JazzMa

Friss Hírek

Névnaposok – Maja2024. március 28.
Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Nem hagyományos perspektívából - A Budapest Jazz Orchestra koncertje Tóth Verával

Bár már egy ideje terveztem, hogy beszerzem a jegyemet, mégis 1 órával a kezdés előtt még csak várólistás voltam. A friss, ropogós jeggyel a kezemben még gyorsan hazaugrottam a téli túrafelszerelésemet valamilyen normál öltözékre cserélni, így sikeresen el is késtem a koncertről. Szerencsémre! Ugyanis nemcsak Kovács Linda szenzációs szerzői estjén, de a Budapest Jazz Orchestra mostani, Tóth Verával közös programján is sikerült az „élre ugranom”. (Akkor a karmester - Fenyvesi Marci - bal kezénél ültem, most még előrébb, a szaxofonsorral egyvonalban.)

Érdekes egyébként ilyen közel elhelyezkedni, mert teljesen mást érzékel az ember egy adott programból. Nemcsak a hangerőviszonyok mások ebből a nem hagyományos hallgatói-nézői pozícióból. Nyilván vannak azért hátrányai is a túlzott közelségnek, hisz ha egy könnyűzenei koncerten van elöl az ember, akkor ne számítson megfelelő látvány-hang egyensúlyra. Ott nyilván a zenekar közelsége a buli, a hangzás gyakorlatilag a nullával egyenlő - főleg ha egy magas színpadról a kontroll ládákból hallatszik le egyáltalán valamilyen hangfoszlány.

Nagyon érdekes az első tapasztalásom és felismerésem hangzás, hallás témában. Értem ezalatt azt, hogy a hallgatót mennyire befolyásolja az a tény, hogy honnan hallgatja a zenét és mit hall belőle. (Itt gondolok mind a fizikai, mind a zenei kontextusra.) Egy spontán alakult felkérés és egyéb véletlenek hozta szituáció következménye a kiindulópontom – mindez még a múlt évezredből. Az akkor Pege Aladárral Horvátországban koncertező Tóth Sándor szaxofontanáromat egy teljes koncert alkalmával helyettesíthettem az általam akkoriban a reggae élő Isteneiként fetisizált Ladánybene 27-ben. A reggae táborok záró koncertjei mindig jó hangosítással szóltak. (Érdekességként képzeljük magunk elé, hogy az előző évben még két egymásnak háttal álló teherautó összetolt platója volt maga a színpad.) 1997-ben egy világ omlott össze bennem, amikor a szép és hatalmas színpadon befejeződött a hangbeállás. Történt ugyanis, hogy a szaxofon kontroll ládájából egy a rajongó közönség agyával gondolkodó muzsikus számára élvezhetetlen valami szólt befelé a színpad felé. Majd a kiadós kora esti eső elmosta a nagyszínpadi koncertet, „világvége” hangulatom a csengő-bongó hangárba menekített esti koncert kezdetéig tovább fokozódott. Aztán persze 1,5 óra múlva nagyot változott a világ…

Mivel a most vasárnapi koncerten a szaxofonsorral egyvonalban, de az ellenkező oldalon a fal mellett találtam állóhelyet, így a Budapest Jazz Orchestra ritmusszekciója és a velük fellépő énekes közelsége került figyelmem középpontjába. (A ritmusszekció felállása: dob, bőgő, gitár, zongora)

A gitár és „kezelője” az összhangzás tekintetében mondjuk a 3. sortól hátrafelé már-már gyakorlatilag egy playback muzsikus érzetét kelti kísérő funkcióban, hisz a hagyományos big band zenében a gitáros kezét jellemzően az ütem egyeken látjuk, de hallani nem annyira halljuk. A szituáció tapasztalatom szerint hasonlatos ahhoz, amikor egy sok ütőssel felálló latin zenekar lemezét hallgatjuk, amelyen ha a perkák nagyon „hátra” keverve szólnak, szinte nem is nagyon vesszük őket észre. Persze rögtön hiányozna valami az összhangzásból, ha nem lennének egyáltalán ütőhangszerek az adott lemezen. A gitározásra vonatkozó gondolatmenetet befejezve, ezúttal nagyszerűen hallottam kb. 1 méterről Birta Miklós remek játékát az alapjából, így egy hang, vagy egy akkord után sem kellett kutatnom.

