Hét év után ismét a MüPa vendége volt Dianne Reeves, a rangidős nagy amerikai díva
A tengersok kitűnő amerikai énekesnő között is kiemelkedően fontos Ms. Reeves művészi tevékenysége. Napjainkban leginkább ő képviseli azt a vonalat, amely akár több műfaj legkiemelkedőbb énekeseinek hagyományait folytatja. Jazz-béli példaképei között ugyan Sarah Vaughan-t és Dinah Washington-t szokták megnevezni, de számos más irányzatban is otthonosan mozog: a pop, az R&B, a soul és a latin, a gospel és az angolszász folklór darabjait egyaránt szívesen énekli. Születésének időpontja pedig minden magyar szívét – függetlenül attól, hogy jazzbarát-e vagy sem – melengetheti: 1956. október 23.
Jómagam vagy huszonöt éve találkoztam először művészetével, és „Bridges” című lemezalbumáról már 1999-ben írtam kritikát a Gramofonba. És ha már dátumokról esik szó: 2011. május 7-e volt az a nevezetes nap, amikor Dianne Reeves először állt fővárosi pódiumon, az is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán történt a Jazztavasz 2011 rendezvénysorozat keretében. Az akkori európai koncertkörút a „String Attached” címet viselte, hiszen két gitáros, Romero Lubambo brazil, és a méginkább ismert Russell Malone amerikai zenész kísérték. (Utóbbi nemcsak „saját jogán”, de Diana Krall és Harry Connick, Jr. kísérőjeként is vált ismertté.) Talán kevésbé köztudott, hogy egy évvel korábban viszont kvartett formációval lépett fel Debrecenben, 2010 májusában. Így hát ezúttal már harmadik alkalommal látogatott el hozzánk!
A nagy amerikai díva rangját jól mutatja, hogy az utóbbi években többször énekelt a Fehér Házban magasrangú látogatók előtt, számtalan díjjal ismerték el művészetét. (Grammy-díjak, egyetemek díszdoktora stb.) és a leghíresebb koncerttermek, fesztiválok keresett és nagyra értékelt előadóművésze.
Detroit-ban született ugyan, de Colorado fővárosában, Denver-ben nőtt fel. Már 17 évesen biztatást kapott a neves trombitástól, Clark Terry-től, aki Chicago-ban hallotta énekelni. Húsz éves korában költözött Los Angelesbe és indult el karrierje, amikor világkörüli koncertkörutakon szerepelt Sergio Mendes-szel, majd Harry Belafonte-val. Belafonte volt az, aki felkeltette érdeklődését az afrikai, latin-amerikai, de akár a saját hazája népzenei kincsei iránt is. (Ne felejtsük el az amerikai pop népzenei gyökereit.)
Első lemeze 1982-ben jelent meg, amit máig, vagy kéttucatnyi követett. Az induláskor segítségére volt producerként unokatestvére, George Duke.
Mint említettük, Dianne Reeves esetében nem elég őt pusztán jazz vokalistának tekinteni. Vérbeli énekesnő, aki igazán nyitott bármely műfaj irányába. Erről így nyilatkozott: „Szeretem Sarah-t és Dinah-t, de fiatalon hallgattam az új zenéket, a Motown-t (ezek a Motor town, azaz a detroiti fekete pop-rock sztárjai voltak), vagy pl. Chick Corea-t is. Mindez visszaköszön a zenémben.” Így aztán a 90-es évek elején több olyan lemeze jelent meg, amelyek erős R&B- és popzenei hatásokat mutattak. Aztán az „I Believe” c. albuma, amelyen csupa jazz standardet énekelt „megbékítette” a jazzrajongókat is. Véleménye az un. „jazzrendőrségről” nem túlságosan hízelgő. Erről ezt mondta: „Nem hiszem, hogy a jazz magasabb rendű lenne, mint a popzene. Szerintem a jó zene az, ami magasabb rendű. Ne felejtsük el, hogy a jazzre egész története során nagy hatást gyakorolt az adott kor populáris zenéje. Az más kérdés, hogy a jazz zenészek a pop számokat is jazzesen játsszák, ily módon új minőséget hozva létre. Én magam is mindig így közelítettem az általam előadott dalokhoz.”
Dianne Reeves kitűnő zeneszerző és szövegíró is, repertoárján pedig Antonio Carlos Jobim éppúgy megtalálható, mint Michel Legrand. De elénekelte a „Morning Has Broken” c. skót himnikus dalt is (amely Cat Stevens nagy sikere volt ’71-ben), vagy a Terri Lyne Carrington-nal együtt megzenésített verset, a „That Day”-t, amely egyben egyik albumának címadó dala lett. Minden lemezén és koncertjén néhány saját szerzeménye is elhangzik. Nem ontja a lemezeket, de azok mindig komoly visszhangot váltanak ki. 2015-ben például a „Beautiful Life” Grammy-díjat nyert a Legjobb Jazzalbum kategóriában.
