Csányi Attila – Búcsúzunk Kőrössy Jánostól

Lapunk kedden elsőként adott hírt Kőrössy János (1926-2013) haláláról. Most egy részletesebb megemlékezéssel tisztelgünk az elhunyt művész emléke előtt.

A legtöbb akkori muzsikus nagyjából egyformán emlékszik: a történet a Szent István kőrúti Club Kávéházban (amelyben most kivételesen nem bank, hanem Vas- és edénybolt virul) kezdődött, valamikor 1961-ben. Garai Attila triója játszott itt, mégpedig olyan jazzes tánczenét, amely mindig teltházakat vonzott és a kávéház, ilyenkor este nagyon ment. Radics Gábor szerint egyik este egy vendég valamelyik pincérrel előreküldött egy üveg pálinkát Garainak, majd nemsokára odamerészkedett és bemutatkozott, ő Kőrössy János jazz zongorista, aki nemrég érkezett Kolozsvárról. Mások cujkára emlékeznek, és abban is megegyeznek, hogy ez a divatos és szinte kínosan elegáns fiatalember akkor is, mint legtöbbször, napszemüveget viselt, amelynek szárait mindkét oldalon a fülére kívülről rászorítva hordta. A jelenlevők csak akkor hagyták abba a fülek kordában tartásának a tanulmányozását, amikor Garai megszólalt, hát ha jazz zongorista vagy, mutass valamit a zongorán is… És akkor, egybehangzó emlékezés szerint megtörtént a csoda. Garai a második számot sem várta meg, telefonált Szabó Józsefnek a Bristolba, hogy olyan zongoristát viszek hozzád nemsokára, amilyent még nem hallottál. A Bristolban megismétlődött minden, Szabó József barátját, Tomsits Rudolfot hívta telefonon, hogy akármit csinál, azonnal hagyja abba és jöjjön. Kőrössy pedig néhány nap alatt, a szó valódi értelmében körbe zongorázta és meghódította Budapestet. Megjelenése -bármilyen túlzásnak is tűnik- megélénkítette, az akkoriban éledező, a tiltásokból lépésenként kikapaszkodó jazzéletet és az alakuló, formálódó hazai modern jazzt.

Kőrössy, kisebb megszakításokkal körülbelül 5 évet töltött Budapesten, azután eltűnt és hosszú évekig, talán másfél évtizedig nem hallatott magáról, majd két koncerttel is megörvendeztette a közönségét. Most érkezett a szomorú hír, hogy 2013. január 21-én, 86 éves korában meghalt Bukarestben, ahová néhány éve települt vissza, az Egyesült Államokból.

Érdekes, sikerekben bővelkedő pályafutását most csak vázlatosan fogjuk ismertetni, elsősorban az amerikai éveiről maradt kevés információ.

