Rebekka Bakken, Burghof, Lorrach, Németország

Avagy: "Norvégia válasza Joni Mitchell-re." Rebekka Bakken lemezeit a jazz kategóriában (is) jegyzik, jazz-label-eknél (is) jelenteti meg őket, jazz-klubokban és jazz-fesztiválokon (is) fel szokott lépni, jazz-zenészekkel (is) készít felvételeket (Julia Hülsmann, Wolfgang Muthspiel...), de mégsem jazz, amit előad. Joni Mitchell is, egyik időszakában, körülvette magát jazz-zenészekkel (Metheny, Brecker, Pastorius...), de attól maga a zene még nem lett jazz. Tulajdonképpen Rebekka saját maga is, az egyik interjújában azt nyilatkozta: "nekem tulajdonképpen fogalmam sincs a jazz-ről". (Ezzel a kijelentéssel tökéletesen egyet tudunk érteni.)

Hát akkor mi is ez a zene, amit Rebekka, a maga három és fél oktávos hangterjedelmével, hihetetlen expresszióval és fájdalommal előad? Mindenféle elemből építkezik, a musical-ek világától a kocsmadalokon (Tom Waits) át az északi ethno-jazzen át (jazz-headek-nek lásd még: Mari Boine, Agnes Buen Garnas...) egészen a norvég templomi énekekig. Néha a mai este zenei kísérete nekem leginkább Peter Gabriel legszebb időszakaira emlékeztetett (amivel semmi probléma nincs is, szerintem). Tehát olyan "adult-contemporary-ethno-pop-folk-jazz/nemjazz".

Háromtagú norvég zenekara volt, gitár-basszusgitár-dob felállásban (a neveket sajnos nem tudtam jól kivenni): tisztán, átszellemülten, játszották le a másfél órás programot. Nekem a norvég nyelven előadott dalai, különösen a nordic-folkos részekben tetszettek a legjobban, (Az angol dalokban kissé zavaró akcentusa van, pl. az "s-et" és az "sz-et" keveri időnként... De mindezt olyan bájjal és energiával csinálja, hogy nem lehet rá nagyon haragudni.) A dalok témái ugyanolyan eklektikusak voltak, mint a zenei stílusok: a szerelem, a szakítás, a halál, a hajsampon (vagyis annak hiánya), és a zöld-tea-férfiak-által-történő-fogyasztásának-nem-túl-szexi-mivolta között váltakoztak. Sikerült egy fotót csinálnom a szet-listáról, íme (a dalok nagy része a nemrég megjelent best-of lemezen is rajta van).

Teltházas közönség, remek hangosítás, szép, modern, koncertterem. Jazz, vagy nem jazz (leginkább az utóbbi), de Rebekka zenéje megfogja, felemeli, magával ragadja a közönséget.

Fotózni nem lett volna szabad, de azért a JazzMa.hu-nak még a lehetetlent is megkíséreljük: kémfotók az első sorból.