JazzMa

Friss Hírek

RUSZTIKUS SZOMBAT2018. augusztus 13.
Végezetül2018. augusztus 06.
Debrecen – Coda2018. augusztus 06.
Szombat esti bebop2018. augusztus 06.
Szombaton is bor és jazz2018. augusztus 05.
Mindenki másképp csinálja2018. augusztus 04.
DEBRECEN FELÉ, FÉLÚTON 2018. augusztus 04.
Viharos kezdés2018. augusztus 03.
Első nap, utolsó koncert2018. augusztus 03.
BEVÁLTOTT NYEREMÉNY2018. augusztus 03.
EGRI A NÉGYZETEN2018. augusztus 01.
QUINCY JONES 852018. július 23.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

Provincia - Fazekas Csaba visszaemlékezése a Debreceni Jazznapok előzményeire

A Debreceni Jazzegyüttes az 1960-as évek közepén alakult. Egyes hírforrások szerint már 1964-ben, mások szerint 1965-ben, de az biztos, hogy az idei, 40. Debreceni Jazznapokon ünnepelték fennállásuk 45. évfordulóját. Fazekas Csaba már a kezdetek kezdetétől fogva a bőgősük, így őt kértem meg, emlékezzen vissza, milyen kacskaringósan vezetett az út 1972. november 23-ig, amikorra a helyi jazztöténészek datálják a fesztivál születésnapját! – a szerk.

debreceni-jazz-quartet.jpg

A Debreceni Jazz Quartet a hőskorszakban. Balról jobbra: Fazekas Csaba, Dr. Kiss Ernő, Gyarmati Zoltán, Mátyás Ferenc


A dr. Kiss Ernő vezette Debreceni Jazz Quartet 1971 tavaszán kapott meghívást a csehszlovákiai Prerovi Jazz Fesztiválra. A fesztiválon való szereplésünk elég jól sikerült, mert a szereplés után odajött hozzánk a San Sebastiani Jazz Fesztivál főszervezője, és rövid beszélgetés után átadta részünkre a meghívóevelet, még az év nyarára. Igyekeztünk jól felkészülni, és sikerült minden formaságot elintézni, hogy elutazhassunk a fesztiválra, amely akkor három napos volt. A fesztivál előtt egy nappal sikerült megérkezni erre gyönyörű helyre, és végignéztük az egész fesztivált. Ráadásul a fellépésünk is jól sikerült. Már akkor felmerült bennünk az a gondolat, hogy milyen jó lenne egy hasonló fesztivált Debrecenben is megrendezni. /Egyébként mi voltunk az első magyar zenekar, aki meghívást kapott Spanyolországba/! A következő évben is megkaptuk a meghívást, és mint az együttes menedzsere, velünk utazott dr. Gyarmati Kálmán, a Kölcsey Művelődési Központ igazgatója. Nem titkolt szándékunk volt, hogy Ő is személyesen nézze végig a rendezvényt és gyűjtsön tapasztalatokat egy hasonló fesztivál megrendezéséhez. Emlékezetem szerint  azért kapta a "napok" kifejezést, mert valami oknál fogva a fesztivál szót nem lehetett használni. Kálmán nagy örömünkre nyitott volt a rendezvényre. Az úton Ő is jobban megismert bennünket, és az akkor kialakulóban levő magyar jazzéletről is igyekeztünk részletes ismereteket átadni. A mi tevékenységünk eddig terjedt ki, mert ezután sikerült a kapcsolatot összehoznunk a Magyar Rádió Könnyűzenei Osztályának jazz szakemberével, Kiss Imrével. Ez a kapcsolat a Rádióval ma is tart. A rövid kis történet azért is tanulságos, mert a vidéki városokban ott tudott gyökeret verni a műfaj, ahol egy agilis együttes működött. Érdekes dolog, de pl. Pécsett, vagy hozzá hasonló dunántúli városokban nem alakult ki hasonló rendezvény, mert nem tudtak tartós, színvonalas zenekarokat felmutatni. Remélem a Kálmánnal való interjú is megerősíti az itt leírtakat.


(Engedjék meg, hogy itt közbe kotyogjak... Mielőtt Csaba a fenti anyagot átküldte, telefonba ennél lényegesen többet (...) mondott. Ezért megkértem rá, hogy a kedvemért, ne 1971-nél, hanem 1967-nél kezdje az emlékezést! Belátta, hogy igazam van, és az alább olvasható kiegészítést küldte – a szerk.)


Nem akartam szaporítani a saját sztorimmal, de kérésedre mégis leírom. 1967-ben miután megnyertük a Salgótarjáni Amatőr Jazz Fesztivált, rövidesen a Magyar Rádióhoz érkezett egy meghívás Zürich-ből, ami úgy szólt, hogy meghívást küldenek a legjobb amatőr együttesnek. A rádió továbbította nekünk a meghívást, és 1967 szeptemberében szerepeltünk a zürichi fesztiválon, amely egyúttal verseny is volt, és ott sikerült az 5-ik helyezést elérni. Akkor automatikusan kaptuk a meghívást a bécsi fesztiválra, az év novemberére. A munkaadóm, a nyíradonyi községi pártitkár és tanácselnök akkora már politikailag megbízhatatlanná nyilvánított, és nem írták alá az útlevélkérő lapomat, ami akkori időben örökre szólt. A zenekar nélkülem utazott ki a fesztiválra. Utána azonban egy darabig nem is vállaltunk külföldi szereplést mondván, hogy engem úgysem fognak sehova sem engedni. Majd 1971-ben utaztunk ki Prerovba /ide elfogadták a piros útlevelet/, ahol kaptuk a San Sebastian-i meghívást. A meghívó a debreceni quartettnek és managerének szólt. A zongoristánk Kiss Ernő managernek a megyei pártbizottág kulturális osztályvezetőjét hívta meg, aki egy kézlegyintéssel elintézte /Cseke Bélának hívták, 1995-ben meghalt/ az útlevelet, és attól kezdve nem bántottak. Igaz, munkahelyet is azonnal változtattam, így kerültem a könyves szakmába. 1990-ig a 3 nagy könyvkereskedelmi vállalat  központja kizárólag Budapesten volt és hál’ Istennek, nem törődtek a vidéki boltok dolgozóival, és minden esetben támogatták az esetleges külföldi utazásaimat. Sőt, a főnők még büszke is volt, hogy van egy őrült jazzmuzsikus a boltvezetők között.

Vissza a hírekhez