Kolozsvárott született 1926. december 26-án, zenész családban. Édesapja hegedült, emellett tanított is, így természetesnek tartotta, hogy a láthatóan tehetséges kisfiú is ezt a hangszert választotta. Mégpedig 4 éves korától. Eltelt jó pár év és egyszer a papa, aki valószínűleg zenei mindenevő volt, néhány Hot Club de France lemezzel tért haza és Jancsit Grapelly játéka annyira elbűvölte, hogy a lemezek anyagát hangról hangra megtanulta és ekkor érte az édesapjától élete legnagyobb dicsérete. Otthon ültek, a család mellett néhány vendég is volt, amikor a gramofonlemezekkel -így Grapellivel is- együtt játszott és néhány szám után a papa megszólalt: „mintha csak egy hegedűt hallanék”. Az idősebb Kőrössy elismert prímás volt Kolozsvárott. Meghatározó élményként emlegette, hogy még valamikor a múlt század 20-as éveiben Budapestre utazott, hogy megismerkedjen az általa (is) legkiemelkedőbbnek tartott prímással, idősebb Kóczé Antallal (1872 – 1926). Ez, a Tusnádról indult világjáró muzsikus, aki megnyerte 1903-ban a Népszínház Országos Prímásversenyét és uralkodók előtt muzsikált több alkalommal is, felvette a zenekarába, ahol 6 hónapot tölthetett és nemsokára segédprímás lett. A hegedűn gyorsan haladó Jancsi azonban másra vágyott, mégpedig zongorára. Erre a „Magyar jazz archívuma” című rádióműsorban, amely már több mint 10 éve, 2001 novemberében került felvételre, így emlékezett: „Apám először bérelt egy pianínót, amelyet később megvett. 12 éves voltam. Arra a kérdésemre, hogy kik tanították, a következőket válaszolta:” Ha a „Mennyei Tanáromat”, aki ma is foglalkozik velem, nem számítom, akkor csak Apámat említhetem. Nem bonyolította túl a dolgokat. Felnyitotta a klaviatúra tetejét, megmutatta a középső C-t és azt mondta, hogy ettől jobbra a jobb kezemmel, balra pedig a balkezemmel ütögessem a billentyűket. Három hónap múlva egy előkelő kolozsvári szórakozóhely délutáni előadásán műsort kísértem és pénzt kerestem. Kolozsvár után Brassóban játszottam egy kiváló tánczenekarban és kezdtek megismerni. A népzene akkor még egyáltalán nem érdekelt, mai szóval standard-eket és helyi slágereket játszottunk, megpróbáltunk valamilyen amerikaias ízt adni mindennek, ahogy a lemezekről hallottuk. Ekkor keresett meg Bukarestből, Teodor Cosma, miattam utazott Brassóba, ami nagy megtiszteltetés volt. Miután meghallgatott, Bukarestbe hívott. Először 2 zongorával szerepeltünk, aztán megalakult a bukaresti hanglemezgyár (Electrecord) nagy tánczenekara, amelynek nemcsak vezetője, hanem hangszerelője is ő volt. (Ez még a szaxofonos - klarinétos Imre Alexandru korszaka előtt volt). Legalább 12, de lehet, hogy 14 évet töltöttem itt. Zongoráztam, néha hangszereltem és komponáltam. 1950-ben volt Bukarestben az első önálló hangversenyem.”

Aztán szép lassan elkezdtek jönni a külföldi meghívások. Az 50-es évek végétől már visszajáró vendég volt Prágában és Varsóban is, az ottani jazzfesztiválok gyakori szereplőjeként. Egy régi újságcikk említett egy moszkvai koncertet is, de ennek azóta sem bukkantam a nyomára.

