JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

A megállás nélküli állomás

Gáspár Karcsi All Stars Biatorbágyon. Igen, ott.

Ha egy országban a lakosság csak makogja az idegen nyelveket, az elsősorban az oktatási rendszer hibája. De mi van akkor, ha a létező legjobb, legautentikusabb tankönyvből merítő, szuper tanárokat küldjük „a területre”, mit tudnak kezdeni az igazi profik a még elrontatlan nebulókkal? Hát, ha tényleg profik, és még jól is csinálják, könnyen előfordul, hogy az egész osztály megérdemelt jelessel megy haza a foglalkozás után, és otthon, mint a stréber diák, azonnal nekiállnak a friss anyag továbbgondolására.

Igazából két nézet vív állóháborút a közönség kérdésében. Az egyik azt súgja sátáni kacajjal, a közönség igénytelen, reménytelen. A másik angyali arccal búgja, miszerint nem így van, a közönség egyáltalán nem hülye, ha megfelelő anyagot kap, felismeri annak értékeit.

Mindkét álláspontra van mindenféle példa és kontrapunktosított ellenpélda, de úgy veszem észre, hogy a valóság inkább a második álláspont felé hajlik. A jazz nagy kegyesen fogja magát és kimozdul az elefántcsonttoronyból, kimerészkedik a nagybetűs való világba. Mi legyen a tananyag? Magasművészi hangszercséplős free, vagy alacsonyművészi cukrozott smooth jazzyy? Ja! Meg dixieland, de az kicsit más kategória, mert az kompromisszumok nélkül is mindig bejön előételnek.

De mi van akkor, ha elővesszük a jazz nagy merítésének szent Grálját, a standard-eket? Ha már a fél világ ismerte – és bizonyos mértékig még ma is ismeri – ezeket a valóban örökké zöldellő, fülbemászó dallamokat, akkor esetleg érdemes lenne ezen a kurzuson próbálkozni. A híres Mérföld tulajdonolta első nagy quintetben Coltrane is játszotta a „Bye Bye Blackbird”-öt, meg a „Love for Sale”-t, azóta sem hallottam jobban senkitől. Az alapanyag tökéletes. Ha az előadás is felnő hozzá, nem lehet probléma a közönséggel.

Gáspár Karcsi egy All Stars quartettel hatolt el Biatorbágyra, hogy a Chaplin Caféban jazzt játsszanak.

Hátrányos helyzetű vidéki tudósítóként rögtön éreztem, itt a helyem. Amúgy több mint öt éve heti rendszerességgel járunk Biára, mert évek óta csak a Czimer húsboltból vásárolunk mindenféle ínyencségeket, ráadásul a falu jellegű kisváros sokkal rendezettebbnek, élhetőbbnek tűnik a förtelmes utakkal büszkélkedő Budakeszinél. A biai városkaközpont a régi vasúti nyomvonal mellé épült, a kultúrház pedig az egykori állomásépület. Persze, annak idején a vonatrobbantó Matuska Szilveszter biztosan nem az állomáson hallott rossz zenék hatására indult a hírhedt viadukt felé némi akciós ekrazittal a lajbizsebében, de lényeg, azóta a vasút a település szélére került, és az építészetileg is szép, vállalható vasútállomás egyszer csak azon kapta magát, hogy ő mostantól pedig kultúrház.

Amint bánatosan autózgattam Budakesziről Bia felé a ronda, nyálkás, sötét úton, eszembe jutott, hogy jövőbe látó képességgel is rendelkezem, most már érthető, miért zaklat folyton egy Nostradamus nevű szatír, hogy adjak neki tippeket, mi lesz majd a legközelebbi? Ugyanis, amint viszonylag gyakran átrepülők Bia fölött, időnként lefényképezem az egykori állomásépületet, mondván, ha Gáspár Karcsiék itt játszanak majd, jó lesz a tudósítás mellé egy légi fénykép is.


14-07-04-1097m.JPG


A ház egy részét teszi ki a Chaplin Café. Nem nagy hely, a Madison Square Garden például, valamivel terjedelmesebb, igaz, vonatok nem közlekedtek a partjainál. A Café tulajdonosától megtudtam, rendszeresen szerveznek blues esteket és a jazz sem mostohagyerek, speciel Karcsiék is játszottak már itt tavaly. A ma esti érdeklődők nyugodtan nevezhetők fekete öves keménymag törzsközönségnek, mindenki ismert mindenkit, ez a szép a vidéki, kisvárosi életben, szeretem.

