JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 19.
Névnaposok – Emma2024. április 19.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

Jazz a Márványteremben – Első évfolyam tizenkilencedik est II. rész

A sorozat kezdetén már megírtam, hogy milyen akadályokon kellett „átszökkennem” ahhoz, hogy végül is 1995. január 23-án elindulhasson a „Jazz at the Marble Hall”, magyarul „Jazz a Márványteremben” sorozatom. Az alapkoncepció az volt, hogy ezek a hétfői estek 7 órakor kezdődnek, hogy 10-re, a tapsok/ráadások miatt maximum fél 11-re befejeződhessenek. Az est nyitányául jazztörténeti sorozatot hallhatunk magyar jazzmuzsikusok előadásában, majd a második részben (Mester és Tanítványa) a jazztanszak egyik tanára mutatja be legkedvesebb tanítványát, végül a harmadik részben egy olyan fiatal együttest ajánlok a közönség figyelmébe, akik szerintem nagyobb figyelmet érdemelnének. Az 1995 és 2009 között elhangzott közel ötszáz koncertet rögzítettük, majd pár héttel később „Éjszakai jazzklub” sorozatomban valamennyiből műsort készítettem, ami el is hangzott a Bartók Rádióban.

A sorozat tizenkilencedik estje 1995. május 29-én került megrendezésre, szokás szerint teltházzal!

Az első harmadban a „Jazztörténet élőzenével” részt kellett volna elővezetni, de akkor és ott a „Mester és Tanítványa(i)” következett a vetésforgó szerint. Történt ugyanis, hogy László Attila tanár úr utoljára vezényelte abban az összeállításban a Jazzfőiskola bigbandjét. És mivel oda hosszú „beszerelés”, majd „lebontás” szükségeltetett, így inkább Attila kérésére áttettük őket az első részbe.

Tehát a „Jazztörténet élőzenével” került a közel 23 évvel ezelőtti est második részébe. A jazztörténetben épp a „straight ahead” stílushoz jutottunk el.


szakcsi-straight-ahead.jpg


S mivel Szakcsinak 1994-ben jelent meg az amerikai GRP kiadónál a „Straight Ahead” című CD-je, gondoltam, jó lenne, ha ő vezetné elő ezt a stílust.

Béla rá is állt, s saját triójával (Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Hárs Viktor – bőgő, Baló István – dob) rögtön Miles Davis „Solar”-jával nyitott, ami a „Straight Ahead” CD-n rajta van. Majd másodikra (nagy döbbenetemre…) egy másik Davis témát (Four) kezdett játszani. Kb. 5 és fél perce játszották ezt a darabot, mikor Béla felállt a zongora mögül és a közönség felé fordulva azt mondta: „Én nem vagyok hajlandó ilyen lehangolt zongorán játszani!”, majd kivonult a Márványteremből. Mindössze 15 percet játszott… Én meg a stúdióból átrohantam a kvázi öltözőbe és nyomdafestéket nem tűrő hangon kérleltem Szakcsit a folytatásra… (Menj a picsába Béla! Közvetlenül a beálló próba előtt hangoltattuk fel a zongorát! Azonnal menj vissza és játssz tovább!) De nem állt kötélnek. A stúdióból taxit kért, majd elviharzott.

A műsorvezetőnő Varsányi Zsuzsa zavartan heherészve (az üvöltözésem behallatszott a Márványterembe…) közölte a döbbent közönséggel, hogy most kicsit hosszabb szünet következik, mert még nem érkezett meg a záró részben fellépő The Leaders valamennyi tagja…


Vissza a hírekhez