikusokat, vagy a Staatsoper zenekarát és ez rövidebb-hosszabb időre ehhez a városhoz kötötte őket. Ilyen színvonalú közönségnek persze mindig a maximumot kellett nyújtani, mindegy milyen műfajban. Egy muzsikus számára nem létezik ennél nagyobb hajtóerő. Remélem még maradt bennem egy kevés, úgy véled Te is?

GJ: Maradt még, jócskán.

Vissza a hírekhez