JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Jazz a Márványteremben – Első évfolyam kilencedik est II. rész

A sorozat kezdetén már megírtam, hogy milyen akadályokon kellett „átszökkennem” ahhoz, hogy végül is 1995. január 23-án elindulhasson a „Jazz at the Marble Hall”, magyarul „Jazz a Márványteremben” sorozatom. Az alapkoncepció az volt, hogy ezek a hétfői estek 7 órakor kezdődnek, hogy 10-re, a tapsok/ráadások miatt maximum fél 11-re befejeződhessenek. Az est nyitányául jazztörténeti sorozatot hallhatunk magyar jazzmuzsikusok előadásában, majd a második részben (Mester és Tanítványa) a jazztanszak egyik tanára mutatja be legkedvesebb tanítványát, végül a harmadik részben egy olyan fiatal együttest ajánlok a közönség figyelmébe, akik szerintem nagyobb figyelmet érdemelnének. Az 1995 és 2009 között elhangzott közel ötszáz koncertet rögzítettük, majd pár héttel később „Éjszakai jazzklub” sorozatomban valamennyiből műsort készítettem, ami el is hangzott a Bartók Rádióban.

A sorozat hetedik estje 1995. március 20-án került megrendezésre, szokás szerint teltházzal!

 

A második harmadban a „Mester és Tanítványa” részre került sor.

Azonban akárhogy is töröm a fejem, nem tudok visszaemlékezni rá, hogyan került ide a Wee Dot együttes, hisz itt nem a jazztanszak valamelyik tanára és kedvenc végzős tanítványa lépett fel…

Ha valaki nem tudná, az időközben megszűnt Wee Dot együttes két vezéregyénisége, a Flór házaspár volt. Gábor (1964) szájharmonikázott, Noémi (1966) elektromos bőgőn játszott. Házi zeneszerzőjük a gitáros Pék Zoltán (1971) volt. A Wee Dot dobosa, Adamecz József (1965) a koncert reggelén lebetegedett, így Jeszenszky György (1963) bravúros beugrással mentette meg az estét!

Hangversenyünkön az alábbi darabok hangzottak el:

1. Pék Zoltán: Sails

2. Pék Zoltán: Mascot

3. Pék Zoltán: Wee Woe

4. Pék Zoltán: October Country

5. Toots Thielemans: Scotch on the Rocks

6. George Gershwin-Ira Gershwin: Summertime

7. Juan Tizol: Caravan

Vissza a hírekhez