B, mint…
„Brothers” című lemezével bemutatóturnéra indult Adam Baldych és a Helge Lien Trió. Örömünkre útjuknak budapesti állomása is volt, mégpedig 2017. október 10-én, kedden este, az Opus Jazzclubban.
B, mint Baldych. Ezt a nevet jól meg kell jegyeznünk. A harmincas évei elején járó lengyel hegedűs még sok különleges album ígéretét hordozza. A láthatóan klasszikus technikai alapozáson nevelkedett, fantasztikus virtuozitású hangszerjátéka mellett zeneszerzői, feldolgozói tehetséget is felmutató szólista nem szokványos szerzeményei, formai megoldásai, gazdag eszközhasználata azonnal magával ragadja a hallgatót, és nem engedi, hogy lankadjon a figyelem. Az album további szereplői, a Helge Lien Trio tagjai (Helge Lien – zongora, Frode Berg – bőgő, Per Oddvar Johansen – dob), valamint Tore Brunborg (szaxofon), mind Norvégiából érkeztek. Kiváló hangszeres tudásukon felül színes játékukkal és intenzív jelenlétükkel is segítették a számok megszólalását.
B, mint Brothers. B, mint Bridges. A most megjelent album a második közös dobása a zenészeknek. Az idén augusztus 25-én megjelent „Brothers” bemutatása adta a koncert apropóját, de természetesen a korábbi lemezről is elhangzott néhány szám az est folyamán. Az új korongról származó dalok nem a felvételen szereplő sorrendben szólaltak meg, ezáltal kicsit más fényben mutatták meg magukat. A „Bridges”-ről származó művek pedig keretbe foglalták a bemutatót, további színekkel gazdagították a hangversenyt. A „Brothers” zenei anyagáról nemrég került fel cikk a JazzMa.hu honlapjára, az ezen beszámolót is jegyző tudósító tollából, ez elolvasható itt:
http://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/baldych-adam/brothers/kritika/baldych-adam-brothers
Így hát jöjjön a B, mint Budapest. Az Opus Jazzclub ideális környezetet biztosított a koncertnek. A nagyon gazdag, míves zenét azért élvezhette maradéktalanul a közönség, mert az szépen is szólalt meg. A hangszínekben, effektusokban bővelkedő, kortárszenei hatásokkal tűzdelt muzsika diszkrét, de igényes hangosítást kívánt, és meg is kapta ezt a hely hangmérnökétől. A teremben klasszikus koncertre jellemző csend uralkodott, mindenki elmélyülten figyelt. A teltházas közönség csak egy számban mutatta meg, hogy alapjában véve ők jazzisták: a záró „Dreamer” című szerzeménynél. Itt tapssal jelezték a felfedezett szólókörök végét, az apróbb négyezésből felépülő szakaszokat. A záró taps ereje is megerősítette azt az érzést, hogy mindenki tudta a teremben, fontos pillanatok szem- és fültanúi lehettünk.
Köszönet érte a Café Budapest rendezvénysorozatnak, az ACT lemezkiadónak, az Opus Jazzklubnak és természetesen minden előadónak.
(A jelen sorok szerzője készítette a fotókat is, és az utolsón, mint egy reneszánsz festő, elrejtette saját magát is – a Viktória jelével üdvözölve mégis az olvasókat.)
