JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 18.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

AZ ÉV FIATAL JAZZ-ZENÉSZE 2018

Immár harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyét „Az év fiatal jazz-zenésze” címért, ismert zongoristánk, Pintér Zoltán ötletét felkarolva. A hagyományoktól kissé eltérően, idén februárra csúszott át az előző években január végén rendezett esemény, és ezúttal a szokásos hatfős döntő mezőnye hétre bővült. Azonban a hagyományoknak megfelelően a szombati fináléra idén is dugig megtelt a Budapest Jazz Club, és a döntőbe jutott hét fiatal is az előző években megszokott, magas színvonalú műsorral készült a megmérettetésre. Izgalommal várhattuk, közülük ki lesz 2018-ban a Szakmai zsűri díj és a Közönség-díj boldog nyertese.

A Magyar Jazz Szövetség honlapján meghirdetett kiírás szerint „Az év fiatal jazz-zenésze” címért az országban működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézmények nevezhettek hangszeres, vagy ének szakon tanuló 30 év alatti hallgatóik közül két-két főt a megmérettetésre. Közülük a legnagyobb, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszéke négy fiatal tehetséget delegálhatott volna, idén viszont valami kommunikációs hiba folytán nem élt a lehetőséggel. Az iskolák jelöltjeinek önéletrajzuk, és egy minimum 20 jazz standard-ből álló koncertképes repertoárt tartalmazó lista mellett, egy 10-15 perces demó anyagot kellett a Youtube-ra feltölteni, link megadásával. A beérkezett jelöléseket a Magyar Jazz Szövetség Vezetőségének tagjaiból alakult háromfős szakmai zsűri, Pintér Zoltán, a program ötletgazdája– zsűri elnök -, Elek István és Bágyi Balázs bírálta el. Döntésük eredményeként heten, Farkas Zsolt, Pál Gábor és Cseh Péter a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Szczuka Anna és Richter Ambrus az ETŰD Zeneművészeti Szakközépiskola, Horváth Balázs a Rottenbiller utcai Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakképző Iskola, Elek Dominik a szegedi Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola delegáltjaként jutottak a Budapest Jazz Clubban szombaton tartott nyilvános döntőbe. Két-két kompozíciót kellett előadniuk, egy szabadon választott standard-et és egyet, amit a zsűri választott ki a repertoárjukból. A döntő során a zenei kíséretet szokás szerint a zsűri tagjai, Pintér Zoltán zongorán, Elek István szaxofonon, Bágyi Balázs dobon adták, idén Pecek Lakatos Krisztián bőgőssel kiegészülve.


01.jpg


A konferálást is felvállaló Bágyi Balázs bemutatta a résztvevőket, ismertette a döntő lebonyolításának menetrendjét. A döntősöket két részre osztották, a Szegedről érkezett énekes Elek Dominik, a zongorista Horváth Balázs, a zongoristaként is komoly tehetségként számon tartott, de ezúttal énekesként nevezett Farkas Zsolt és a basszusgitáros Pál Gábor került az első részbe.


02.jpg


Elsőként Elek Dominik lépett színpadra. A szegedi fiút most láttam először, de rögtön lenyűgözött különlegesen szép hangszínével. A „Centerpiece” és a „No More Blues” hangzott el. Remélhetőleg még fogom látni őt ezen a színpadon, csiszolatlan gyémánt.


03.jpg


Horváth Balázs következett. Őt a tavaly májusban, az Aranytíz Kultúrházban rendezett "I. Belvárosi Jazz verseny" döntőseként ismertem meg, az Oláh Kálmán Jr. vezette, legjobb zenekar díját elnyerő „Young Tigers” tagjaként, és szólistaként is megvillantotta tehetségét. Most a „szövetségi” zenekarral a „Bluesette” és az „Everithing I Love” került bemutatásra. Tehetsége vitathatatlan, de láttam (még)jobb formában is játszani.


04.jpg


Farkas Zsolt is az "I. Belvárosi Jazz verseny" felfedezettje, meg is nyerte a legjobb énekesnek járó díjat. A „Body and Soul” és az „I’ll Remember April” eléneklése után bizonyos voltam, hogy ebben a tehetségkutatóban is valamelyik díj elnyerésére komoly esélye van.


