JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

BÁNKRA HANGOLÓ

A hétvégén (péntek-szombat-vasárnap) rendezik meg a XII. Louis Armstrong Jazzfesztivált. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ország egyik legrangosabb nemzetközi fesztiváljára idén is neves külföldi és hazai muzsikusokat hívtak a Bánki-tó partján felállított víziszínpadra. A pénteken és szombaton este hét órakor kezdődő koncerteken a hagyományokhoz hűen, elsősorban a modern mainstream zenével idézik vissza a 80-as évek legendás fesztiváljainak hangulatát. A víziszínpadi koncerteken túl minden évben vasárnap délután háromkor ingyenes gospel koncerttel is várják a közönséget, mely ezúttal a Váci Székesegyházban lesz.

00.jpg


A pénteki nyitónapon hihetetlenül erős mezőny jött össze, érdemes tehát alaposabban tanulmányozni a névsort, és egy kirándulást tervezni Bánkra! A fesztivál megálmodója Karacs Ferenc minden jazzrajongót szeretettel vár.


01.jpg


02.JPG


Akik már részt vettek valamikor ezen a csodálatos jazzünnepen, több ismerőssel, visszatérő zenésszel találkozhatnak. Ahogy a fényképen is látszik, a régi ismerősök közül a Csík Gusztáv Trio kezd este hétkor. Az idén már Szabó Gábor- és Liszt Ferenc-díjas, saját bevallása szerint útközben (Svájc, Németország, Magyarország) élő legendás zongoristánkról csak annyit írnék, több mint 40 éve hallottam először a Petőfi Sándor utcai, már régen megszűnt Építők jazz klubjában, a Csík-Fogarasi duó óta követtem budapesti koncertjeit, aztán hosszabb svájci tartózkodása alatt nagyon hiányzott. Kifogástalan olasz eleganciával jelent meg mindenhol, ezt annak idején mi vállig érő hajú kopott farmeres kamaszként kissé nehezményeztük is, de „digós” megjelenése ellenére a hippis szívűnkbe zártuk. Játszott a világ legjobbjai közé sorolt Niels-Henning Ørsted Pedersen dán bőgőssel is, aki Oscar Peterson zenekarában vált ismerté. Az idei fesztivál Oscar Peterson emlékének szól, ezt az emléket a mi „csíkgusztink” tudja legjobban felidézni. A trió bőgőse az 1940-ben született Reggie (Reginald Volney) Johnson a 80-as években települt Európába, 20 éve él Svájcban, ahol Csík Gusztávval is találkozott. Ő is egy legenda, a hatvanas évek közepén, free jazz körökben vált ismerté. Az iskolai-, majd a katonazenekarban a harsonát fújta, 21 évesen váltott bőgőre. Jazztörténeti alaplemezek alkotótársa lett, gondolok itt Archie Shepp „Fire Music” című, az Impulse! kiadó által megjelentetett albumára, és Kenny Burrell „Both Feet on the Ground” 73-as lemezére. Lehetne bőven sorolni persze a jelentős eseményeket, amelyeknek a veterán bőgős részese volt, például az Art Blakey időszak mindenképp kiemelésre méltó, de még a többiek munkásságáról is szeretnék pár sort írni. A dobos Alvin Queen 1950-ben született New York Bronx városrészében. 16 évesen már Wild Bill Davis triójában játszott, a későbbiekben megfordult Pharoah Sanders, Michael Brecker, Kenny Drew, Bennie Wallace, Johnny Griffin, és George Coleman együtteseiben is. 1979-ben telepedett le Svájcban, ahol a Nilva kiadót alapította, vállalkozása nevét az Alvin anagrammájából alakította, saját nevén jegyzett lemezeit is ez a cég adja ki. Tavaly gyengélkedett, Doug Sides helyettesítette Bánkon. Joan Faulkner és Peggi Blu a két csodálatos hangú énekesnő viszont tavaly is itt volt, közülük Joan Wycliffe Gordon mellé is beszállt énekelni tomboló sikert aratva.


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


A New York-ban élő 1954-ben született Scott Hamilton a swing és a mainstream zene nagyköveteként bejárta az egész világot. Bánkon is visszatérőként köszönthetjük, több formációban mutatta be kivételes tehetségét, így lesz ez az idén is. Azon kevés zenészek egyike, aki továbbvitte a klasszikus jazz szaxofon stílust, a Ben Webster, Coleman Hawkins, Zoot Sims és Don Byas iskolát.


