Metheny Weiz-ben
PAT METHENY QUARTET (2017.05.11. – WEIZ).
Weiz egy kisváros Ausztriában, kb. 500 méterrel a tengerszint felett és kb. 25 km-re Graz-tól. Hogyan került ide a Metheny Quartet? Azt csak az érti, aki a helyi Művészetek Háza programjaira tekint. Volt itt már mindenki, aki él és mozog, Mike Stern, John Scofield, Chick Corea, John McLaughlin…és most Pat Metheny.
A 20 Grammy díj tulajdonosa aktuális zenekarával érkezett az osztrák kisvárosba. A quartett tagjai Linda May Han Oh bőgős hölgy, aki Malaysia szülötte, míg Gwilym Simcock zongorista Walesből, Antonio Sanchez dobos pedig Mexikóból. Év elején, amikor a jegyeket megvásároltuk, még nem tudtuk, hogy a zenekar novemberben Budapesten is fellép. Sebaj, miután már arra a koncertre is megvettem a jegyem, legalább lesz összehasonlítási alapom.
Mondhatni, a szokásos módon indult a koncert, a szürkés csíkos pólóba öltözött Metheny a 42 húros Pikasso gitárján eljátszotta az „Into a Dream” című számot, aztán a kvartett belevágott a „Have You Heard” dallamaiba. Az akusztikus bevezető gyönyörűen szólt, aztán az elektromos gitár furcsán szólalt meg, többen hátrafordultak a keverőasztal felé, de a hangzás a koncert végéig így maradt. A későbbiekben előkerült a Synclavier gitár is a szokásosnál kevesebb szintetizált hanggal, már-már normál gitár hangon zengett. Kellett egy kis idő, amíg a fülünk hozzászokott ehhez a furcsasághoz, aztán a koncert második felében már nem is zavart bennünket. Köszönhetően persze a Mester remek játékának, hiszen őt akkor is szívesen hallgatnánk, ha egy gyúródeszkára erősített hat damilon pengetne valamit. A többiek közül a dobos Sanchez volt, akiről felsőfokon írhatok, egyszerűen nem tud hibázni, a kíséretei is szólisztikusak voltak, nagy élmény látni és hallani a játékát. Oh Han kisasszonyról nem tudtunk meg sokat, bőgőn remekül kísért, a „How Insensitive” című duettben pedig remekül reagált Metheny minden mozdulatára. Ezen kívül nem kapott szólóra lehetőséget, néha basszusgitárra váltott, de akkor végképp eltűnt a fülünk elől. A zongorista Simcock is csak a koncert közepétől kezdett egy-egy rövidebb szóló erejéig szerepelni, akkor látszott, hogy technikás, virtuóz billentyűsről van szó.
A repertoár csapongó volt, előkerült a „James”, a „Better Days Ahead”, a „Farmer’s Trust”, a „Tell Her You Saw Me”, a koncert befejező darabja pedig Metheny akusztikus „medley”-je volt, ami a legismertebb számait idézte fel. Ráadás számként a „Song for Bilbao”-t hallgathattuk meg.
Összességében egy jó kis koncertet láttunk. Mindemellett nekem az előző, Unity zenekar sokkal jobban tetszett, legfőképpen Chris Potter miatt… őt viszont megnézem jövő héten a BJC-ben.