A budapesti pódiumszereplések mellett gyakran játszott a Magyar Rádióban, néhányszor a Magyar Televízióban is. Tomsits Rudolf egyszer, egy Kőrössynek szentelt rádióműsorban, (2001. március 14-én) elmesélte, hogy Farkas Jenő, akkor népszerű tánciskolájában gyülekeztek a fiatal jazzt is játszó muzsikusok, akiket a nagynevű tánctanár néha játszani is engedett. Kőrössy gondolkodás nélkül eljött ide az első hívásra, és kivárta a sorát, majd nagy kedvvel játszott. Szakcsi Lakatos Béla emlékei korábbiak. Egyszer Chappyval érkezett Bukarestbe, aki egy –rajta kívül- helyi muzsikusokból álló cirkuszi nagyzenekart vezényelt. Szakcsi itt ismerte meg Kőrössyt, aki meghívta, hogy lakjon náluk és jó néhány napig minden szabad percükben együtt muzsikáltak. Szakcsi visszaemlékezése szerint sok újdonságot tudott mutatni neki a fáradhatatlan Kőrösssy. A budapesti fellépéseken mindenki megcsodálta a vendég zongorista kiváló technikáját és legalább ilyen kiváló stílusérzékét. Előfordult, hogy egész periódust idézett hangról hangra Art Tatum-tól (Humoresque). Egy nevezetes 1965. évi rádiós jazz hangverseny – amelynek a kaposvári Waller Gábor jóvoltából a hangfelvétele rendelkezésre áll- is idekívánkozik. Ezen az élőadáson fellépett a Kovács Gyula-Balogh Jenő- Csonka Flórián trió, a Mosonyi Dixieland, a Stúdió 11, a Dobsa trió, a Qualiton együttes Szirmay Mártával, és Kőrössy János trió és quartet formációkkal. A hangfelvétel sok más mellett azért is érdekes, mert a műsort konferáló Gonda János külön felhívja a hallgatóság figyelmét arra, hogy Kőrössy a „Gypsy in My Soul” című darabjában egész részeket vesz át szó szerint Oscar Peterson (akkor) nemrég megjelent lemezéről. Hozzáteszi, hogy szó sincs plagizálásról, ez egyfajta tiszteletadás az előadó felé. A hanglemezekről szóló későbbi részben szó lesz majd Kőrössy hazai és külföldi muzsikustársairól. Itt az említett koncerten és talán a legtöbbször is, partnere a nagybőgős Berkes Balázs és a dobos Kórodi Rezső volt, a quartet pedig Tomsits Rudolffal egészült ki. (Akkor mindhárman a Stúdió 11 tagjai voltak.) Így, ebben az összeállításban játszottak az egyik legsikeresebb koncertjükön is, amelyet a Filharmónia Kamaratermében rendeztek. Kőrössy János egy teljes szezont végigjátszott egy saját együttessel, benne Szele Tiborral, az azóta bezárt, egykor nagyon népszerű Budai Ifjúsági Parkban. Bár a felsorolásunk korántsem teljes, egy koncert még feltétlenül idekívánkozik, négy zongorán közreműködött Garai Attila, Turán László, Szabó József és Kőrössy János. Kőrössy nem volt biztos a dátumban, 1962-re vagy 63-ra emlékezett és büszke volt Pernye András dicsérő kritikájára.

A kolozsvári művész minden sikere és népszerűsége ellenére komoly gondokkal küszködött. Terve, amely szerint szeretett volna áttelepülni Magyarországra, számtalan bürokratikus akadályba ütközött, nem valósult meg, pedig egy névházasságra is vállalkozott volna. Hazatérve Bukarestbe, újra foglalkoztatta az Electrecord és családi problémái is rendeződni látszottak. Ugyanebben, a már említett (2001. március 14-i) rádióműsorban Berkes Balázs egy mesébe illő történetet is elmondott. 1969-ben Tomsits Rudolffal ültek egy stuttgarti amerikai jazzklubban és abban reménykedtek, hogy a városban szereplő Thad Jones-Mel Lewis Big Band tagjai esetleg felbukkannak, vagy talán még játszanak is. Éppen arról beszéltek, hogy Kőrössy Jancsinak ez a zenekar volt a sokat emlegetett kedvence, amikor egyik félhomályos sarokban észrevették a terebélyes szakállt növesztett kolozsvári zongoristát. A meglepetés óriási volt. Kőrössy elmondta, hogy életében először kapott a román államtól nyugati útlevelet és 1969-ben egy román cigányzenekarral Franciaországba utazott (amelynek az a hegedűművész – karmester Ion Ionescu volt a vezetője, aki Brassóban őt magához vette, valamikor 18 éves korában). A zenekart otthagyta és az Egyesült Államokba készült, mégpedig Willis Conover segítségével, akit még Budapesten 1963-ban ismert meg, és aki már le is fizette az 1.000 dolláros kauciót számára. A történet többi része sem szokványos. New York helyett egy sokkal nyugodtabb helyet, a georgiai Atlanta-t választotta, ahol megbecsült zongoristaként élt. Willis Connover, aki a legjobb európai zongoristának tartotta, és sztárt akart csinálni belőle New Yorkban, ezen megbántódott. Kőrössynek pedig úgy látszik nem voltak ambiciói sem nagy nevekkel való kapcsoltkeresésre, sem koncert körutakra. Az ugyancsak Atlanta-ban élt zongorista, Lakatos Vilmos (Ablakos öccse) hozott időnként hírt róla, akivel egy közös jazzklub alakítását tervezték, de amelyet Lakatos Vilmos váratlan halála meghiúsított.

