A Jazz Showcase második napi gálaestje – In memoriam Zoller Attila (20 éve hunyt el a nagy magyar-amerikai jazzgitáros.)
Immáron hagyománnyá vált, hogy január végén, február elején egy hétvége három, egymást követő napja a jazz jegyében zajlik a Művészetek Palotájában. Délután fiatal hazai együtteseket ismerhet meg a közönség, este pedig „nagykoncert” várja az érdeklődőket a Fesztivál Színházban. Én ezúttal a Zoller Attila tiszteletére tartott emlékkoncertre „neveztem be”, annál is inkább, mert olyan szerencsés voltam, hogy személyesen is ismerhettem a nagy gitárművészt, első visszatérő hazai fellépésétől, ami Székesfehérváron történt 1972 nyarán.
Fiatalabb olvasóink figyelmét felhívnám a honlapunkon január 25-én megjelent Zoller Attilára emlékező írásomra, amelyből megtudhatják, hogy ki is volt az a nagyformátumú magyar-amerikai jazzművész, aki igazán kiérdemelte szülőhazája és a nemzetközi jazzvilág megbecsülését.
Természetes, hogy egy nagy gitárosra ugyanennek a hangszernek jeles művelői kell, hogy emlékezzenek játékukkal, így a korábbi híradások öt élvonalbeli hazai gitárost említettek: Babos Gyulát, Balogh Rolandot, Fenyvesi Mártont, László Attilát és a Bartók Rádió Zoller Attiláról elnevezett 2000. évi Jazzgitár Tehetségkutató Verseny nyertesét, Pusztai Antalt. (Őt mindvégig Tony Pusztaiként emlegették, nyilván külföldön szerepel, hiszen évek óta nem hallottam róla.) Hogy Babos Gyuszi miért nem lépett a pódiumra, azt nem sikerült kiderítenem. A vendégművészek listája is igen érdekesen alakult: az évtizedek óta Németországban élő Tony Lakatost és a hazai jazz egyik legismertebb figuráját (az idősebb) Szakcsi Lakatos Bélát mindenki ismeri, de Scholcz Péter bőgőst és Szúdy János dobost már annál kevesebben. Az ok pedig az, hogy mindketten évtizedek óta külföldön élnek, Scholcz az amszterdami Concertgebouw zenekarában játszott, Szúdy pedig Bonnban. Ők ott voltak a hazai modern jazz bölcsőjénél, pl. a Garay Attila Trió ritmustandemjét alkották, Szúdy pedig Csík (akkor még Csíky) Gusztáv triójában is szerepelt Pege Aladárral.
A teltházas koncert igen jó hangulatban telt el, igazán kitettek magukért a zenészek nemcsak remek játékukkal, de azzal is, hogy a szünet nélkül két órán keresztül tényleg mindenki számára „emészthető” mainstream jazz került az étlapra. A színpadon hatalmas vetített Zoller-portré emlékeztetett arra, hogy kit is ünnepelünk. Micheller Myrtill nagyon kulturáltan konferálta végig a koncertet, indításul Zoller rövid életrajzát ismertette, majd minden szám előtt szólt pár szót és persze a sűrűn változó felállásokat is megtudhattuk tőle. Így a krónikásnak is könnyű a dolga, mert a repertoárt sem kellett megfejtenie, a záró számot ugyan nem nevezte nevén, talán véletlenül, talán mert a magyar közönségnek igen csak mulatságosan hangzik Oscar Pettiford örökbecsű száma, a „Blues in the Closet”. (Persze ez az angolban kis kamrát, fülkét jelent, nem a WC-t.)
Az első négy szám a négy gitáros „bemutatkozása” volt. A ritmusszekció csaknem minden számban azonos volt: Oláh Krisztián, Barcza Horváth József és Balázs Elemér.
