JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Az angol tanárnőből lett jazzénekes esete a füstérzékelővel

Bossa nova volt a főétel swing-gel és blues-zal körítve az Opus Jazz Club csütörtök esti kínálatában. Az első falat majdnem a vacsorázni vágyók torkán akadt, hiszen a második szám közepén megszólalt a riasztó vijjogó hangja. Pátkai Rozina (1978) lélekjelenlétének köszönhetően különösebb fennakadás nélkül folytatódhatott az ínyenc falatok élvezete. Fiatal korát meghazudtoló rutinnal oldotta meg a helyzetet, műsorát egy pillanatra sem szakította meg, túlénekelte az önálló életre kelt riasztót, mire az a szám végére beismerte vereségét és elhallgatott. A győztes Rozinát és zenésztársait hősként ünnepelték. Az alig egy éve alakult együttes már komoly sikerekkel büszkélkedhet, tavaly augusztusban elnyerték az Independent Music Awards közönségdíját az új albumuk, a „Voce e Eu” címadó dalával, de erre a sikerre is biztos emlékezni fognak majd.

dsc-1386.JPG


A quintet elsősorban a Brazíliából eredő bossa nova ritmusait tűzi műsorára .A szambában gyökerező zenét Joao Gilberto formálta „új divattá”. Elsőként Antônio Carlos Jobim és Vinicius de Moraes népszerűsítette, az ötvenes évek végén. A világhírt az amerikai zenészek bekapcsolódása hozta a műfajnak. Stan Getz és Charlie Byrd figyelmét felkeltették Jobim és Gilberto dalai. Getz triót is alakított a brazilokkal, ahová bevették a brazil anyától és német apától született Astrud Weiner-t, aki Joao Gilberto feleségeként Astrud Gilberto néven a bossa nova királynője lett. Leghíresebb slágere, a „The Girl from Ipanema” természetesen Rozina repertoárjába is bekerült (Garota de Ipanema), a többi ismert dal közé.


dsc-1385.JPG


A bossa nova feltámadt és újra hódít világszerte. Jó, hogy az egyre szélesedő hazai jazz kínálatban is elfoglalja helyét. A Pátkai Rozina Quintet igazi latin estét varázsolt az Opusban, egy-egy szvinggel és blues nótával spékelve.


dsc-1371.JPG


dsc-1389.JPG


dsc-1368.JPG


dsc-1367.JPG


dsc-1370.JPG


Pecze Balázs trombitája, Tóth Mátyás gitárja, Soós Márton bőgője az új divatra hangolódtak, ehhez a ritmust Cseh Balázs finom dobolása adta.


dsc-1382.JPG


Tálas Áron vendégként a zongorához ült pár alkalommal. A szerelem dalai szólaltak meg, mély átérzéssel és profin előadva. Rozina a portugál nyelv szépségeit is bemutatta, a műfaj anyanyelvén énekelt. Nem tudom, hogy beszéli-e a nyelvet, vagy sem, a lényeg, a színpadon elhitette, hogy a szavak értelmével tökéletesen tisztában van.


dsc-1380.JPG


Az étterem, ahol jazzt játszanak, vagy jazzkoncert, ahol közben enni is lehet kérdést a megújult klub múlt heti sajtótájékoztatón tett ígérete szerint, majd úgy oldják meg, hogy a karzaton inkább a vacsorázni vágyókat, míg a lenti koncertpódium előtt a zenét előtérbe helyezőket várják. Sajnos, ez nem valósult meg. A pódium előtti széksorokat felszámolták, és asztalokkal zsúfolták teli, így aki nem a színpadhoz közeli első asztaloknál tud helyet foglalni, számíthat rá, hogy párszor a koncert alatt elvonul az orra előtt egy rántott csirke tál, vagy valami más az étlap kínálatából. A fenti karzat bejárhatósága is romlott, az oldalsó részekhez nem lehet hozzáférni ugyancsak a sűrűn lerakott asztalok miatt, még a színpaddal szemközti részt teljesen elállják a földszintről kiszorított rajongók, akik elsősorban a zenéért látogatják a klubot. Az átalakítás után az Opus egy étteremmé vált, ahol jazzt játszanak. Így csak a valóban szolidabb áraknak örülhetünk, és a nagyon figyelmes és udvarias pincérek suhanásában gyönyörködhetünk.


dsc-1375.JPG

(Csak zárójelben jegyzem meg, eddig azt tapasztaltam, hogy egyetlen énekesnő van Magyarországon, aki minden klubot meg tud tölteni, nevezetesen Harcsa Veronika! Úgy tűnik, hogy a JazzMa.hu rendszeres beszámolói a Made in NY Jazz Competiton-ről –tudják, arról a jazz videó vetélkedőről van szó, amelyben az énekesek között az első öt között végzett Rozina, mi több a nagytudású zsűri (Lenny White, Randy Brecker, Joe Lovano) meghívta őt a májusi gálaestre-  megtették hatásukat, hisz tegnap a totálnál is totálabb teltház volt. Persze, már a fazonokból is lehetett látni, ez nem jazzközönség. Oszt a koncert bebizonyította, megint nekem volt igazam. A étkezők és a borozgatók is csak a számok végén mertek tapsolni. Viszont a klubvezető Bogi megígérte nekem, hogy holnap este a zseniális (nem túlzok!) lengyel énekes, Grzegorz Karnas Take the Mol Train-es koncertjén, ismét a jazzrajongók kerekednek felül. Sőt, bíztatom lapunk olvasóit, jöjjenek el, egyrészt, hogy részesei legyenek ennek a különleges produkciónak, másrészt, hogy a lemezfelvételen hallatszon, milyen sokan tapsolnak! – A szerk.)

Vissza a hírekhez