2001 november, Magyar Rádió 24. stúdió

2001-ben a Kölnben élő sikeres román szaxofonossal, Nicolas Simion-nal a budapesti koncert és rádióműsorok után erdélyi és romániai koncertkörútra indult, valószínűleg már a hazatelepülést előkészítve. Bukaresti letelepedése után –ha egészségi állapota engedte- vállalt fellépéseket és tanítással is foglalkozott. Budapesten legutoljára 2009 júniusában lépett fel a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Kultea) színpadán, egyik kedvenc tanítványával, Ramona Horvath-tal.  A Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese, Bartha Csaba, aki Kőrössy fellépését a „Jazzmozdony” sorozatban megszervezte, 2012 februárjában egyik rendezvényére Budapestre hívta Florian Lungu román jazztörténészt, aki előadásában elmondta, hogy Kőrössy kellő megbecsülést és figyelmet kap Bukarestben.

2001 november Csík Kláriéknál

Most egy rövid áttekintés következik Kőrössy Jancsi hangfelvételeiről. A budapesti és bukaresti rádió- és TV-felvételekről tudomásom szerint nem készült semmiféle lista. A hanglemezekről már több ismerettel rendelkezhetünk. Nem túlzás, hogy a legkülönbözőbb kiadóknál megjelent Kőrössy lemezek többsége mára már keresett ritkaság és némelyik komoly feketepiaci árat képvisel. Ismereteink szerinti első lemeze az 50-es évek közepén készült az Electrecord kiadó bukaresti stúdiójában. A meglepetést pedig a partnerek jelentik, ugyanis a bukaresti Kőrössy trió nagybőgősének neve Kalauz Béla, a gitárosé pedig Mezei Gábor. Ez utóbbi talán ismerősnek tűnhet, ha valaki emlékszik még Bacsik Elekről szóló korábbi írásunkra. Itt került szóba egy titokzatos gitáros, aki a világháború alatt a Szabó–Quitter big band tagja volt 1942-43 táján. A válogatottan jó muzsikusok zöme Bukarestből és Brassóból szökött át kalandos körülmények között Észak-Erdélybe és onnan Budapestre, ahol az Arizona mulató elismert zenekaraként szerepeltek, de koncerteztek is emellett és hanglemezeik is készültek. Az itt szereplő Mezei Gábor nagy valószínűséggel azonos a bukaresti felvétel gitárosával. Mezei az Arizona zenekarából kivált, mert egy akkori énekes világsztár, a chilei származású Rosita Serrano kísérője lett. Nemsokára, egyik pillanatról a másikra eltűntek Budapestről, állítólag Serrano valamilyen kémügybe bonyolódott és a Gestapo érdeklődni kezdett irántuk. Mezei 7-8 év múlva bukkant fel Romániában és Kőrössy (a már említett rádióinterjúban) nagy megbecsüléssel beszélt róla. Elmondta, hogy a nála valamivel idősebb gitáros kivándorolt Németországba és nemrég értesült a haláláról. Kalauz Béláról is adott egy kis információt, ő Zilahról érkezett és fő hangszere először a gitár volt, arról tért át a nagybőgőre, amelyen virtuóz előadóvá vált. Kőrössy egy másik korai lemezén is szerepel a gitáros, ezúttal Gabi Mezei néven, a nagybőgős itt Iuliu Balogh.

1960-ban készült Kőrössy első külföldi lemeze Prágában, a Supraphon kiadónál. Ezen a 25 cm-es (középmikro) lemezen jazz standardeket játszik, élvonalbeli, nemzetközileg is elismert cseh muzsikusokkal: Milán Pilar a nagybőgős, Miroslav Kefurt gitározik és a dobos, Karel Turnovsky. Ime, a lemez hátsó borítója:

Néhány nappal később Prágában még két szólózongora kislemezt is készített, Az egyiken standardek, a másikon román folkmelódiák. Ime, a Hora Staccato tanulságos cimkéje. Ezek a lemezek hamarosan Magyarországon is forgalomba kerültek. Sokat adtak el belőlük.

