Gyárfás-Premecz Organ Trio lemezbemutató koncert az iFben
A régóta várt első lemeze jelent meg ennek a formációnak, akik már régebb óta zenélnek együtt. A koncertet megelőzően volt egy sajtótájékoztató is, ahol a megjelent érdeklődőknek meséltek a lemezről, és aztán stílszerűen végigjátszották a teljes anyagot, egy ráadás számmal a végén.
Ahogy a kiosztott papírokon szerepelt, ez a stílus “hiány a magyar jazz zenei palettán”, és valóban, nem sokan használják ki a Hammond orgona és a gitár adta kiváló lehetőségeket. Pedig, mint ahogy ezt ők is megjelenítették, viszonylag hosszú története van ennek a hangszer-kettősnek a jazz világában. Maga a Hammond orgona kezdetben az Egyesült Államokban terjedt el, ahol elsősorban a templomi orgonák könnyebb, mobilisabb alternatívájaként használták. Innen vették át később (kb. az 1950-es évektől) a jazz- és aztán a rockzenébe, de a gospel zenének ma is jellegzetes hangszere.
Ez az este egyfajta időutazás volt, végigkísérve a Hammond orgona nagymestereit, a különböző korszakokat elevenítették meg. Ami figyelemre méltó, hogy mindezt nem átdolgozásokkal, hanem saját szerzeményekkel, amelyeknek címében általában egy-egy rejtett utalás van, hogy épp kiről, vagy kinek szól az adott darab.
Nyitásként rögtön a lemez címadó dala, az “Organ Grinder’s Suite” szólalt meg. Ez a dal - szintén a kiosztott tájékoztató alapján - “felidézi egy korabeli amerikai piac hangulatát, ahol egy vásári wurlitzeres (másnéven organ grinder) tekergeti a verklijét”.
Gyafi az elején elmondta, hogy a következő számról még elmondja a történetet, aztán tovább nem - persze aki kicsit is ismeri őt, biztos lehetett benne, hogy nem állja meg, hogy ne meséljen egy kicsit minden számról, egyúttal a hozzájuk kapcsolódó zenészekről. Mivel én is nagy kedvelője vagyok a hangszernek, és a művészeinek, örömmel hallgattam, hogy milyen jól illeszkednek egymáshoz a dalok, mindegyik Gyafi szerzeménye, és illenek is az ő zenei világához, ugyanakkor finoman hajaznak a “nagyokra”. Akiket én is hallottam élőben, azoknál még jobban tudom tanúsítani, hogy például a “Dr. Smith” című darab Dr. Lonnie Smith előtt tiszteleg, vagy az este (számomra) egyik fénypontja, a “Café Italiano” Joey DeFrancesco stílusát veszi alapul. Szintén nagyon tetszett Gyafi szólódarabja is, amely a “Sad Spring” címet viseli, egy melankolikus, lírai szerzemény, amely nagyon szépen szólt egy szál gitárral.
Ehhez a koncertélményhez persze szükség volt a remek orgonajátékra is, Matyi fantasztikus szólókkal, és virtuozitással örvendeztette meg a szép számmal megjelent közönséget. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy ő is megszállottja a hangszerének, és jól ismeri az említett zenészeket, mégis saját stílusában adja elő a dalokat. Ha becsukom a szemem, nem Melvin Rhyne, vagy Larry Young van előttem, hanem ő maga. Szerintem a közönség is észreveszi, ha egy zenész jól érzi magát koncert közben, feloldódik, és valóban, a szó szoros értelmében ‘játszik’ a hangszeren.
Jeszenszky György a doboknál szintén nagyon jól játszott. Bár ez a stílus nem a dobosok paradicsoma, valahogy mégis az volt az érzésem, hogy ez a visszafogott játék, a finom csuklómozdulatok nagyon szépen kísérték a két szólistát. A dinamikával nagyon finoman bánt, akár a dobverők cserélgetésével is, ha pedig rajta volt a sor, nagyon jó dobszólókat hallhattunk. Épp az járt a fejemben koncert közben is, hogy ilyen kis helyen, hogy tudjon érvényesülni a két zenésztárs, de mégis adjon egy biztos alapot, nagyon érezni kell a zenét. A koncert végén még egy kis ritmikai gyakorlatot is kapott a közönség, ezzel bizonyíthattuk ritmusérzékünket, hogy vissza tudjuk tapsolni, amit ő dobol.
A koncert remek hangulatban telt, bár sajnos egy ideje nem volt szerencsém ellátogatni ide a Ráday utcába, de örömmel fogadtam, hogy teljes teltház van a koncerten, és a közönség reakcióiból ítélve ők is úgy élvezték az előadást, mint a három zenész. A koncert két részből állt, a második felvonás talán még jobban sikerült, mint az első, megérdemelt volt a lelkes taps a végén.
A zenészek (pontosabban Gyafi egyöntetűen) úgy döntöttek, hogy nem ragaszkodnak másik nézőponthoz a lemez kapcsán sem, így aztán kaptam tőlük egy példányt, hogy arról is írjam meg a gondolataimat, még ha - feltételezem - elég hasonlóak is lesznek, mint a koncert kapcsán. De annyi baj legyen, néhány nap múlva erre is sor kerül…
Sajnos a koncertre betegség miatt nem tudott eljönni velem már-már állandó kísérőm, Anna, akinek ezúton is kívánok jobbulást, illetve - bár mikor ezeket a sorokat írom, már két perccel elmúlt éjfél - neki, és minden nőnek, aki olvassa a Jazzma.hu-t, boldog nőnapot is!
(Én meg köszönöm Hofinak a képeket! – A szerk.)
