John McLaughlin, Moore Theatre, Seattle (2017. december 5.)
"Meeting of the Spirits" címmel volt a program meghirdetve, a poszteren balról Jimmy Herring, jobbról John McLaughlin. A két gitáros label-társ: az "Abstract Logic" kiadó jelenteti meg a lemezeiket már jó pár éve - gondolom ez (is) adta a közös koncert apropóját. (Mert amúgy nyilván abszolút nincsenek egy súlycsoportban. De hát már ahhoz is nagy bátorság kell, hogy bárki gitáros egy színpadra álljon John McLaughlin-nal.)
A koncert felejthető jam-band zenéléssel kezdődött a Jimmy Herring Band előadásában. A program jazzt nyomokban sem tartalmazott; időnként - szerintem - kimondottan hamisan játszottak, és kiütközött a tagok közepesnél gyengébb hangszeres tudása. Pedig a hangszerekből (Hammond / Hohner Clavinet / Fender Rhodes / Fender Jazz Bass / Paul Reed Smith gitár) jó hangzást is lehetett volna kihozni. (De hát ugye önmagában a hangszer nem játszik: a zenész játszik.) Az én fülemnek olyan kicsit-dadogó-kézzel előadott Santana-light / SRV-light hangzása volt a dolognak. Ehhez képest a közönség egy részénél (jórészt Dead-Head-ek, minthogy Jimmy egy ideig a "Jazz is Dead" zenekart vezette) ez a halovány, majdnem egyórás produkció nagy sikert aratott.
Aztán megkezdődött a varázslat. Először a 4th Dimension banda állt színpadra John mögé-mellé (Gary Husband, Etienne Mbappé és Ranjit Barot - hangszerük abszolút virtuóza mindegyik), és egy 75 perces bemutatót tartott a legjobb jazz-rockból, amit pillanatnyilag ezen a bolygón bárhol hallani lehet. Új darabok, régiek... lefényképeztem a szetlistát. John már 75 éves, de fiatalosan néz ki (talán az arcán mélyültek a barázdák egy kissé) és szimpatikusan, szerényen viselkedik. Talán a színpadi meghajolgatás már nem megy neki annyira, de, ami a lényeg: a gitáron ugyanolyan hihetetlen, emberfeletti virtuozitással, őszinte, spirituális muzikalitással, masszív stamina-val játszik, mint bármikor.
A koncert harmadik részére a két banda egyesült, és a régi Mahavishnu Orchestra repertoárból (Between Nothingness and Eternity, Birds of Fire, Inner Mouting Flame...) játszottak egy órát (plusz ráadás). Mit mondjak? Teljes elszállás volt. Ki gondolta volna, hogy egyszer még újra színpadon látjuk „Mahavishnu" John McLaughlin-t, kétnyakú gitáron Mahavishnu Orchestra-t játszani. A lassan ötven (!!!) éves kompozíciók régi fényükben ragyogtak. (Ez amúgy nem az a régi Mahavishnu gitár: most építették neki erre a turnéra [Paul Reed Smith], 6 és 12 húros részekkel.) Jól szólt a gitár, félelmetes, elementáris energia áradt a színpadról (beszállt hozzájuk Jason Crosby hegedűs, aki egyáltalán nem pótolta Jerry Goodman-t...), és még a Jimmy Herring társaság is (majdnem) elfogadhatóan játszott.
Három és fél óra zene. A közönség soraiban Carlos Santana is felbukkant - beült a "köznép" közé (az ő tiszteletére elhangzott egy Pharoah Sanders darab is a programban), Cindy Blackman Santana ült mellette, és beugrott Randy Brecker is (miután a Jazz Alley-ben befejezte a saját koncertjét Mike Stern-nel). Teltház, álló ováció, vastaps, ráadás. Ahogy ennek egy Mahavishnu Orchestra koncerten lenni kell. McLaughlin honlapján a túra úgy van beharangozva, hogy ez az utolsó amerikai koncertturnéja. Ehhez képest a koncert után azt mondta, jön még máskor is. Meglátjuk.