05.jpg


Végül Pál Gábort láthattuk. Basszusgitárosként a Bartók konzi vizsgakoncertjeinek egyik sztárja, akinek tehetségéről még főszerkesztőnk is rendszeresen áradozott, és természetesen őt is láthattuk az „Aranytízben” is. A „Someday My Prince Will Come” és a „Four Brothers” előadása közben most is feltűnt arcán az átszellemült belső mosoly. Esélyes – írtam noteszomba.


06.jpg


Egy rövid szünet után máris kezdődött a második rész, benne három versenyzővel. Egy dobos, Richter Ambrus, egy énekes Szczuka Anna, és egy gitáros, Cseh Péter következett.


07.jpg


Richter Ambrus ismeretlen volt számomra, de a repertoárjából választott „In a Sentimental Mood” és a „Resolution” annál ismerősebb. Kíváncsian vártam hát, hogy mit tud mutatni a fiatal dobos, főleg a másodikként jegyzett Coltrane remekműben. Bátor vállalás volt, de sikerült, Elek István tanár úrral remek szaxofon-dob duó alakult, és a siker frenetikus volt. Újabb esélyest könyveltem be.


08.jpg


A döntő egyetlen hölgy tagja, Szczuka Anna következett. Az Etűd-ben Winand Gábor tanítványaként az egyik legjobb mestertől tanulhatta az improvizációs énektechnikát, de ennek a fiatal lánynak minden porcikájában benne van a zene, a jazz. A „Beautiful Love” és a „Favela” hangzott el, tüneményes előadásban. Kár, hogy csak egy győztes lehet, nálam eddig négy és fél van…


09.jpg


Az utolsóként fellépő Cseh Péter gitárjátékát is megcsodálhattam már a „Bartókos” vizsgák alkalmával, tehetségét most is bizonyította. Pontozásos „sportág” révén azonban az összpontszámából sokat levont, a finoman fogalmazva az alkalomhoz nem illő öltözékválasztás. Természetesen nem szmokingra, vagy öltöny nyakkendőre gondoltam - szerencsére egyik résztvevő sem volt feleslegesen túlöltözve –, de egy lepukkant farmer és egy kinőtt (vagy mosásban összement) ing talán nem a legmegfelelőbb erre az alkalomra. A „Stella by Starlight” és az „All the Things You Are” hallgatása közben azért végül enyhültek vizuális irritációim.


10.jpg


Az előadások utáni szünetben, visszavonult a háromfős zsűri tanácskozni, és a jelenlévő közönség is leadhatta szavazatát. Izgatottan várta mindenki az eredményt. Végül összeszámolták a leadott szavazatokat, mintegy 150-et, és a zsűri is meghozta döntését. Nagy verseny volt, nehéz döntés született, sokat nyomott a latba a pillanatnyi forma, a döntő estéjén mutatott teljesítmény is. Felkészült, tehetséges fiatalokat láthatott a közönség. Többen közülük már letették névjegyüket, rendszeresen koncerteznek, ismert résztvevőivé kezdenek válni zenei életünknek, de voltak, akik itt ízlelhették meg először, milyen teltház előtt fellépni. Mindegyikőjüket elismerés illeti még akkor is, ha most nem az ő nevük hangzott el a győztesek kihirdetésekor!


12.jpg


A közönség Richter Ambrust, a zsűri Farkas Zsoltot választotta „Az év fiatal jazz-zenésze” címre. Zsolt „nevelő” intézménye, a Bartók „Konzi” is oklevelet kapott, amelyet Lakatos Ági vett át.


11.jpg


Gratulálunk a győzteseknek, akiknek jutalma fellépési lehetőség a Budapest Jazz Club-ban és az iF Café-ban két alkalommal, a Magyar Jazz Ünnep 2018-as rendezvényén, és az idei, immár 47. Debreceni Jazz Napokon, részvételi lehetőség a Lamantin Improvizációs Táborban, workshop és koncert a nyertesek iskolájában, valamint média-megjelenés bemutatkozási lehetőséggel.


Vissza a hírekhez