Balogh Roland az „All the Thing You Are”-ral indított, majd Tony Pusztai akusztikus gitárszólója következett mindennemű kíséret nélkül. Zoller „After Glow” című kompozícióját adta elő, valami csodásan. Fenyvesi Mártont sem kell bemutatni, őt már újra a trió kísérte, de Tony Lakatos fantasztikus tenorszólóját is megcsodálhattuk Zoller „Sweet Hustler” c. gyönyörű balladájában. A negyedik bemutatkozó gitáros László Attila, a produkció művészeti vezetője, már amennyiben neki be kellene mutatkoznia…
Most egy olyan standard következett, amit Zoller is sokszor és szívesen játszott: a közkedvelt „My Romance”. László Attila, Tony Lakatos és a ritmusszekció előadásában, óriási volt, zajos sikert aratott.
A folytatásban ismét Tony Pusztai játszott akusztikus gitárján, a „My Funny Valentine”-t konferálták, de ez egy három tételes „medley” volt, a Valentine-nal a közepén. (Vastapsot kapott, de el kell mondani, hogy legalább minden második szám vastapssal zárult, annyira találkozott a produkció és a közönség ezen az estén.)
Ezután már Zoller számokkal illett megemlékezni a művészről, hiszen ő komponistának is kitűnő volt. Egyébként itt következtek a gitárduók. Először az „Another Kind of Love” hangzott el Balogh Roland és Fenyvesi Márton tolmácsolásában, amelyben a trió és Lakatos Tóni is közreműködött. Ezt egy másik Zoller szám, a „Joy for Joy” követte Pusztai előadásában, Barcza Horváth gyönyörű bőgőkíséretével. A következő Zoller alighanem leghíresebb száma a „The Birds and the Bees” volt. Ezt Zoller tiszteletére Pat Metheny és Jim Hall kettőse is lemezre vette, most Balogh Roland és László Attila adták elő csak a ritmustandem (Barcza és Balázs) kíséretével.
Ezután már a további vendégművészek is a pódiumra jöttek, Szakcsi Sr. ült a zongorához, Scholcz Péter bőgőzött és Szúdy János dobolt, A „Samba Caribbean” c. vérpezsdítő latin dallam mindenkit felvillanyozott, majd a középgyors Oscar Pettiford szerezte bluesban a négy gitáros, a tenor és a „veterán” ritmusszekció közreműködésével zárult a remek hangulatú koncert.
Végig a műfaj minden szépségét felvonultatta az összesen tizenegy művész, voltak frenetikus szólók, kiállások, gitárpárbajok, tenor bravúrok. (Hogy Tony Lakatos milyen jó, ezzel nem lehet betelni, utoljára a BMC színháztermében láttam a „To Meet Again” című lemez bemutatóján tavaly ősszel, de most még azt is űberelte. Végig tenoron játszott, ami ugye a legjazzesebb hangszer, legalábbis az én olvasatomban. Oláh Krisztián brillírozott, bár kevés szólózási lehetősége volt, hiszen ezúttal a gitárosoké volt a főszerep. Barcza Horváth Józsi az egyik kedvenc bőgősöm. Gyönyörű sound, ami nálam az egyik elsőrendű igény ezzel a hangszerrel kapcsolatban. Balázs Elemér a tőle megszokott magas színvonalat hozta, ő is igazi művészi alázattal engedte át a terepet az ezúttal igazán sok szólistának.
Ha a végén egy-két címről lemaradtam, annak az az oka, hogy két ifjú lady kereszttüzében firkáltam, akik árgus szemekkel figyelték munkámat, nem tudván, hogy egy hivatásos jazzrajongó mellett kaptak helyet, aki ráadásul a JazzMa.hu munkatársa.
A 11-ik alkalommal megrendezett „Jazz Showcase” eddigi mindkét gálaestje kiemelkedően jól sikerült, mint az megtudhattuk Simády Bélától, aki Szegedről autózott fel és pénteken már be is számolt róla. Mint rutinosabb olvasóink tudhatják a MüPában nem megengedett a fotózás, ezért Béla beszámolója is nélkülözte a helyszínen készült képeket. Az esetek többségében utólag szoktunk kapni fotókat, ezt most is kértem. Tehát, amint lesznek fotók, azt feltétlenül közzé tesszük.
És már csak a szlogen van hátra: a tegnap este is ékes bizonyíték volt arra nézvést, hogy „az élő zenét, a helyszíni élményt semmi sem pótolja”.
Fotók: Posztós János
