A KUBAI JAZZ MÁSIK ARCA
A „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat idei első fellépője, a Ramón Valle Trio vasárnap este két egymást követő koncertet adott. A hétórakor kezdődött koncertről már olvashatták Márton Attila időjárás jelentéssel kombinált beszámolóját, jómagam a második, kilencórás kezdésű eseményeit foglalom össze.
Csaknem négy évvel ezelőtt, 2014 áprilisában találkoztam először az 1964-ben Kubában, Holguin városában született Ramón Valle-val. Triójával akkor a másik „fellegvár”, az Opus Take the MOL Train”, Európa új irányzatait bemutatni hivatott sorozatában lépett fel. Már az akkori hármasban is Valle mellett Omar Rodriguez Calvo bőgőzött, de a dobok mögött Ernesto Simpson ült, akit két év után itt a Budapest Jazz Clubban viszontláthattunk Révész Ricsi zenekara, a Latin Trio vendégeként, és egy mesterkurzuson is. A három zenész még gyermekkorban kötött barátságot, aztán különböző országokba vetette őket a sors, míg az ezredforduló környékén újra találkoztak. Összeálltak, de újra szétszéledtek a világba, aztán 13 év után újra egymásra találtak, és ebben a formációban készítették a „Take Off” című lemezüket, mely az Opus koncert után jelent meg öt nappal később, így az április 12-i amszterdami Bimhuis-premier előtt, a pesti közönség is kapott belőle ízelítőt. A Karib tenger ugyan nem Európa partjait mossa, az európai jazzvonat mégsem potyautasokat hozott. A több mint egy évtizede ezen a kontinensen élő három kubai zenész joggal került a meghívottak közé.
Ennek a 2014-es koncertnek az emlékeit idéztük fel az első koncertről kiáramló közönség forgatagában a lemezeit dedikáló Ramón-nal, testvére, Elsa segítségével a BJC aulájában. Azon az áprilisi estén életmű bemutató volt, mert az akkor éppen aktuális „Take Off” pár számán kívül, a még Kubában 1993-ban megjelent első lemeze, a „Levitando”-tól felidézve a három évvel későbbi „Piano”, és az 1997-es „Jamboree” zenéit, a jelenleg Hollandiában élő, zongorista-zeneszerző már Európában felvett 2012-es, „Flashes from Holland” anyagából is elhangzottak kompozíciók.
A hétévesen zongorázni kezdő Ramonito a szülővárosában működő Escuela Provincial de Arte elvégzése után Havannába került és ott diplomázott az Escuela Nacional de Arte intézményében 1984-ben. Ezután koncertek sora következett neves kubai zenészekkel, a latin-amerikai jazz fesztiválok kedvelt vendége lett. Neve a térség jazz szcénájában egyre ismertebbé vált. A legnagyobb tehetség a fiatal zongoristák között, mondta róla a hazánkban is ismert Chucho Valdés, de 1998-ban sikerekkel a bőröndjében, Castro Kubáját otthagyva, átköltözött Európába. „Kubai zenész vagyok, aki a jazz műfajába sorolható, de a zeném számos zenei forma határán mozog. Néha trubadúrnak érzem magam, mivel történeteket mesélek el, szavak nélkül.” – mondta magáról Valle, aki hazája szeretetét nem keverte össze a rezsim iránti odaadással. Elsa férje, Winand Gábor is csatlakozott hozzánk, így az Eric Vloeimans trombitással és vele, a BMC-nél 2009-ben rögzített „Fabulas” triólemeze is szóba került, az ominózus Opus koncert ezt felelevenítő részében Elsa és ő is színpadra lépett. A múlt idézést a koncertre hívó csengő zárta le, de egy gyors csoportképre még sikerült összeterelnem a kezdésre induló, régi ismerősként üdvözölt Omar Rodriguez Calvo bőgőst, és az új, hórihorgas holland dobost, Jamie Peet-et.