A 13 fúvós (4 trombita, 4 harsona, 5 szaxofon) dominanciája és a színpadon oldalra húzott, hosszú-széles-magas zongora látványa tovább fokozza azt az érzetünket, hogy a zenét csak imitáló zongoristát látjuk a színpadon, de játékát nem halljuk. (Praktikusan a Steinway úgy van bal hátul elhelyezve, hogy az összesen 17 fős big band többi tagja is elférjen, nem mellesleg a billentyűs lássa a zenekart, ennek az az ára, hogy a zongorista kezét kevesen láthatják a közönség részéről.) Speciális helyzetemből adódóan láthattam Juhász Attila ujjait az első részben és természetesen figyeltem is nagyon, azonban szinte semmit nem hallottam belőle. A Tóth Vera által felkért fotós mellett leges-legelöl még volt egy hely, így a szünetben le tudtam ülni oda. Innen már hallottam a zongorát is, bár így kevésbé látszott Attila keze. Ugyanakkor a második részben a gitáralaphoz még közelebb kerültem, így egy-egy zúzósabb dalban alkalmanként már leszedte a fejemet.

Sokkal jobban érzékelhetőek voltak ebből a közelségből a ritmusszekció tagjainak apró szemvillanásai egymás felé. Ugyanígy Hárs Viktor bőgős-basszusgitáros bólintásai, Serei Dani szám eleji dobverő nélküli halk beszámolásai.

Mivel Tóth Vera pont merőlegesen énekelt nézőpontomhoz képest, így a mind hangterjedelemben, mind hangerőben hatalmas hangot egészen szolidnak hallottam. Persze a koncert előtt már jó pár nappal telt házat produkáló rajongók szemének csillogásából egyértelművé vált: most ők hallják Verát teljeskörűbben.

A legváltozatosabb hangzás produkálására a szaxofonsor a legalkalmasabb egy big band esetében. Nem azért, mert egy trombitás, vagy harsonás alább való lenne, mint egy szaxis. A harsonások és a trombitások a különböző fajta hangtompítók (ún. szordínók) segítségével változtathatnak megszólalásukon, attól függően, hogy a zeneszerző, vagy a hangszerelő menyire finom dinamikájú megszólalást, illetve rezes hangszínt szeretne elérni. A szárnykürt, mint a trombitások váltóhangszere tudja még a hangzást a rézfúvóknál tovább árnyalni, finomítani. A modernebb hangszerelésű darabokban nem egyszer előfordul, hogy kizárólag klarinéton játszanak a szaxofonsor zenészei. Ilyen esetben a legmélyebb szólam basszusklarinéton búg. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy a középső, vagy magasabb szólamokat fuvolák játsszák. Elképzelhető, hogy a vezető altszaxofonos szopránra vált. Természetesen előfordulhat a klarinétok, fuvolák, szaxofonok bármilyen kombinációja, amit a legelöl ülő szaxofonsor produkál. Vasárnap volt legalább egy zenei periódus, amikor az összes - big bandben jellemző - fafúvós hangszer egyszerre szólt: többféle szaxofon, klarinét és fuvola. Ez egy nagyon érdekes hangszínkeverék, amit sokkal jobban tudtam érzékelni összességében és a fafúvókat külön-külön azáltal, hogy egy sorban ültem velük. A fa- és rézfúvósok közösen kialakított hangzásvilágának sokak és általam is legkedveltebb nagymestere Gil Evans volt, aki Miles Davis-szel több lemezen is dolgozott együtt.

A koncerthez visszatérve, meglepetésként tán annyi említhető, hogy félidőben rekord mennyiségű lemez fogyott a Budapest Jazz Clubban a BJO korongjaiból. Egyébként mind az énekesnőtől, mind a big band részéről a megszokott profizmus és lazaság volt az egész estére jellemző.

Aki lemaradt volna erről a koncertről, április 6-án bepótolhatja az Erzsébetligeti Színházban! S ki nem bírja BJO nélkül egy hétig sem, annak ajánlom a Marczibányi téren most pénteken este a (Vujicsics Együttes kapcsán) Kossuth-díjas fafúvós Borbély Mihállyal közös koncertjüket!


lapoz-20180318-180839-kesz.jpg

Lapoznak


pecze-20180318-181248-kesz.jpg

Trombitaszóló


sax-20180318-193114-kesz.jpg

Szaxofonsor


ver-1-20180318-182645-kesz.jpg

Ahonnan még sosem láttad Őt


ver-2-20180318-182835-kesz.jpg

Nagyot szólt


Vissza a hírekhez