Tavaly ősszel jelent meg a 2016-os Marciac Jazz Fesztiválon rögzített „Light Up the Night (Live at Marciac)” c. CD-je. Ezek anyagával indult európai körútjára, amelynek során Budapestet Zágráb, Basel, majd London követi. De régebbi dalai is „terítékre” kerülhetnek, mint ahogyan most is hallhattuk a 2008-as „When You Know” c. album egyik legpatinásabb dalát, a „Lovin’ You”-t. Kísérői: állandó zongoristája Peter Martin, a hét évvel ezelőtt Budapesten is hallott brazil gitáros, Romero Lubambo, és a ritmustandem: Reginald Veal bőgőn és basszusgitáron, valamint Terreon Gully a doboknál. (Ez a felállás azonos a Marciac-i koncerten szereplő formációval, bár ott még egy francia szájharmonikás is közreműködött.)
A hétfői koncertre a hatalmas terem megtelt Reeves rajongóival és a hatvanon kicsit túl lévő díva éppen olyan teljesítményt nyújtott, mint akár hét évvel ezelőtt, vagy a birtokomban lévő számos – a különböző európai jazzfesztiválokon – készített koncertvideókon. (Ezek egyik legkiemelkedőbb produkciója a 2004-es Jazz Baltica-n került rögzítésre triójával és Roy Hargrove vendégjátékával.)
Ms. Reeves énekművészetének jellemzői az erőteljes, több oktávot átfogó „grand voice”, mondhatnánk „bel canto” mellett a hihetetlen improvizációs készség és scat-vokál képesség. Ezek mellett fantasztikus tehetsége van a közönséggel való kommunikáció terén, kedves, közvetlen attitűdje mindenkit levesz a lábáról. Nincs olyan koncertje, ahol valamelyik számba ne szőné bele énekes változatban a közönség üdvözlését, s ha már járt abban az országban (vagy mint nálunk, éppen azon a színhelyen), arról ne emlékezne meg. De még a zenekara tagjait is ily módon mutatta be. Egyébként is rendkívüli jelentőséget tulajdonít a dalszövegeknek, ezt a Blue Note kiadó is akceptálta olyannyira, hogy albumainak kísérőfüzetében megtalálhatóak. De érzelmektől átfűtött, emocionális előadásmódja az angolul nem értők számára is lebilincselő élményt jelent.
Scat-elése pedig egészen egyedülálló. Mintha maga is hangszer lenne, bármilyen hosszasan képes szövegnélküli vokális improvizációkra, de mint a „Quiet Nights”-ban megmutatta, akár a szöveges énekben is ragyogóan improvizál. Ez az – egy szál akusztikus gitárral kísért – közismert bossa nova (Antonio Carlos Jobim egyik legismertebb kompozíciója, amelynek eredeti címe „Corcovado”.) felvonultatta ennek a csodás nagyasszonynak mindenirányú kivételes képességét. De lehetett vérpezsdítő R&B, latin, vagy pop – ballada, vagy a közönséget is bevonó ütemes tapssal kísért rock, vagy az improvizáció dallamának a közönség általi visszaéneklése, szóval interaktív koncert volt a javából. Nem is tudták „megúszni” ráadás szám nélkül, amit ugyanolyan terjedelemben adtak elő, mint a koncert többi számát. De a már említett, a műfaji korlátokat nem ismerő sokoldalúság, sokszínűség is egyedülállóvá teszi művészetét. Nagyon tanulságos végignézni kéttucat albumának song-listáját, hihetetlen a skála a Gershwint-ől (és a többi standard szerzőktől) Michel Legrand-on át Stevie Wonder-ig és a Fleetwood Mac-ig, de a nagy jazz ikonok (Miles Davis, Wayne Shorter, Pat Metheny, Chick Corea, stb.) is felvonultatja.
A kíséret is végig remekelt. Az első szám, egy vérpezsdítő funky csak instrumentális előadás volt, amelyben máris ízelítőt kaphattunk a zenészkísérők tudásáról. A pop és R&B daloknak megfelelően a brazil gitáros is többnyire elektromos gitárt használt (persze a „Quiet Nights”-ban akusztikus gitárt), a bőgős is sokszor váltott basszusgitárra, Peter Martin-nak is rendelkezésre állt az akusztikus hangszer mellett a Fender-zongora is. Kiemelkedő volt az énekesnő scat-párbeszéde a bőgővel, de minden hangszer több szépen felépített szólóval is elvarázsolta a hallgatóságot, jóllehet itt vitathatatlanul a fantasztikus énekhangé volt a főszerep, minden ezt szolgálta.
De, mint minden, ez a koncert is véget ért. Felejthetetlen élményben volt része a közönségnek és csak remélni tudjuk, hogy nem kell újabb hét évet várnunk a következő Dianne Reeves koncertre!
Ja, és el ne felejtsem az örök igazságot: „az élő zenét, a helyszíni élményt semmi sem helyettesíti”!
A képeket Pályi Zsófia (MüPa) készítette!