A 60-as évek tudományos kérdése volt: árú-e a kultúra? Azóta régen eldőlt, árú bizony. Ezen a képen megcsodálhatjuk az Állami Antikváriumok egyikének speciális, golyóstollal végzett árképzési technikáját. Ez a gyakorlat nemcsak a Múzeum körúti Zenei Antikváriumban, hanem a nagy múltú Rózsavölgyi és Társa üzletében hasonlóan történt. Golyóstollal véstek akármilyen lemezritkaság címkéjére.

A csehszlovákiai fellépés és felvételsorozat 1960 őszén is folytatódott. Szerepel a Jazz in Czechoslovakia 1961 című antológián a Studio 5 együttessel olyan muzsikusokkal, mint pl. a fuvolás Jan Konopasek, vagy a vibrafonos–szaxofonos Karel Velebny. A lemezek sikere akkora volt, hogy a Supraphon gyár a következő év májusában ismét meghívta. Készült még egy felvétele a Stúdió 5 együttessel, amely egy all stars együttesnek számított .A következő kislemezen saját szerzeményeket játszott, köztük a „GARAY BLUES”-t is, mégpedig a Krautgartner zenekar ritmusszekciójával: Ladislav Tomek gitár, Ludek Hulan bőgő és Iván Dominák dob. 1961 őszétől a varsói Jazz Jamboree vendége, ahol a rendezvényről kiadott lemezantológiákon különböző összeállításokban szerepel. Az 1961. évi Jazz Jamboree 1. lemezén egy szóló zongorafelvétellel és egy quartettel vesz részt, partnere a svéd tenorszaxofonos Bert Rosengren, a nagybőgős Roman Dylag, dobol Adam Jedrzejowsky. Ugyanennek a fesztiválnak az 5. lemezén az előbbi quartet játszik Kőrössy szerzeményeket, majd Rosegren nélkül, trióban elhangzik a „Garay Blues” átdolgozott formában, „Garay Mood” címmel.

És most elérkeztünk a sokat emlegetett 1964-ben kiadott Qualiton nagylemezhez (Qualiton H LPX 7301). A lemez páratlan sikert aratott, azóta magánkiadásban újra megjelent bakelit lemezként és a Hungaroton kiadó kiegészítésekkel 2001-ben CD-n is megjelentette, a Hungarian Jazz History 4. darabjaként.  A szereplők közül Ungár István, Tomsits Rudolf és Radics Gábor is nagyjából egybehangzóan elmesélték, hogy a Rottenbiller utcai stúdióban megjelent 10-12 muzsikus, akiket Kőrössy hívott, és aki előre elintézte a lemez megjelentetésének engedélyezését. Nagy szó volt ez akkor. A meghívott művészek a hazai jazzmezőny élvonalának egy jó részét képviselték, persze sokan külföldön voltak, vagy egyéb akadályok miatt maradtak ki. Az előadók: Tomsits Rudolf trombita, Lakatos Ablakos Dezső, Ungár István, Kulcsár Imre szaxofonosok, Deseő Csaba brácsa, Radics Gábor vibrafon, Berkes Balázs, Scholz Péter nagybőgő, Szúdy János és Jinda György „Sham” dob. A felsorolt hangszer összeállítás elsőre zenekarként kissé riasztónak tűnhet, de hamar kiderült, hogy Kőrössy a jelenlevőkből alakított kis formációkra gondolt, triótól a sextetig. Példamutató önmérséklettel, mindössze 2 szólózongora darabot hagyott magának, a 13 rögzítendő darab közül. A gond akkor kezdődött, amikor a résztvevők kérték a szólamaikat és érdeklődtek a játszandó darabok hangneme, szerkezet és egyebek iránt. Kőrössy közölte, hogy itt kész és felkészült muzsikusok vannak, minek ide a kotta. Ezután Berkes Balázs, Ungár István, Radics Gábor, Deseő Csaba, Tomsits Rudolf, és aki még tehette, nekiállt kottázni, bevezetéseket, szólamokat írni és megbeszélni a szerkezeteket. A felvétel végeredménye, ebből az indulás előtti káoszból és a szereplők kezdeti tanácstalanságából semmit sem éreztet. Valódi kordokumentum. És mégegy apróság: ma nem divat már, másik hazai szerző darabját választani és azt eljátszani. Ezen a lemezen van Idrányi Iván, Behár György, Körmendi Vilmos, Radics Gábor (a vibrafonos-zongorista) és most kapaszkodjanak meg: Dobos Attila szerzemény is és mindegyik jazzként szól.

