"És abból lesz a jazz!" - Exkluzív interjú Csík Gusztávval - 4/4. (befejező) rész
2018. február 6-án töltötte be a 75. életévét a világjáró zongorista. A születésnapi riport negyedik, befejező része következik. A nyolcvanas éveknél tartottunk.
CsG: Tehát megvannak a hotelek, a fix pontok. És jazzt játszhatsz - de "kenyérkeresőt". Amilyent szeretsz és élvezel.
NS: Nem szóltak bele soha, hogy mi legyen a műsor?
CsG: Nem.
NS: Tudták, hogy nem free-t fogtok játszani...
CsG: Egy alkalommal a tulajdonos mondta: "Hú, magáról beszél az egész falu, hogy milyen zongorista!" Az idősebbeknek klasszikusokat is játszottam, például Chopin keringőt. Gyűjtöttem a repertoárt - és még a mai napig is ezt teszem.
NS: Mostmár elég széles lehet...
CsG: Még mindig nem elég - soha nem lesz elég! A zene az akkora territórium, hatalmas...
NS: A művész, az orvos egész életében tanul, soha nincs vége...
CsG: Jó ez, nem is baj! Ha van energiád, és szívesen csinálod.
Visszatérve Svájcra: Gstaad-ban 19, a Zürich-i Nova-Parkban 16, Interlakenben, a Victoria-Jungfrau Grand Hotelben 26 évig tértem vissza "vendégként"!!! Azért nem volt egyszerű, mert változtak a vezetők.
NS: Ott laktál a szállodákban - és Joan Veled volt?
CsG: 2000-től. De már 2001-től létezett a "Three Ladies of Blues" - azóta koncerteztünk is együtt. Az első 15 év nem volt rossz. Koncertekből soha nem elég...
NS: Mára az összes szállodai lehetőség megszűnt?
CsG: Én vetettem véget ennek. De aztán 2013-ban, St. Moritz-ban, a Suvretta House-ban mégis játszottunk. Először duóban Joan-nel - aztán Alvin-nel is. Ez egy hatalmas szálloda és imádták a jazzt.
Később, Karácsonykor az ötcsillagos Luxushotel in Arosa-ban - az nagyon jól fizetett.
Majd a Bürgenstock-ban, amely akkor nyitott. Mindig professzionális műsorral. De mellette koncertezni is kellett.
NS: Jazz-ből csak a "legteteje" tud megélni...
CsG: Igen. Davis, Oscar - kevesen. Például Woody Herman rengeteg adósságot hagyott maga után.
NS: Mert a big band nagyon drága. Sokfelé oszlik a pénz...
CsG: Azt összetartani... Hogyan lehet bírni? A zenekar tagja volt Stan Getz is - és még sokan mások, például Sal Nistico, akivel 1990-ben játszhattam Budapesten. Aztán hat hónap múlva meghalt. Félelmetes tenoros volt...
Később Debrecenben felléptem Kenny Clarke-kal és Jimmy Wood-dal, majd Johnny Griffin-nel. Abban az időben sok nagy "név" jött Magyarországra.
2011-től aztán minden évben felléptem a triómmal a Karacs Ferenc által létrehozott Bánki Jazz Fesztiválon. Ő a "kitalálója" a "Three Ladies of Blues"-nak is, és szponzorálta a legutóbbi "Compositions - We Are Here" című CD-met.
NS: A mai jazzt mennyire követed?
CsG: Többnyire. Az iskola ontja a zenészeket. Kijönnek a növendékek, szétnéznek a világban - és akkor kerülnek szembe azzal, hogy a jazz-ből nem egyszerű a megélhetés. Nagyon univerzálisnak kell lenni - mégpedig "pénzre készen". Ahol fizetnek - azt a "fajtát" is kell játszani, legyen az tánczene, sanzon, vagy klasszikus - bár utóbbinál ugyanez a probléma.
NS: Ha nem tanítanak, akkor nehéz... Csak a koncertekből nagyon kevesen élnek meg. Talán jó példa Kőszegi Imre: sokfélét játszott és tanított is.
CsG: Igen, pontosan így van!
NS: Akkor most kérek egy külföldi zenészt a maiak közül, aki kapásból eszedbe jut!
