BJO szakmai nap - Birta Miklós és Borbély Mihály előadása
Szakmai napot rendezett a BJO az Erzsébetligeti Színházban Virágvasárnap. A plakát nagyon érdekes programot ígért, és még az sem rettentett el, hogy 50 kilométert kellett autóznom a helyszínig (de hát kellett nekem olyan messzire költöznöm a pesti oldal szélétől). Mindenesetre nem bántam meg, hogy leküzdve az óraátállítás okozta ébredési nehézségeket, megnéztem a programot. Volt minden, előadások (Birta Miklós, Borbély Mihály, Friedrich Károly, Schreck Ferenc), Big Band verseny, és esti BJO nagykoncert, reggeltől késő estig tartó program, igen kedvező jegyárral, ami még egy ebédet is tartalmazott, úgyhogy igazi szakmai nap volt minden tekintetben. Részemről leginkább a délelőtti előadásokra koncentráltam, melyek sajnos párhuzamosan futottak, tehát a négyből maximum kettőt tudott egy átlagos ember megnézni Voltak persze néhányan (pl. Maloschik Robi és Csányi Attila), akik megkíséreltek mindegyikből legalább egy darabot „kiharapni”, sikerrel. Engem is érdekelt az összes előadás, de azért viszonylag könnyen választottam, már csak hangszereim miatt is közelebb állt hozzám Birta Miklós és Borbély Mihály kurzusa.
A vasárnap reggeli fél 11 nem pont a jazzisták kedvenc időpontja előadások hallgatására, jó esetben ekkor teszi föl az ember otthon a reggeli kávét, mégis elég szép csoport gyűlt össze Birta Miklós előadására. A téma a gitár szerepe a kiszenekarokban és a big band-ben, különös tekintettel a kíséretre. Mivel azon szerencsések egyike vagyok, aki több évig Miki tanítványai közé tartozott, nagyon érdekelt a gitárjáték ezen megközelítése, különösen azért, mert nem játszom, nem is játszottam big band-ben.
Miki az előadás kedvéért az egész hangszerparkját fölsorakoztatta, és szerepet is kapott mindegyik. Átfogó képet kaptunk a különböző típusú (jazz, elektromos, fém és nejlonhúros akusztikus) gitárok hangzásbeli eltérésének szerepéről, az erősítő kiválasztásának szempontjairól, a kíséret módjairól. A gitár big band-béli funkciója jelentősen különbözik egy kombóban vállalttól, mind játékmód, mind hangszerelés tekintetében, ezeket a témákat gondosan körüljártuk. Kitértünk a különböző stílusok fő jegyeire, a tempó fontosságára, mikor, milyen akkordokat célszerű használni, a hangosítás módjára és szerepére, a BJO-ban kialakult rendszerre, mikor, milyen kíséret van, hogyan osztják föl a szerepeket a zongora és a gitár között, hogyan választanak gitárhangszínt, és hasonló műhelytitkokra is fény derült. Az előadás közvetlen volt, Miki szívesen válaszolt a közben fölmerülő kérdésekre is. Persze zene nélkül sem maradhattunk, meghallgathattuk Miki szólóprojektjének két darabját is, ami a big band-hez képest ugyan pont a másik véglet, mert az egyszemélyes zenekarnál kisebbet nehéz lenne összehozni, de ez csöppet sem zavarta a hallgatóságot. A másfél óra alatt egy pillanatig sem unatkoztunk, lendületes, színes, jól felépített előadás volt.
Az ebédszünet után nagy érdeklődéssel ültem be Borbély Mihály előadására. A téma, gyakorlás és kreativitás, minden zenésznek, minden életkorban, tanulónak, tanárnak, amatőr és profi muzsikusnak egyaránt fontos, hiszen normális esetben az ember végiggyakorolja az életét. Az alcímet olvasva (Hogyan kerüljük el a gyakorlás unalmassá válását, inspiráció és hatékonyság, hangképzés és fantázia, hogyan tehetjük a mechanikus technikai gyakorlatokat kreatívvá, a jazzmuzsikus gyakorláskoncepciója.) persze lehet, hogy volt az érdeklődők között, aki arra számított, hogy végre kiderül, hogy nem kell skálázni, nincs szükség akkordbontásokra, pláne elméletre, valamint a metronóm egy tévedés miatt került valahogy a zenészek közelébe – ők (ha voltak ilyenek) lehet, hogy kicsit csalódtak. De csak kicsit, mert ha volt olyan a hallgatóságban, aki unalmas kényszernek érezte ezeket a dolgokat, vagy szükséges rossznak, szinte biztos, hogy a másfél óra elteltével megváltozott a véleménye. Lényegében olyan izgalmas kérdések körül forgott az előadás, hogy: hogyan lehet azokat a gyakorlatokat, amiket a tradicionális zeneoktatás sokszor megutáltat a tanítványokkal, érdekes, izgalmas játékká alakítani? Hogyan lehet a metronóm segítségét a leghatékonyabban kihasználni? Hogyan lehet egy-egy skálagyakorlatot, akkordbontást izgalmasan variálni? Hogyan tanulhatunk a hibáinkból, és hogyan kerüljük el, vagy használjuk föl őket? Miért nincs rossz hang? Hogyan tanuljunk meg egy bonyolultabb szerzeményt? Hogyan győzzük le félelmeinket? A hallgatóság nagy része aktív zenész volt, amit Misi ki is használt, és nagyon gyorsan alakított egy zongora-gitár-trombita-szaxofon kombót, aminek következtében a gondosan összekészített konzerv zenei anyagra tulajdonképen nem volt szüksége, hiszen élő zenekarral tudta illusztrálni mondandóját. Ez minden szempontból nagyon jó volt, egyrészt, mert a példák azonnal élőben bemutatásra kerültek, másrészt a hallgatóság rögtönzött minikoncert részese is lehetett. Az egyik választott standard (Take the „A” Train) „rendes”, majd balladai és ötnegyedes előadásmódja azon kívül, hogy kiválóan érzékeltette, hogyan lehet egy művet különböző szemszögekből vizsgálva megismerni, igen érdekes zenei élmény is volt a nem szakmai hallgatóság számára is. Misi pozitív életszemlélete, zeneszeretete, lendülete, ahogy a gyakorlást, az egész muzsikálást látja, hihetetlenül inspiráló és erőt adó volt. Akinek ezután nem lett kedve azonnal gyakorolni menni, az vagy nem figyelt, vagy nem zenész.
Csányi Attila fotói
Nagy várakozással vettem részt a BJO szakmai napján, és elmondhatom, várakozásaim maradéktalanul teljesültek. A szervezés, a pontos kezdés, az előadások minősége professzionális volt. Birta Miklós és Borbély Mihály előadását hallgatva pedig az a megnyugtató gondolat is eltöltött, hogy amíg ilyen zenészek, zenepedagógusok vannak a zeneoktatásban, nem lesz baj a magyar jazz jövőjével.
