OROSZLÁNKÖLYKÖK

Oláh Kálmán, Egri János… igen jól csengő nevek a jazz világában. Hétfőn azonban nem a legendás Trio Midnight koncertjére mentem Maloschik Róbert főszerkesztő társaságában. A Bartók Jazz Tanszak félévi vizsga koncertjét tartották a Budapest Jazz Clubban. Zenekari gyakorlatból vizsgáztak a növendékek, köztük az írásom elején megnevezett két fiatalember. Természetesen nem a papáknak kellett bizonyítaniuk, hanem fiaiknak, sok tehetséges társukkal együtt. A fiúk nem apjuk hangszerét választották, az ifjú Kálmán szaxofonozik, Egri Jr. pedig énekel. Lelkes közönség fogadta a fiatalokat.

Sokan voltak kíváncsiak az utánpótlás bemutatkozására, nem csak szülők, hozzátartozók szorongtak a nézőtéren, Külön öröm volt számomra, hogy a szakmát a tanári karon kívül, sok kiváló zenészünk is képviselte. Bágyi Balázs, Neumann Balázs, Gyárfás István ugyanúgy szorított a sikerért, mintha ők vizsgáztak volna.

Egri apuka a vizsga előtti percekben még bőgő futamot korrigált a fiát kísérő Sárközi Sándornak, Oláh apuka nagyobbik fiával, a vendég művészként felkért Krisztiánnal beszélgetett. Sok idejük nem maradt, mert a csinos Horváth Cintia már konferálta is az első zenekart. „Straight No Chaser”, Monk talán legismertebb szerzeményével kezdődött a koncert. Filetóth Tomor gitáron, Weininger Kristóf szaxofonon, Filinger Dorián basszusgitáron és Meszlényi Bálint dobon mutatkozott be elsőként. „It Don’t Mean a Thing”, vagyis Duke Ellington következett, a dobokhoz Tuboly Roland ült, majd őt Nagyfi Marcell váltotta az „All Blues” című Davis nótánál. Dénes Edina elénekelte a „Georgia on My Mind”-ot, őt Horváth Béla kísérte zongorán, Sárközi Sándor bőgőn és Baranyi Bence dobon. „Estate”, majd a „Someday My Prince Will Come” következett, itt azonban Oláh Kálmán Jr. altszaxofonon, Gulyás Levente gitáron és Márkosi András dobon csatlakozott a zenekarhoz, Horváth Béla és Sárközi Sándor maradt. Egri János Jr. duóban kezdte Edinával, aztán egyedül folytatta a „Straight No Chaser” újabb feldolgozásában. „Emlék”, Lakatos Róbert saját szerzeményét adta elő, a tehetséges zongoristát Gombos Péter basszusgitáron és Kárpáti Benedek dobon kísérte. A trombitás Rozbora Ádám, a szaxofonos Rabóczki Balázs, a gitáros Tóth Levente, a zongorista Gyárfás Péter, az észt bőgős Robert Nömman, a dobos Baranyi Bence és az énekesnő Kiglics Tamara következett. A „Nature Boy” volt, amit előadtak, az ezt követő „Stolen Moments” című számot már Hevesi Lia előadásában élvezhettük. Magda Zsolt szaxofonon, Schlosser András gitáron, Mayer József bőgőn és Wágner Zsolt dobon előbb a „Skylark” témáját dolgozták fel, majd Wayne Shorter-től a „Footprints” szólalt meg. Lábnyomukba lépve érkezett az újabb csapat az „I Hear a Rhapsody”-val, Várallyay Petra ült a zongorához (vigyázat, nagyon jó!), Bujdosó Flóra csapott a gitár húrjai közé, Kiss Diána Esperanza Spalding hangszerét a basszusgitárt kezelte, Cindy Blackman-nek nem akadt követője honleányaink között, így a doboknál megtört a nőuralom, Szikora Balázs került a hölgykoszorúba. Varga Zita után Bolyki Sára vette át a mikrofont, hogy az „I Hear Music” eléneklése után közösen adják elő Oliver Nelson „Stolen Moments”-ét (amelyhz Mark Murphy írta a szöveget).

Ettől még az öreg rókák szája is tátva maradt...

Igazi finálé volt ez, hisz ez zárta az első részt, vastaps volt a jutalma.

