Theo Bleckmann-Ben Monder Duo, Houston, Texas, USA (2017. április 29.)
Pár éve írtam már Ben Monder gitárosról, egy New York-i kis klubban játszott egy kis koncertet, nekem, meg még talán három másik embernek. http://www.jazzma.hu/hirek/2015/06/30/ben-monder-trio-bar-next-door-new-york-usa-2015-junius-26/
Habár Ben akkor ezt nem mondta (nála szerényebb zenészt nemigen lehet találni Amerikában), pár hónappal azelőtt, szintén New York-ban, felvették David Bowie "Blackstar" lemezét. A lemezen a Donny McCaslin Group játszik, Ben Monder-rel. A legenda szerint egy New York-i jazz klubban hallotta ezt a társaságot Bowie, aztán egyből leszerződtette őket a következő lemezére. Az igazság viszont az, hogy Maria Schneider (akinek big band-jében Ben gitározik) már dolgozott korábban Bowie-val, és rajta keresztül volt az ismeretség. Mindenesetre a „Blackstar” (és egy poszthumusz EP) lettek Bowie utolsó lemezei. Így hát Ben Monder-nek hirtelen megnőtt az ázsiója, mindenféle cikkek és interjúk jelentek meg vele, mint "David Bowie gitárosa". Pedig csak egy pár napos session-zenész volt, és nem is játszik minden számban a lemezeken.
A tegnapi koncerten Ben ugyanazt a vastag, effektekben, torzításokban és meglepő fordulatokban gazdag (eredetileg Jim Hall-ból táplálkozó, de sokszor a végletekig felerősített és felkoffeinezett) gitározást "hozta", amit már megszokhattunk tőle, nemcsak a „Blackstar”-on, de tucatnyi korábbi lemezén is. A zenekar másik tagja Theo Bleckmann énekes: tőle sem áll távol a torzítás, effektek, kütyük használata. Theo és Ben jól ismerik egymást: az elmúlt húsz évben gyakran szerepeltek egymás lemezein, és egy duó-lemezt is kiadtak. A mostani koncerten standard-ek (dekonstrukciói), mindkettőjük eredeti kompozíciói, és egy Joni Mitchell darab dekonstrukciója szerepelte. Tökéletesen szólt a koncert, egy remek akusztikájú, nagyon szép, új koncertteremben.
Mivel a koncert a Houston-i "Da Camera Mix and Match" program része (a mottó valami ilyesmi lehetne: "Te csak vedd meg a bérletet, és mi majd "hozzuk" a jó zenéket mindenféle stílusban, klasszikustól jazzig, csak bízd ide"!), a közönség nagy része úgy nézett, mint amikor az őz belebámul a közeledő autó fényszórójába (amerikai kifejezés: "like a deer caught in the headlights"). Például, amikor egy klasszikus jazz-balladában "be-beakadt a CD", vagyis teljesen váratlanul, hirtelen megállt a zene, és ugyanazon motívum ismételgetése zajlott, fülsértően hangosan. Vagy Theo szavak nélküli vokálozásánál (plusz: millió reverb, torzítás és sztereó-effekt). Vagyis: ez a közönség nem annyira "fogta" a dolgokat... valami tradicionálisabb gitár-ének dolgot várhattak. De sebaj, van ilyen - és az idei programot nézve, még lesz is.
