Kína után Tatabányán a Bágyi Balázs New Quartet, a 62. DzsesSzerdán
Bágyi Balázs nyolc tételből álló „Continuity Jazz Suite” című darabjával lépett fel a dobos zeneszerző quartetje, amelyben a további tagok Soso Lakatos Sándor (szaxofonok), Oláh Dezső (zongora) és Oláh Péter (bőgő). A quartet ugyan először szerepelt a sorozatban, de Balázs nem felejtett el megemlékezni az egykor általa is látogatott tatabányai jazztáborokról, valamint Gonda János és Benkő Benedek szerepéről a tatabányai jazz- és improvizatív zenei oktatásban.
A zenekarvezetőtől azt is megtudhattuk, hogy több lemezen is hallható repertoárjukból az ideális környezet és hangversenyzongora, valamint a figyelmes közönség miatt választották éppen ezt a darabot. Lehet, hogy ennyire híre van a tatabányai hallgatóságnak? A reakciókból ítélve azt hiszem, rászolgáltunk a megelőlegezett bizalomra, és a hallgatóság elégedettségét igazolja, hogy a koncert után szépen fogytak a CD-k. Budapesti koncerttapasztalataim alapján bátran állíthatom, hogy a közönség létszáma, vagy minősége miatt sincs okunk szégyenkezni, és örömmel láttam új arcokat is.
Én magam idén másodszor hallottam Balázsékat; a nyáron Székesfehérváron egy másik lemezük (Homage to Shakespeare) anyagához volt szerencsém, Pocsai Krisztával. Volt is olyan, aki a mostani koncert előtt hiányolta Krisztát, de később kárpótolhatta magát CD-vásárlással, hiszen a kitűnő (és sokak szerint legjobb) énekesnő a quartet két lemezén is szerepel.
A műsort rövid dobszóló vezette be, majd megszólalt a zongora és a többi hangszer, és az első három, többnyire lassú, melankolikus és méltóságteljes tétel (Allegro, Tempo rubato, Moderato) alatt többé-kevésbé úgy éreztem magam, mintha klasszikus koncerten lennék. Különösen igaz ez Oláh Dezső és Oláh Péter duójára, amikor utóbbi vonóval szólaltatta meg a bőgőt. Arra gondoltam, ezt otthon, fotelből kellene hallgatni, amire előbb-utóbb sor kerül, mert a lemezvásárlásból én sem maradhattam ki. Szép, nyugodt klasszikus zongora–altszaxofon duót is hallhattunk, de aztán a negyedik tételre (Presto) belemelegedtek a fiúk, Balázs és Dezső a zakójától is megszabadult, én meg felírtam, hogy „kezdődik a jazzkoncert”. Mármint jó lendületes, swinges, mainstream jazzben volt részünk, előbb tenorszaxofon–bőgő–dob, majd zongora–bőgő–dob triókkal. A „Largo” alatt nem jegyzeteltem, inkább megpróbáltam az íráskényszertől megszabadulva csak a zenét élvezni. A hatodik tételben (Andante) hallottuk Szoszótól a koncert – talán nem csak szerintem – legjobb altszaxofonszólóját, majd az egyben játszott hetedik és nyolcadik tételben (Allegretto, Adagio) a legjobb tenorszólót, és az addig igen udvariasan inkább „csak” kísérő szerepre szorítkozó, nem tolakodó, a zenét nem szétverő zenekarvezető is egy nagyszerű szóló élményében részesítette a hallgatóságot. Egyébként amennyiben a konferálás és/vagy a jegyzeteim helytállóak (voltak), az „Allegretto” és „Allegro” című tételek felcserélésétől eltekintve az elhangzott tételek sorrendje megegyezett a lemezen találhatóval.
Lelkes tapssal háláltuk meg az élményt, az együttes pedig ráadásként egy örökzölddel (All the Things You Are) hálálta meg a tetszésnyilvánítást.
A hagyományoknak megfelelően a december 13-i DzsesSzerdán énekesnőt, méghozzá Karosi Júliát hallhatja a nagyérdemű tatabányai közönség. (És a nem tatabányaiak is, ha ellátogatnak hozzánk. A Déli pályaudvarról kellemes vonatok járnak, a zeneiskola pedig csak néhány perc séta a vasútállomástól.)
