JazzMa

Friss Hírek

Toronto Jazz Orchestra: 202018. december 18.
RÁKFOGÓ LEMEZFELVÉTEL2018. december 15.
Rákfogó - 20182018. december 14.
Lantos Zoltán: Sonaris2018. december 04.
Játék – 2018 december2018. december 02.
HENDRIX SZÜLETÉSNAPJÁN2018. december 01.
BLANCHARD ÚJRA 2018. november 26.
A BAJNOKOK JUTALMA2018. november 21.

Hírek

CRIMSON KIRÁLY UDVARÁBAN

Csütörtökön egy rendhagyónak mondható koncertre került sor a jazz egyik fellegvárában. Ezúttal nem a jazz világában jegyzett zenészek alkotta trió, a Stick Men lépett a Budapest Jazz Club színpadára. A 2007-ben alakult háromtagú zenekar „húzónevei”, az elsősorban basszusgitárosként ismert Tony Levin, és a dobos, Pat Mastelotto, leginkább ugyanis a legendás King Crimson együttesben szerzett hírnevet. A gitáros Markus Reuter 2010-ben lépett Michael Bernier helyére, azóta a felállás változatlan. Március elsején indultak európai turnéjukra, és egészen a hónap végéig minden nap más-más városban léptek, illetve lépnek majd fel. Hozzánk Bécsből érkeztek, ahol a „Porgy & Bess” klubban játszottak (előtte két nappal a milánói „Blue Note” vendégei voltak), tőlünk Szlovákia felé vették az irányt, pénteken már a vágújhelyi „Blue Note” klub volt a következő helyszín.

00.jpg


A Stick Men alapítója, Tony Levin 1946. június 6-án született Boston-ban. Klasszikus zenei tanulmányai mellett tízévesen kezdett basszusgitározni, a gimnáziumban azonban tubázni tanult. A gimnázium után a Eastman Music School-ban folytatta tanulmányait, és játszott a New York-i iskola Filharmonikus Zenekarában. Levin 1970 után kedvelt session zenész lett, 500 albumon játszott, köztük Alice Cooper, John Lennon, a Pink Floyd, Paul Simon, a Dire Straits, Lou Reed, David Bowie, Tom Waits, a Yes, Laurie Anderson, és Buddy Rich (végre egy jazz ikont is találtam a névsorban!) lemezein működött közre, és közben azért turnézott Herbie Mann és Gary Burton zenekaraival is. 2011-ben Levin John Paul Jones mögött a második helyen állt a világ 20 leginkább alábecsült basszusgitárosainak listáján. Az általa kedvelt Emett Chapman alkotta 12-húros hangszert, a Chapman Stick-et Peter Gabriel „So” című, 1986-ban megjelent albumán kezdte használni. Az érintőképernyősnek nevezett tapping technikát is ekkor kezdte kifejleszteni, amely védjegyévé vált. Azóta ezt a különleges, a gitár és a basszusgitár szerepét is betölteni képes eszközt használja a King Crimson együttesben is, melynek először 1981-től 1984-ig, majd 1994 és 1998 között volt tagja. 2003-tól visszatért, és végül napjainkig a hangszeréről nevet kapott Stick Men mellett újra az angol progresszív rock elit alakulatában játszik.


01.jpg


A világ legjobb progresszív rock dobosai közé sorolt Pat Mastelotto 1955. szeptember 10-én, a Kaliforniában található Chico városkában született. A 70-es évek közepén Los Angeles-be költözött, session zenészként számos zenekarral, köztük Al Jarreau, és Terry Bozzio együttesével is játszott. Mastelotto 1994 óta tagja a King Crimson-nak, és az együttes több mint húsz albumán játszott. Ahogy a BJC programajánlójában olvasható, „Pat felszerelése sem mindennapi: a hagyományos dobok mellett egy egyedülálló elektronikus szett is rendelkezésére áll, amellyel loop-okat, hangmintákat, ütősbetéteket és számos egyéb effektet tud a zenébe csempészni, és ezek mindig is fontos részét képezték játékának.” Tanúsítom, a leírtak igazak, önök is meggyőződhetnek erről.


