A véletlenek tovább folytatódnak
A Bacsó-Szandai-Juhász trió koncertje az iF-ben. 2017. december 29.
A tegnapi beszámolóban szereplő személyes momentumok után a mai nap eseményei is megjelenítik e sorok szerzőjét… Ígérem, nem sokszor fordul ez elő a továbbiakban!
Tegnap ugyanis Balázs Elemér koncertjére azért sikerült bejutnom, mert éppen akkor telefonált Maloschik Róbert, amikor csalódottan indultam volna haza az elfogyott jegyek okán. Hívásának célja egyébként az volt, hogy megbetegedett kollégám helyett el tudnék-e ma látogatni az iF-be. Igent válaszoltam. Ma délben is, amikor rákérdezett ismét, hogy nem okoz-e gondot a kétszeri egymás utáni éjszakázás. Még arra tett utalást Robi bácsi, hogy ha probléma lenne a foglalt asztallal… De nevetve szakítottam félbe, hogy nem, ott soha nem volt még gond a hellyel. Este aztán le is ültem, készülődtem a kezdéshez, amikor jött a pincér, hogy elnézést kér, de nem stimmel a foglalás… No, itt kezdtem újból valószínűségszámításba, és feltettem magamnak a kérdést, hogy szabad-e a véletlenre gondolni. Szerencsére minden érintett rugalmasan kezelte a kialakult helyzetet így új asztaltársaságban, de töretlen lelkesedéssel vártam a kezdést.
A koncert eredetileg zongora-szaxofon-bőgő (Szakcsi-Bacsó-Orbán) felállásban szólalt volna meg, azonban Szakcsi Lakatos Béla betegsége miatt (akinek innen is jobbulást kívánunk!), és mert Orbán György a Budapest Jazz Clubban lépett fel a Coltrane Legacy-val…, gyors szereplőcserére került sor, így alakult ki a zenekar végső összetétele: Bacsó Kristóf (szaxofon), Szandai Mátyás (bőgő) és Juhász Márton (dob). (Mátyás Párizsból, Márton Bécsből jött hata karácsonyozni!)
A 30-as, 40-es éveik elején járó fiatal művészek nem könnyű feladatra vállalkoztak, amikor ezen hangszerek mellett döntöttek: a harmóniákat játszó zenész hiánya sokkal nagyobb figyelmet és koncentrációt kívánt meg tőlük. Ennek a kihívásnak azonban maradéktalanul eleget tettek a trió tagjai, és a hangzáskép milyenségén túl semmi nem mutatta a hallgatóságnak azt, hogy ez a helyzet különleges. A standardekből felépülő műsorban mindenki nagyobb lélegzetű szólókkal mutatta meg tudását: kifejezetten virtuóz, merész, érdekes köröket hallhattunk. A sok korábbi közös zenei élményt mutatta a művészek összeszokottsága, a beugrás miatti rövidebb felkészülési időt csak Bacsó Kristóf alkalmanként határozottabb jelzései árulták el; érzékeny kamaramuzsikálás szem- és fültanúi lehettünk. A teltházas közönség értőn figyelte az eseményeket és lelkesen köszönte meg a nem mindennapi teljesítményt a triónak.