Mindenkit összeszámolva legfeljebb 40-en lehettünk, de ez teljes telt házként értendő. Az én székemet is a folyosóról csempésztem be, mert a többit már elfoglalták, egészen pontosan előre (!) lefoglalták, nem semmi. A helység falain nem sokat költöttek tapétára, helyette Charlie Chaplin-ről van kint száznál is több kép, meg idézetek. Én még gyerekkorban olvastam Chaplin 1967-es kiadású „Életem” című írását, és mindig is a filmtörténet egyik legnagyobbjának tartottam az örökifjú öreget, ha manapság róla is kezdenek kiderülni ronda dolgok, ahogyan a nőkkel, illetve fiatal lányokkal bánt.

A zenekar igazi All Stars felállásban érkezett, az általam 1995-óta nagyra tartott, ámde sajnos régen látott Tisza Bea énekelt, Gáspár Karcsi villanyzongorázott, Horváth Balázs bőgőzött és Bágyi Balázs dobolt.

A műsoron standardhegyek tornyosultak, néhány cím az elhangzottak közül:

„All of Me”

„Ain’t Mishbehavin”

„Misty”

„Girl from Ipanema”

„My Funny Valentine”

„Route 66”

„Green Dolphin Street”


A koncert egy álomszép zongora intróval indult. Karcsiról tudom, hogy ő valóban integratív ember, és mint ilyen, nincs különösebben rossz viszonyban Keith Jarrett világával. A gyönyörű bevezető tökéletes volt a későbbi ismertebb, még inkább dúdolható dalok felé vezető mainstream main street-en.

Apropó, dúdolható! Most az hogy van, hogy a 66-os út földrajzáról értekező dalt a közönség is kórusban dúdolta Beával, aki teljesen spontán úgy megénekeltette, megnégyeztette a közönséget, hogy szó szerint zengett a ház. Még sört is ígért a leghangosabban éneklőnek, voltak is rá jelentkezők szép számmal. Valahogy úgy játszott a zenekar egész végig, mintha nem is akarnának megállni, pedig ha belegondolunk, ez egy megálló volt. Valaha.

A számok után, de főleg a buli végén tapsvihar, figyeltem a közönséget. Voltak fiatalok, amolyan gimnazisták lehettek, ez az évjárat teljesen hiányzik a budapesti jazzklubokból. Itt is kiderült, a suhancok családtagok, rokonok voltak, de akkor is hatalmas elismerés annak, aki képes elhozni a fiatalokat egy jazzkoncertre.

A színpad elég kicsi volt, Bágyi Balázs egész cintányér diszkonttal érkezett, de csak egy cinnek volt hely, természetesen a lábcin mellett. Balázs tökéletesen játszott, nemcsak a zenésztársakhoz idomult jól, hanem a terem adottságaihoz is. Karcsi végig ízesen zongorázott, jól szólt a Yamaha cucc, és a két brazil számban a Rhodes hangszíne is ott volt a szeren. Horváth Balázs a tőle megszokott, muzikális, kibontakozásra bőven teret nyújtó, mainstream bőgőzést hozta, nem véletlen, hogy ennyire foglalkoztatott zenész.

Tisza Bea, mint a ma esti vendégszólista, igazi jazzdívaként nemcsak dögösen, jazzes karccal, nagy kedvvel énekelte végig az estét, de az ad hoc felállás miatti apró szüneteket és átvezetéseket is eladta a közönségnek, mint a jól sikerült vásárlási útmutatóban is meg vagyon írva, miszerint: mindenki úgy menjen haza, hogy kapott valami finomságot.

A mai estén nem hinném, hogy volt olyan ember, aki hiányolt volna bármit is, továbbá nem mosollyal az arcán indult volna hazafelé. Így kell egy koncertet lecsavarni egy olyan helyen, ahol nem bebetonozottak az állások.


18-03-09-0002m.JPG


18-03-09-0009m.JPG


18-03-09-0013m.JPG


18-03-09-0020m.JPG


18-03-09-0025m.JPG


18-03-09-0028m.JPG


18-03-09-0037m.JPG


Vissza a hírekhez