Több stílusban csillogtak a Fekete Gyémántok a Tatabányai Tavaszi Fesztiválon
Hagyomány, hogy az ismét Black Diamond Big Band néven működő Tatabánya Big Band fellép a Tatabányai Tavaszi Fesztiválon, immár több éve A Vértes Agórájában. Az is hagyomány, hogy a Ludányi Tamás vezetésével és a friss Szabó Gábor-díjas Elek István művészeti vezetésével működő zenekar vendégeket hív a tavaszi koncertjére. Ezúttal a zongorán Oláh Kálmán, a vendégénekes szerepében pedig Gájer Bálint fokozta a hangulatot. Részben a vendégművészek miatt is, a repertoár évről évre, illetve koncertről koncertre nagyrészt megújul, így mindig érdemes és sohasem unalmas meghallgatni a BDBB-t.
A 30 éve az ötödik tatabányai jazztáborban tanított Ernie Wilkins szerzeményével (Oh!) kezdődött a sokféle stílust felölelő koncert, amely a második számban máris átváltott a swingről a rockra (Mintzer: Go Go), ahol egyelőre még a későbbi „sztárvendég” fia, Oláh Krisztián küzdött sikeresen a zongorán a fúvósok túlerejével szemben. Már ekkor, és később gyakorlatilag minden számban megállapítottam, hogy Bögöthy Ádám milyen nagyszerű alapot ad a zenének, bőgőn és basszusgitáron is. A „Cherokee”-ban természetesen Ludányi Tomi játszotta az altszaxofon-szólót, de Elek Pista tenoron és Oláh Krisztián se tétlenkedett a szólókban. Az emlékeimben élő változathoz képest ezúttal másként zajlott a nyúlvadászat (Hunting Wabbits), amely a zenekar egyik sikerszáma Ludányi Tamás bariton brummogásával. A szaxofonok kezdtek, aztán a trombonok játszottak, majd beléptek a trombiták és mindenki más.
Három szám erejéig (Moves like Jagger, Feeling Good, Csak egy tánc volt) érkezett az első vendég, Gájer Bálint, aki azonnal meghódította a közönséget, és betegségből felgyógyulóban ekkor még hanggal is bírta. Talán nem csak én lepődtem meg, hogy Ludányi Tomi időnként fuvolára cserélte a szaxofonjait.
A Szécsi Pál által híressé tett, itt swingben előadott táncdal után Oláh Kálmán ült a zongorához, és az általa már régóta alkalmazott, de ebben a felállásban valószínűleg még sose hallott sextet formációban (Bögöthy Ádámmal, Serei Dániellel, Ludányi Tomival, Schreck Ferivel és Elek Pistával) a könnyebb műfajból máris Monk groteszk világában találtuk magunkat (Think of One). Ebben a darabban csak a bőgő nem szólózott, mégis nagyon ott volt.
Majd következett az est – talán nem csak nálam – fénypontja: Kálmán gyönyörű hosszú bevezetőjétől jutottunk a „Round Midnight”-hoz Elek Pista, Rigó Gábor (gitár) és Román Géza (szárnykürt) szólóival.
Gájer Bálint visszatérése előtt a Black Diamond Big Band másik kedvencét, a „Jazz Police”-t már ismét Oláh Krisztiánnal játszották, és a következő stílusváltás meghozta a cha-cha-chát (Sway), aztán újra egy kis swing (Come Fly with Me), majd „Jég dupla whisky”-vel. Ráadásként „New York, New York” – Gájer Bálint torokfájással folytatott hősies küzdelmével és a szép számú közönség vastapsával.
