Diótörő 2.
Elérkezett hát a második diótörős este is. Izgalmas várakozással gyülekezett a közönség december 21-én este a Zeneakadémia Nagytermében.
A koncert „tulajdonosa” az Óbudai Danubia Zenekar volt. Az első félidő Mácsai Pál Babits szavalatával kezdődött, majd Mozart zenéje töltötte ki a további perceket. Két nyitány és két hangversenyária hangzott el, Sáfár Orsolya ének- és Csabay Domonkos zongoraszólójával. A JazzMa.hu olvasói számára különösen érdekes dolgok a szünetben indultak aztán el: az asszisztensek egy másik zenekart telepítettek a színpad (rendezői) jobb oldalára. Itt foglalta el a helyét a Budapest Jazz Orchestra, Kollmann Gábor vezetésével.
Az első hangok megszólalása előtt az est karmestere, Hámori Máté néhány szóban elmesélte, mi fog történni a koncert második részében: Csajkovszkij és Duke Ellington–Billy Strayhorn „Diótörő szvit”-je (Nutrucker Suite) kerül egymás mellé, a két zenekar tolmácsolásában. A szimfonikus zenekar „hívott” mindig, amire a jazz band válaszolt. A mű vége felé két olyan tétel is elhangzott, amiben együtt játszott mindkét csapat, egyfajta igen gazdag arrange-ként.
Sajnos, a big band teljesen akusztikusan szólalt meg, ami nem bizonyult egyértelműen meggyőző választásnak. Néhány klarinétfutamtól eltekintve minden hallható volt, de mégis… Az a pici plusz, a fény, a telítettség a hangokban, hiányzott. A szimfonikus zenekar hozta a megszokott hangzását, a jazzesek viszont nem úgy szóltak, ahogyan az a koncertlátogató fülében él. Ettől eltekintve, az első tételpár után felcsattanó tapsból már lehetett érezni, hogy nagyszerű hangulatú programnak nézünk elébe. Csajkovszkij és Ellington-ék humora is sütött az előadásból. A részletek után nevetés-moraj szaladt végig a termen, amit rögtön követett a megszokott tetszésnyilvánítás is. A klasszikus – hogy ne mondjuk, szomorú - zenészek, széles mosollyal és ritmusra járó lábakkal hallgatták kollégáikat, és ennek az érzésnek a látványa megmaradt a közös zenélés alatt is. A közönség igen lelkes vastapssal köszönte meg a produkciót.
Hámori Máté hangversenyként vezette fel az előadást, és azt kell mondjuk, hogy ez egy barátságos mérkőzés volt, két győztessel a végén. Reméljük, hogy lesz folytatás, mert mindkét műfajt, mindkét együttest és a kölcsönhatás eredményeként születő új zenét is örömmel látnánk, hallanánk a színpadon.
