Montreux 2017 - Nekem a 3. nap
A keddi szenzációs Taj Mahal-Keb'Mo' koncert után próbálok magamhoz térni. (Nem jazz, de tőlem három lépésre Mike Stern majdnem kiugrott a bőréből, úgy lelkesedett...) Ma este viszont már három rész a Montreux Jazz Club-ban. Három teljesen más világ. (Hogyan lehetett egy műsorba tenni ezt a programot?) Örömhír: senki nem törődött vele, hogy sokan fotóznak!
1. Arta Jekabsone
Előtte.
A lett énekesnő tavaly a "Shure Montreux Jazz Voice Conpetition" győztese lett (még egy lett...). Ez a következő évben fellépési lehetőség a fesztiválon!
Közben.
Utána.
A csinos, 22 éves énekesnő még éretlen és - hogyan is legyen finoman - nem túl egyéni, sokszínű a hangja. (Kik lehettek tavaly a vetélytársak?) Műsorának érdekességei: a "Four" - Miles Davis szerzeménye Jon Hendricks szövegével (ez nem volt rossz) és két lettül (!) elénekelt dal. Talán a "Viegly" (Easily) LETT a koncert legsikerültebb darabja... Négy fiú kísérte - felejthetően.
2. Shabaka & The Ancestors
Előtte.
Shabaka Hutchings (1984 - London) - neve és külseje ellenére - angol szaxofonos, klarinétos - nyolctagú zenekarral. Tavaly jelent meg a "Wisdom of Elders" című lemeze - nem könnyű muzsika.
Free-be hajló, jazz-es világzene - ha van olyan...
Közben.
Utána.
Nyolc helyett csak hatan. Közel két órát játszottak - nekem sok volt.
Vallási szertartásra emlékeztetett a műsor felépítése: megkomponált részek - ismételgetett szövegek a "megmondó" embertől, helyenként énekelve - majd instrumentális szakaszok - közben szólók. És aztán újra ugyanez - többször. Hosszúra nyújtott, egymásba torkolló számok - de az improvizált részek jól sikerültek - különösen Shabaka szólói.
Az altszaxofonos játéka kevésbé - a ritmusszekció viszont jobban tetszett: bőgős, dobos, ütős. (Sajnos nem írták sehol a közreműködők nevét, bemutatáskor meg nem értettem.)
Az énekes fontos szerepet töltött be - bár én szívesen nélkülöztem volna... Talán az eddigiekből kiderült, hogy nem életem koncertjét hallhattam. Shabaka játéka és a zenekar összhangja, megszólalása tetszett - de szerintem a kevesebb több lett volna.
3. Till Brönner Septet
Előtte.
A 46 éves német trombitást, szárnykürtöst nem kell bemutatni.
Inkább egy friss történet. Mit csinál a szorgalmas JazzMa tudósító délelőtt Montreux-ben? "A jazz helyszínei" sorozatunkhoz fotózza a Casino-t - több oldalról. Kit lát arra sétálni? Hát persze, hogy az aznap esti koncert főszereplőjét Till Brönnert! Nagyon kedves ember!
Mindjárt hanyatt ba..om magam! Ez itt mellettem csak nem a nagy német trombitás???
Közben.
Utána.
Magnus Lindgren-t (szaxofon, fuvola) leszámítva a többiek számomra ismeretlenek: két billentyűs, gitáros, basszus, dobos. De ők inkább Till mester "kiszolgálói" (bocs, fiúk!). Mert a német elképesztő, fantasztikus muzsikus! Aki ennyi "langyos" zenére (bocs, Till!) így tud
improvizálni (lásd még régebbi CD-it is) - az csak nagy zenész lehet!
Itt aztán tényleg jelen van, hogy nem a "mit" a fontos, hanem a "hogyan". Minden hangja jazz - illetve az éneke talán kevésbé. Bár lehet, hogy másnak meg pont az tetszik... Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy trombitán, vagy szárnykürtön élvezem-e jobban a játékát?
A műsorban főleg a legutóbbi, "(The Good Life)" (zárójelben!) című lemezének darabjai szóltak - de nekem teljesen mindegy volt!
Csak játsszon - minél tovább...