A romantika és a természettudomány – A Gyémánt Bálint Trio a BJC-ben
Vannak az élethez szükséges alapvető dolgok: levegőt, folyadékot és táplálékot célszerű magunkhoz vennünk, már amennyiben hosszabb távon gondolkodunk. Az alapvetések listáján az R-betűnél diszkréten elrejtve találjuk a romantikát is.
Műanyagba és a virtuális valóság kilátástalanságába kényszerített korunkban gyakran hallani a véleményt, miszerint a romantikának már rég annyi, ne is keressünk ilyesmit mostanában errefelé.
Lehet, hogy aki elfogadja az okos tanácsot és nem is keres ilyesmit, az soha nem is fog találni ehhez foghatót, pedig a romantika, mint emberi érzés, illetve viselkedés az evolúció során alakult ki szép lassan, de biztosan, ezért a felfedezők számára könnyen megtalálható, ugyanakkor szerencsére nehezen kiirtható. Így utólag, mai szemmel nyilván nem tűnik túl romantikusnak, amint ősapáink asszonyt raboltak a szomszéd völgyben tanyázó örök ellenségként kikiáltott (már akkor is voltak politikusok?) törzsből. De könnyen lehet, hogy amint a hajánál fogva elráncigálták a kiszemelt nőszemélyt, titkon rákacsintottak, hogy lesz ez még jobb, talán még virágot is kap egyszer, zöld nélkül.
Ha Örkény István kétpercesnek írja meg a Budapest című egyperces klasszikusát, talán doktor Varsányiné a hozott szalonnás egérirtáson kívül ugyanott táncoktatást és randizási lehetőséget is biztosított volna ifjú pároknak. Ki tudja, benne van a pakliban.
Témaválasztásban, ábrázolásban, érzelmekben a romantika végigkíséri az egész művészettörténetet is. Persze, ne a vadhajtásokra gondoljunk, Miles Davis találó aranyköpése szerint a popzene legtöbb népszerű száma csak arról szól, hogy csíplek bébi, dugjunk már. De ezt leszámítva, a romantika köszöni szépen, elég jól van. Szerencsére, megvan a folyamatosság itt is.
Mindez a szerdai koncerttel kapcsolatban jutott eszembe. Most már eltelt három nap azóta, de az elhangzott zene hatása semmit nem csökkent számomra.
Ha nem mondtam volna még, a Gyémánt Bálint Trio játszott a Budapest Jazz Clubban, telt ház előtt.
A közelmúltban megjelent, nagyszerű „True Listener” című lemezük anyagát játszották. Az est során egy standard, a „Have You Met Miss Jones” is elhangzott a hallgatóság ortodoxabb részének adresszálva.
Ha már True Listener, a címke a közönségre vonatkozott, ők voltak az „Igazi hallgatók”, ez a dalok közti vastapsokból tisztán érződött, a ma esti három muzsikus viszont az „Igazi történetmesélő” szerepében brillírozott. Gyönyörű folyamatok, nagy ívű, romantikus dalok, dallamok ölelkeztek a légtérben, engem teljesen elvarázsolt. Megvolt a mélység is, a gitár (és a kismillió kütyü) emberi hangokon szólalt meg, többet igazán nem lehetett volna hozzátenni. Közösen zenéltek végig, nem a klasszikus szólók határozták meg a játékot, de ez senkit sem zavart, sőt.
Nagyon jó volt az erősítés, kiválóan megszólalt minden, nagy sound volt végig. A zene és az előadás intenzitása, a hatalmas dinamikai különbségek talán még gravitációs hullámokat is gerjesztettek, távoli galaxisok anomáliáinak kagylózása helyett egyszerűbb lett volna a BJC-be telepíteni a detektorokat, már vajazhatták is volna a Nobel-díjat. Úgy szóltak hárman, mint egy 1294 tagú fekete ruhás nemzetközi nagyzenekar minden ékességével és sokszínűségével.
A fizika mellett a kémia is jelen volt, ráadásul nem lenézett statisztaként. Gyémánt Bálint, Fonay Tibi és Csízi Laci végig nagyon odatette magát, ritkán látható, illetve hallható közös érzékenységgel szóltak minden pillanatban. A futószalagon gyártott olcsó romantikus vígjátékok üresfejű bájgúnárjait és a műanyagból kiöntött butus színésznőcskéket továbbképzés jelleggel talán beültethették volna a nézőtérre, hogy tanuljanak, ha van hozzá eszük, mert itt aztán sokkal kevesebb pénzért volt sokkal nagyobb kémia, meg persze, tehetség. Hiába, igazságtalan a világ.
Elképzelem, amint a nagy romantikus zeneszerzők Bálinték koncertje után szentségelve támasztják a felhőszéli söntésben a pultot, esetleg az üstnek álcázott wellnessben átkozódnak a haverjaikkal, miért molyrágta vonósnégyesre írták azt a sok szép melódiát, ahelyett, hogy egy Stratocaster-re és a Gyémánt Bálint Trio-ra bízták volna az egészet.
A koncert kiemelkedően jó volt. Nagyot csalódnék a világban és az emberiségben, ha erre nem volna kereslet.
Gyémánt Bálint – gitár
Fonay Tibor – bőgő
Csízi László - dob
