Grzegorz Karnas fantasztikus koncertje az Opusban
Lemezfelvétellel egybekötött koncertet adott a lengyel Grzegorz Karnas és triója az Opus Jazz Clubban tegnap este, Lukács Miklóssal kiegészülve.
Grzegorz Karnas minden bizonnyal hazája, sőt talán Európa legeredetibb jazzénekese. Már 2012-es koncertjével sikerült teljesen lenyűgöznie a magyar közönséget, de az Opusbeli fellépése még annál is jobbra sikerült. „Audiobeads” című korongját – amely bekerült a „The New York City Jazz Record” éves listáján 2013 legjobb öt vokális jazzalbuma közé, valamint négy csillagot kapott a francia „Jazz Magazine”-tól – Budapesten rögzítette, és, hogy a jó hagyomány folytatódjon, úgy döntött, hogy ezt a koncertet is szalagra veszi. Tehát nemcsak egy fantasztikus koncertnek, hanem egy lemezfelvételnek is részese lehetett a tisztelt publikum.
Karnas legnagyobb erőssége a szavakkal nehezen jellemezhető, csak őrá jellemző katartikus előadásmód. Ebben túllép a zenei határokon, és már-már színészként adja elő, éli át, meséli el a dalt. Három nyelvet használ: lengyel, angol és halandzsa, ezeket sokszor egy számon belül is variálja. Rendkívül szuggesztív scat rögtönzései néhol már szürreális párbeszédekké fajulnak, amiket vagy önmagával, vagy a megszemélyesített dallal folytat. Olyan szintű érzelem-átadásra, érzelem-megjelenítésre képes, ami már tényleg túlmutat egy zenész eszköztárán.
Az Opusba triójával (Michał Jaros bőgőssel és Sebastian Frankiewicz dobossal) érkezett, kiegészülve Lukács Miklós cimbalmossal, akinek ez a zenei táptalaj a legtökéletesebb arra, hogy egyedei, experimentális játékát megmutathassa, csiszolgathassa. A koncerten játszottak hagyományos dalokat: felcsendült egy blues, egy diszkós darab (Karnas fiatalkori élményeiből), volt egy standard („Bye-bye Blackbird”), és egy Joni Mitchell nóta, a „Black Crow”. A másik, érdekesebb rész Karnas sci-fi rajongásából született történetekből, utópiákból állt: itt váltogatva mesélt és rögtönzött, illusztrálva a felvázolt világvége baljós hangképeit. Ezekhez pedig a három muzsikus szolgáltatta a „háttérzenét”: hol pszichedelikus, kozmikus dallamsorok, hangszeres szólók, hol hangutánzó, kísérteties imitációk formájában. Lukács fantasztikus volt mindkettőben: a kortárs kísérleti jazz kiemelkedő figurája Karnas legideálisabb partnere vált, és ezt itt bebizonyította.
Zseniális koncert volt, alig várjuk már, hogy újra átélhessük a hamarosan megszülető lemez segítségével. Akik kint maradtak, azoknak kötelező hallgatnivaló lesz!