A Ramón Valle Trio „The Time Is Now” néven hirdetett európai mini turnéja február 16-án Duisburg-ból indult, és további német városok, Berlin, Darmstadt, Kissleg, majd egy kis svájci kitérő, Thalwil után érkezett a Hollán Ernő utcába, olvasható többek között Valle honlapján is. Ez a címe a trió tavaly novemberben, Roy Hargrove amerikai trombitással felvett 11 számot tartalmazó lemezének is, amelyet ez a turné népszerűsített. A CD összes számát Ramón írta, az általa újra hangszerelt, * (csillaggal) jelölt „Don’t Stop Til’ You Get Enough” Michael Jackson, és a Pablo Milanés „Ya Ves” című szerzeményen kívül. A lemez címét Valle el is magyarázta, miszerint önéletrajzi ihletésű lemezén időutazóként éli újra emlékeit, közben próbál üzenni a mában, és csak a mának, az adott pillanatnak élő, sem a múltat nem értékelő, sem a jövőt nem látó fiatal generációnak. Erre utalt a második koncert elején játszott, a lemezen 10. számként szereplő „Little, Irreplaceable Things” és itt is a másodikként játszott címadó „The Time Is Now”. A folytatásban sem a lemez „track” listáját követték. Csapongva tört fel a múlt a jelenben, az első nagy siker, az új lemezen nem szereplő „Levitando” után Valle 2017 nyarán elhunyt édesanyja emlékét idézte fel a „Te Extraño (Dancing with my Mother)” című kompozíciójával. Ahogy elmesélte, a lassú dallamok közben maga előtt látta a mamát, ahogy otthon a rádióból hallatszó ritmusokra lépeget, a szűnni nem akaró gondok közepette, de a következő pillanatban már ő vezette édesanyját a táncba. Két hónappal később apját is elvesztette, ahogy Ramón a szám felkonferálása közben elmondta, „Az apám soha nem akart távol lenni hercegnőjétől”. A „For My Father” neki szólt, aki próbálta fiát a helyes irányba terelni, aki párszor hiába mondta, hogy a baseball meccs helyett zongoraórán kellett volna lennie, de akinek fia végül beváltotta apja reményeit. A már említett „Don’t Stop Til’ You Get Enough” című számmal Michael Jackson is megérkezett, majd a családi emlékek lezárásaként jutott egy dal feleségének is, az „Anything to Make You Smile” a tízéves Fabio és a hétéves Dayla édesanyjának és persze gyermekeinek szólt. Végül egy korábbi, a lemezen nem szereplő, egy régi barátot táncra buzdító emlékhez érkeztünk. A „Baila Harold Baila”, azaz „Dance Harold Dance” fergeteges befejezést hozott. Jött a ráadás, és a nézőtéren eddig időzített bombaként ketyegő Elsa bomba felrobbant. Most nem perdült a színpadra, mint négy éve az Opus-ban, de a nézőtéren felpattanva helyéről belelkesítette a közönséget, a „Mamita Yo Te Quiero” refrénjét vezénylésének köszönhetően mindenki, egy emberként visszhangozta. Igazi fiesta hangulat alakult ki, a tapsok után, a refrént énekelve búcsúzott a lelkes nézősereg az utolsó meghajlás után színpadról levonuló zenészektől.
Otra cara del Jazz Cubano, az első lemezein szereplő mondat hangsúlyosan figyelmeztette a vásárlókat, hogy Ramón Valle nem latin jazzt játszó zongorista, sokkal inkább latin zongorista, aki jazzt játszik. A kubai jazz egy másik arcát ismerhettük meg ezen a koncerten is. Természetesen a kubai zene gyökerei Valle korábbi, és mostani szerzeményeiben is hallatszanak, de nem a jól ismert Buena Vista Social Club stílusát követi.
Zenéjét hallgatva a gyökereit meg nem tagadó jellegzetes kubai ritmusoktól eljuthattunk a tiszta kortárs jazzig. Új lemezéről végül hét szám hangzott el, valószínű a trombitára írt, Hargrove közreműködésével készült darabok maradtak ki. Hiányérzetünk így sem lehetett, mert végig dallamos, tökéletes kompozíciókba ágyazott virtuóz improvizációkat hallhattunk. Valle az egész koncert alatt bensőséges viszonyt alakított ki a közönséggel. A számok között meggyőző gesztusokkal mesélte el történeteit, így osztozhattunk örömeiben, és bánataiban. Együtt sírtunk és nevettünk vele, és ő legfájóbbnak tűnő pillanatokból is humorral, csodás derűvel vezetett ki minket. A végére régi muzsikus társával, Omar Rodriguez Calvo bőgőssel, és a kitünően beilleszkedett új holland dobos, Jamie Peet segítségével igazi karneváli hangulatot varázsolt, forrt a levegő. Valle már régóta nem csiszolatlan gyémánt, tökéletesen vágott drágakőként ragyog. Új producere, Suzi Reynolds irányítása alatt meghódíthatja Európa után az Egyesült Államokat is, ennek első próbája az áprilisban ide is ellátogató világhírű trombitás, Roy Hargrove közreműködésével készült „The Time Is Now”.