Szünet után a „Straight No Chaser” került ismét bemutatásra ezúttal Kocsis Renáta (altszaxofon), Futó Péter (zongora), Várallyai Benedek és Horváth Zoltán (gitár), Grőber Máté (basszusgitár), Baki József (dob) előadásában. Grőber Máté maradt a színpadon, „All or Nothing at All” énekelte Eszes Viktória, Bujdosó Flóra (gitár) és Zombori Attila (dob) társaságában. Újabb énekesnőt köszönthettünk, Németh Ibolya Tkalics Bence (gitár), Hegedűs Mónika (zongora), Gombos Péter (bőgő) és Szikora Balázs alkotta formáció az „Estate” újragondolásával debütált. Rabóczki Balázs a második részben is színpadra került, most Szabó Péter (zongora), Zséli Bertold (gitár), Gombos Péter (basszusgitár) és Szikora Balázs (dob) lettek a társai. Elsőként Csillag Júliát kísérték (Night And Day). Ezt a „Skylark” követte,  majd a „Taking a Chance on Love” zárta a sort, de itt már Gazda Fanni énekelt. Egy másik Fanni következett, Zahár Fanni azonban altszaxofon és fuvola játékával hozta lázba a közönséget Szabó Péterrel, Kiss Diánával és a dobos Láng Dániellel. „Moanin’”, és a „Strasburg St.Denis” került bemutatásra. Márkus Luca két vendég művésszel erősített Schidkraut Vilmos bőgős és Oláh Krisztián zongorista már nem koptatja a Bartók padjait, Schlosser András és Láng Dániel viszont igen. „Ruby My Dear” és a „Rhythm-A-Ning” szerepelt Luca vizsga koncertjén. A végére igazi karneváli hangulat lett a jó öreg BJC falai közt, Horváth Cintia ugyanis a „Skylark” után Chick Corea fantasztikus szerzeményét, a „La Fiesta”-t énekelte. Flora Purim után nem kis bátorság ennek neki vágni, de Cintia nem vallott szégyent, bravúrosan adta elő ezt a csodálatos darabot. Gyárfás Péter zongorán, Hoffer Miklós tenorszaxofonon, Kiss Diána basszusgitáron és Kárpáti Benedek dobon varázsolta elő a Return To Forever hangzást, azt a hangzást, amit eredetileg Chick Corea, Joe Farrell, Stanley Clarke és Airto Moreira teremtett meg.

A zenekari-gyakorlat vizsga itt véget ért, a koncert azonban nem. Amíg az átállás tartott – tizenegy mikrofont kellett beüzemelni – Maloschik Robi jazztörténeti előadást tartott a csinos növendékeknek.

Máig nem értem, miért nem a kórus két fiú tagjának magyarázott? Végül a mikrofonok megszólaltak, a történelem óra véget ért. Kedves meglepetésként az összes énekes felsorakozott a színpad előtt és Lakatos Ágnes kórusvezető tanár vezetésével (az utolsóban Oláh Krisztián, Schildkraut Vilmos és Szikora Balázs kíséretével) előadtak három ráadás nótát. „Quiet Place” (gospel), Minor Blues (Márkus Tobor szerzeménye), végül a Spain (Chick Corea) zárta az estét, a tíz énekes és a tanárnő hangján kívül Oláh Krisztián fergeteges szólója tette emlékezetessé a búcsút.

Mintha saját magamat hallanám 25 évvel ezelőtt...

Kitűnően vizsgáztak a fiatalok. Sokuk megvillantotta tehetségét. Igazi oroszlánok lehetnek, a tejfogakat lassan igaziak váltják. Most sokan vannak, kérdés, hogy hányan tudnak maradni. Ehhez persze a hazai felvevő piacnak is tágulnia kell. Jó, hogy nagyhatalmi pozíciónk zongorában biztosított. Dobos utánpótlásunkért sem kell aggódni. Kevés a bőgős, a fiatalok inkább a basszusgitárt választják. Öröm, hogy nem csak ez utóbbi hangszeren mutatkoztak be a hölgyek. Szaxofonon, gitáron és fuvolán is tehetséges lányokat ismerhettünk meg. Fuvolán sajnos most is csak egy növendéket hallhattunk, hála a nagyon tehetséges Zahár Fanninak, de ez a hangszer továbbra is kuriózum marad a magyar jazzben. Nem volt egy hegedűs sem. Tudom, a nemzetközi jazz életben is különleges a hegedű, de azért megjelennek a fiatalabb korosztályok. Magyarország jobbnál jobb hegedűsöket adott a világnak, kár, hogy fiatal muzsikusaink ezen a hangszeren nem mutatnak érdeklődést a jazz műfaja iránt. A sok csinos és tehetséges énekesnő mellett végre egy énekes is feltűnt, sok sikert neki, de mint hallottam kacérkodik a zongorával is, sőt a basszusgitár sem kizárt.

A vizsga végén természetesen örülhettünk. Felkészült, tehetséges fiatalokat láthatott a közönség, remélhetőleg sokukkal fogunk találkozni évek múlva is, jó páran meghatározói lehetnek a nemzetközi jazzvilágnak is. Úgy legyen!