07.jpg


Hamilton Gusztiék után marad a színpadon, mert a következő trióban is vendégeskedni fog.


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


Az este fél kilenckor sorra kerülő Dan Nimmer tíz éve, 24 éves kora óta játszik Wynton Marsalis zenekarában. A Jazz at Lincoln Center Orchestra zongoristájaként tizenöt lemezt készített a világ egyik legjobb trombitásával. Talán ennyi elég is, hogy nyugodt lelkiismerettel leírjam, egy zseniális, a jazzvilág elitjébe tartozó zenésszel találkozhatunk Bánkon, aki az előző évben is nagy sikert aratott itt. Természetesen a zenekara sem akárkikből áll. Triójában a zenekarvezetőként saját együttesével több lemezt jegyző Dezron Douglas bőgőzik, aki tizenkét évesen kezdett érdeklődni a zene iránt, kezdetben Stevie Wonder, George Benson, Diana Ross, Mahalia Jackson voltak a kedvencei. “Jazz was always around but not at my house”- mondta tréfásan, azóta nyilván az ő házába is beköltözött a jazz, ezt igazolja, hogy azóta neve ott szerepel többek között Pharoah Sanders, Cyrus Chestnut, Louis Hayes, Mulgrew Miller, Kevin Mahogany, Kenny Garrett, Duane Eubanks, Tomasz Stańko, Vincent Herring, és természetesen a Marsalis család lemezein. Szeptemberben Ravi Coltrane zenekarának tagjaként Chicago-ban lép majd fel. A 2000 óta New York-ban élő dobos, Pete Van Nostrand is sokat foglalkoztatott zenész. Zsúfolt koncertnaptárában olyan nevek szerepelnek, mint Steve Davis, Gerald Clayton, Kenny Barron, Jimmy Heath, Kurt Elling, Cécile McLorin Salvant. A Marsalis klánhoz tartozik a trió vendégeként fellépő baritonszaxofonos, Paul Nedzela is. Jelenleg a JLCO tagja, akárcsak Dan Nimmer. Wynton Marsalis több lemezén is játszott, legutóbb a 2016-ban megjelent „The Abyssinian Mass” című dupla albumon hallhattuk. Az utóbbi években George Benson, Chick Corea, Paquito D'Rivera, Kenny Garrett, Benny Golson, Roy Haynes, Christian McBride, Eric Reed, Diane Reeves, Kurt Rosenwinkel és Wayne Shorter is hívta alkalmanként zenekarába. Biztos különleges élmény lesz Scott Hamilton tenorja mellett hallgatni az ő baritonját.


14.jpg


15.jpg


16.jpg


Az első nap utolsó fellépője a Joey DeFrancesco Trio este tíz órakor kerül sorra. A Budapest Jazz Club vendégeként áprilisban láthattuk két egymás utáni koncerten. Akkor fiatal amerikai zenészekkel lépett fel, a dobos Jason Brown és a gitáros Dan Wilson volt, most olasz zenészekkel, Fabio Zeppetella gitárossal és Nicola Angelucci dobossal érkezik a Hammond Hall of Fame tagjai közé beválasztott orgonista. Budapesten is láthattuk, hogy a trombitát is remekül fújja, sőt énekelni is tud, úgyhogy a víziszínpadon nagy show várható.

Pénteken szünnap lesz az Európa Bajnokságon, a labdarúgás híveinek nem kell lemondania egy meccsről sem. Igaz, szombaton már lesznek mérkőzések, de a program itt is csábító, és valószínű, hogy nem a magyar csapat fog játszani. A Marian Petrescu Trio és a Bratislava Hot Serenaders után következik majd a Budapest Jazz Orchestra Mark Nightingale és Joan Faulkner vendégszereplésével.

Végül vasárnap délután háromkor érdemes az INGYENES GOSPEL Koncertre ellátogatni a Váci Székesegyházban. Aki hallotta Wynton Marsalis már említettThe Abyssinian Mass” című dupla lemezét, nyilván kíváncsi egy ehhez hasonlót élőben is végigélvezni, Joan Faulkner, Joanne Bell, Peggi Blu, Harriet Lewis, Csík Gusztáv és Reggie Johnson társaságában.

Vissza a hírekhez