02.jpg


A harmadik tag, Markus Reuter a németországi Lippstadt-ban született, 1972-ben. Háromévesen kezdett zongorázni, majd később a klasszikus gitárt és a mandolint felvette a tananyagba. Gyermekkora óta mind szólistaként, mind különböző zenekarok tagjaként koncertezett, tinédzser éveiben már zeneszerzést, elméletet és elemzést tanult. Reuter 1991-ben, 18 éves korában, kezdett járni Robert Fripp Guitar Craft tanfolyamaira, közben az intenzív zenei kurzusokat ötvözte filozófiai tanulmányokkal, és az Universität Bielefeld pszichológia szakának hallgatója lett. Tanult kortárs klasszikus zeneszerzést és érdeklődött az indiai zene iránt is. Saját bevallása szerint nem volt különösen fegyelmezett zenész, kezdetben a veleszületett zenei tehetségére támaszkodott. Fripp tanfolyamain lenyűgözte Tony Levin Chapman Stick játéka, a 10-húros és 12 karakteres hangszer modelljeinek megtanulására fegyelmezett megközelítésre volt szükség, így az ő hozzáállása is megváltozott. Mesteri szinten elsajátította a megszólaltatáshoz szükséges „érintőképernyős technikát” és elkezdett kísérletezni az "azonnali kompozíció" egyfajta formájával. A klasszikus zeneszerzőként is aktívan dolgozó Reuter két évtizedes pályafutása alatt számos filmzenét írt, több zenekar, együttes és projekt tagja, köztük a Centrozoon, az Europa String Choir, a Crimson ProjeKct és természetesen a Stick Men. Reuter szerteágazó zenei érdeklődése a jazz-re is kiterjedt, például az 1998-ban a String Unit trióval megjelent lemezén a hasonlóan sokoldalú Lantos Zoltán hegedűművésszel és Dagobert Böhm akusztikus gitárossal játszik. Reuter 2000-ig maradt a csoporttal, később több elektro-akusztikus improvizációs zenekarhoz csatlakozott, de a barátság megmaradt Lantos Zoltánnal, aki csütörtökön a nézőtérről figyelte őt és társait.


03.jpg


A három zenész rögtön az elején elementáris erővel kezdett, kétséget nem hagyva afelől, hogy ennek a triónak a zenei világa a King Crimson azon időszakait fogja felidézni, mikortól már Levin után Mastelotto is tagja lett a legendás együttesnek. Ez az 1990-es években kialakított, a korábbi, elsősorban a pszichedelikus rock, a klasszikus zene, a jazz, a legfinomabb líra és a legvadabb kakofóniával ötvözött lemezeik utáni keményebb hangzásvilágú „dupla-trió” kísérletének időszaka, és a 2000-től napjainkig tartó „dupla duó” időszak. Ekkor már a free jazz hatások, az elnyújtott improvizációk, a modern, sokszor minimalista hangzásvilág mellett, a hard rock, és az új hullám (new wave) jegyei erősebben fellelhetőek voltak az együttes zenéjében. A Stick Men Trio a koncert nagy részében a „Soup”, az „Absalom”, és a „DEEP” után megjelent „Prog Noir” című lemezén található saját kompozícióit játszotta, de a King Crimson hatás erősen dominált. Felváltva konferálták a soron következő számokat, mikor Reuter kapott szót, szellemesen megjegyezte, hogy nagyjából a King Crimson első időszakának legendás lemezein hallható művek komponálása idején komponálták őt is szülei. A Jazzma olvasói között remélhetőleg akadnak ennél később komponált olvasók, ezért talán érdemes taglalni miért beszélünk legendáról a King Crimson esetében, miért fontos most is ez a zenekar.