CsG: Az újak közül? Mulgrew Miller - aki már meghalt... (2013-ban, 57 éves korában.)
NS: Brad Mehldau?
CsG: Hát... Lehet akceptálni, de nem a kedvencem...
NS: Ki a maiak közül a kedvenced?
CsG: Nekem még mindig a régiek... Akik soha nem mennek ki a divatból.
NS: De az élők közül!
CsG: Te egy élőt akarsz? Talán Herbie Hancock, Chick Corea - bár őt nem annyira...
NS: Én sem! Herbie szívből játszik, Corea meg - a nagy technikája mellett - mintha időnként "másra" figyelne...
CsG: Érdekes, hasonló az ízlésünk.
NS: Mindkettővel találkoztam, Hancock mindenkivel kedves volt, Corea meg nem.
CsG: Én is beszéltem Herbie-vel Olaszországban - nagyon aranyos ember.
NS: Más. A legkedveltebb stílusod a mainstream?
CsG: Én már mindegyiket szeretem!
NS: A free-t is?
CsG: Még azt is. Csak az nem biztos, hogy ízléses. Bármelyik pillanatban leülök és tudom játszani?
NS: Jarrett?
CsG: Az elején nem tetszett. A "Facing You" nekem rockos volt. Ha már jazz zenész - én jazzt akarok hallani!
NS: Az az első szólólemeze.
CsG: Aztán ő is ment "visszafelé"! Standard-ek - tessék. És az nagyon jó!
NS: '89-ben a Zeneakadémián klasszikust és szóló improvizációt is játszott.
CsG: A klasszikustól nem voltam elájulva - leszámítva a Hindemith szonátát. Játszott még Bartóktól, a "Mikrokozmosz"-ból és a "Gyermekeknek" című darabokból is - mi, magyarok ezt másképp gondoljuk!
NS: Pedig a nagymamája magyar... Egyébként aggódom érte, mert közel egy éve nem lépett fel!
CsG: Beteg. Nagyon rosszul néz ki.
NS: Tavaly itt volt a MüPa nagytermében, szólóban játszott. Szenzációs muzsikus!
Más. Egy igazi világsztár, aki énekel is: Diana Krall?
CsG: Régóta ismerem, nagyon jó, "ízes". Jól nyomul - és azzal mindent el lehet érni... Óriási karriert csinált.
NS: Utolsó előtti (előtti...) kérdés: mennyire vagy elégedett a pályafutásoddal?
CsG: Át sem gondoltam... Csinálom.
NS: Nem foglalkozol vele?
CsG: Gyakorolok. Az megnyugtat. Mert látom, hogy az izomzat is ugyanúgy öregszik. Meg a járásunk...
NS: Valahol azt olvastam, hogy klasszikussal gyakorolsz.
CsG: Igen, aztán, ha elfáradok - akkor jazz. Most Chopin etüdökkel foglalkozom. Se vége-se hossza... Liszt "Mephisto keringőjét" is gyakorlom.
NS: Az sem könnyű!
CsG: Az megint egy más világ, másfajta technikát igényel. Ezeket nem akarom kikerülni! A jazz-ben is ugyanígy van: Art Tatum, Oscar Peterson, Erroll Garner és McCoy Tyner - nagyon egyéni stílust hoztak.
NS: Tyner-t láttam Montreux-ben és Budapesten is. Rosszul néz ki...
CsG: Neki az volt a szerencséje, hogy Coltrane-nel játszhatott. És átvette a motívumokat, "rárakta" a szaxofonról a zongorára.
NS: Amikor Coltrane meghalt, egy időre abbahagyta a zenélést - és taxisofőrnek állt... Mert Coltrane után mi van?
CsG: Charlie Parker és Coltrane - ez a két ember - egy nyelvet építettek fel. A jazz-nek adtak egy nyelvezetet. Ha idejön egy bolíviai - nem tudunk beszélni egymással. Ezzel ellentétben a jazz-nek nyelvezete van. Mert miről is szól? Ha játszol egy népdalt - azt is meg lehet jazzesíteni. Vagyis, hogy hogyan játszol. Nem mit - hanem hogyan! És abból lesz a jazz!
NS: Ez a végszó - köszönöm!