A borító felirata lehetett volna inkább: Kőrössy János és együttesei

Az 1965-ös év is sokféle felvételek készítésével telt Bukarestben. Egy 25 cm-es Electrecord kiadású Seria Jazz No.1. című hanglemezen szólóban ismét átdolgozva felvette Garai Attila tiszteletére komponált darabját, ezúttal „Blues for Garay” címmel. Triójában ezúttal a romániai jazz kiválóságai, a nagybőgős Johnny Raducanu és a dobos Bob Iosifescu játszottak. Ezután visszatérő vendégként érkezett a Prágai Jazzfesztiválra, ahol természetesen helyet kapott a fesztivál antológiáján (Dvorak: Humoresque) és egy emlékezetes kislemezt készített két kiváló muzsikus testvér kíséretével.  Az egykori prágai Junior Trio nagybőgőséről és dobosáról van szó, nevük Miroslav és Alan Vitous.

Kőrössy János kelet-európai hanglemezfelvételeinek 2 bukaresti albummal, a végére értünk.

Az egyik ismét egy középnagyságú 25 cm-es Electrecord lemez 1966-ból, amely a Seria Jazz No.4. jelzést  kapta, a másik végre már egy 30 cm-es nagylemez 1968-ból, címe „Jazz Restitutio”, muzsikustársait az alábbi képen láthatjuk.

A Berkessel és Tomsitscsal való stuttgarti találkozás után nem sokkal, 1969 őszén ajánlatot kapott az NSzK–beli MPS lemezkiadótól egy önálló lemez elkészítésére. Ismert partnerekkel, Hans Rettenbacher nagybőgőssel és Charli Antolini dobossal trióban vették fel az „Identification” című albumot, amely Európában sikeres lett és később az MPS Polydor CD-n is megjelentette.

Az MPS lemezfelvétel után 12 év telt el, Kőrössy Jancsi már régen megállapodott Atlanta-ban, amikor 1981-ben ismét rászánta magát a lemezkészítésre. Ezúttal igazi világsztár volt a partnere a szaxofonos Zoot Sims, nagybőgőn Dewey Sampson, dobon James Martin működött közre. A standardeket tartalmazó CD, az „In a Mellow Tone” címet kapta.

Elérkeztünk Kőrössy utolsó jazzlemezéhez, amelyet a Portik Jazz kiadó adott ki 2001-ben. Címe „Live in Transylvania” és a szaxofonokon játszó Nicolas Simion-nal duóban rendkívül érdekes, etno-elemekkel is átszőtt műsort adnak elő, két kivétellel saját szerzeményeket. Kőrössy első számként most is eljátszotta, a ki tudja hányadszor átdolgozott, de tiszteletét és szeretetét Garai Attila felé évtizedek óta szimbolizáló régi szerzeményét, a „Blues for Garay”-t.

Említsük meg, ha már a hanglemezek felsorolásánál tartottunk, egy nagylemezét, amely a Pesti Vigadóban 1989-ben rendezett koncertjét rögzítette, amelyet zenész barátja fiának, a dalszerző Vladimír Cosma-nak a tiszteletére állított össze. Készített még egy Beatles szerzeményeket feldolgozó összeállítást és Horváth Ramonával egy 2 zongorás albumot, ő maga ezek egyikét sem sorolta a jazzfelvételei közé.

Az eddig leírtakból kiderül, hogy Kőrössy János, ha nem is aratott zajos és tartós világsikert, művészete maradandó nyomot hagyott az itthoni zenehallgató közönségben és azokban az országokban is, ahol szerepelt.

Isten nyugosztalja.