A King Crimson együttest Robert Fripp gitáros és Michael Giles dobos alapította 1969-ben. Abban az időben már az idillikus Woodstock-i hangulat véget ért, és ahogy Gonda János írja 1979-ben megjelent „Jazz” című könyvében, „A rock-kitörést a polgári társadalom gyorsan megszelídítette.” Folytatva a Tanár úr gondolatait: „Az ifjúság zenei mozgalma hallatlanul jövedelmező üzletággá alakult át. Mondjuk ki nyíltan: megdöbbentő gyorsasággal prostituálódott a műfaj. (-) Eközben pedig a lemeztársaságok, koncertügynökségek és menedzserek ömlesztve adagolják a nagyjából ugyanarra a kaptafára húzható, sematikus rock zenét, amely tíz év alatt teljesen elvesztette korábbi friss, energikus, lázadó és tiltakozó hangját… Ebben a helyzetben bontakoznak ki az első fúziós törekvések. (-) Végül is a rock felöl jelentkező fúziós kísérletek is eredményesnek mondhatók. (-) A Cream feloszlásával gyengül a blues hatása az angol rock-zenében. A lüktető blues-rockot egyfajta meditatív, helyenként impresszionista hangvétel váltja fel.” A hatvanas évek végén kezdtem „nagyfiúvá” válni, saját zeném keresése közben éltem át a leírtakat. A gimnáziumban sokan már a Middle of the Road „Cherpy Cherpy Cheep Cheep” című borzalmas slágerére ropták, de voltunk, akik a vasfüggöny innenső oldalán is megtaláltuk a rock zene további életben maradásához reményt adó, új hangzású zenekarokat. Ebbe a körbe tartozott a leggyakrabban a progresszív rock kategóriájába sorolt King Crimson is. A sok tagcserét és zenei stílusváltást, zenei korszakot megélt, de a progresszív vonalhoz végig hű maradó, máig létező együttes sokunkat segítette a Syrius és a Mini zenéjének befogadásában, amely később elvezetett a jazzhez.

A Stick Men Trio jazzhez közelebb álló zenét játszik, mint a King Crimson. Azonban többnyire nem a standard jazz, vagy blues "zavaró" formátumait használja az improvizációkhoz, amelyben időközönként egy szólista kerül a fókuszba, míg a zenekar többi tagja a háttérben játszik a szabályoknak megfelelő ritmus- és akkordváltozásokkal együtt, hanem a folytonos kollektív improvizáció közben, a zenekar minden tagja képes kreatívan reagálni a többiek játékára. Levin és Reuter a fúziós és kortárs elemeket is gyakorta használta, a két Chapman Stick felváltva hol basszusra, hol gitárra lett hangolva, de a hangszer menet közbeni programozásával szinte bármilyen hangzást létre tudtak hozni. Ehhez a számítógépes technika mellett a rengeteg pedál közül is ki kellett választaniuk a megfelelőt, de ámulattal figyeltem, hogy ez egyáltalán nem okozott gondot nekik. Becsületükre legyen mondva, hogy a technikával nem éltek vissza, nem öncélúan, magamutogatósan használták. Pat Mastelotto kemény ritmus alapot adott alájuk, a dobok mellett többször alkalmazott speciális effekteket, de a technikát ő is a zene szolgálatába állította. Végül a dugig megtelt BJC-ben hatalmas sikert arattak, Levin elő is kapta fényképezőgépét, hogy megörökítse a legforróbb pillanatokat. A ráadás után Levin és Mastelotto azzal búcsúztak, hogy rövidesen visszatérnek Budapestre, június 29-én ugyanis King Crimson koncert lesz a MÜPA-ban.

Az „In the Court of the Crimson King” volt a King Crimson hatalmas sikert, és egyből világhírt hozó első albuma. Sem Levin, sem Mastelotto nem játszott rajta, de büszkén vallják Reuter-rel együtt, hogy ehhez a királyi udvarhoz tartoznak. Zenéjük talán a mai tizenéveseket is közelebb hozza a jazzhez. A koncertet nagyon élveztem, de bevallom, hazaérve azért inkább a King Crimson első időszakának lemezeit vettem elő.


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


Vissza a hírekhez