Juhász Gábor Quartet - Lemezbemutató koncert
Mindenki képzelje maga elé, ahogy szép csendben, a tavaszi időben kiül a kertjébe, egy kellemes, napsütéses délutánon. Körbenéz, elmélázik, kicsit alaposabban megnézi a környezetét, és ide-oda cikázik a figyelme a kertben található dolgok között. Ha ez megvan, tegye be a lemezjátszóba Juhász Gábor zenekarának legújabb lemezét, vagy menjen el egy lemezbemutató koncertre, mint ahogyan mi is tettük szerda este…
Mivel az utóbbi időben sajnos kevesebb időm volt koncertekre járni, inkább lemezekről írtam kritikákat, gondoltam már ideje lenne nézni valami jó élőzenét is. Amint rábukkantam erre a koncertre, máris tudtam, hogy ez nekem való muzsika lesz, és mindenképp ott a helyem a JazzMa asztalnál az Opus Jazz Club színpada előtt. Nem csalódtam a megérzéseimben…
Juhász Gábor zenéjével (szégyellem bevallani) viszonylag későn találkoztam, de szinte azonnal magával ragadott a gitártudása, a dalai, azokon keresztül a személyisége. Azóta igyekeztem minél több koncertjére elmenni, különböző formációkkal, így aztán mostanra azért van egy félig-meddig kialakult kép a fejemben az ő zenei világáról. Ennek fényében vártam ezt az estét is, és részben ezt is kaptam.
A négy zenész és jóbarát nem sokkal 8 óra után foglalta el a színpadot, a teltházas közönség nagy örömére. Gábor elmondta, hogy a nemrégiben megjelent lemezük anyagát fogják bemutatni, amely “A Kertben” címet kapta. A szerzeményeket valóban a saját kertje, az ott található dolgok ihlették, és ez alapvetően a lemez hangulatát is meghatározza. Ahogy ők fogalmaznak, ezúttal nem távoli tájakon járnak, nem a fantázia világában, hanem a jelenben, az ‘itt és most’ élménye a meghatározó.
A témaválasztásból adódóan a letisztultság és a könnyedség is érződik a zenén. Nincsenek nagyon elvont, végtelenül összetett dallamok, minden dal egy-egy (egyáltalán nem pejoratív kifejezésként) egyszerűbb témára épül, és ezt járja körül a négy zenész közösen. Megmondom őszintén, az első néhány szám elhangzása után én tartottam is tőle egy kicsit, hogy más irányba tolódik a koncert. Mivel a négy zenészből három (Juhász Gábor - gitár, Kovács Zoltán - bőgő, Jeszenszky György - dob) már régóta ismeri egymást, és sokat játszanak együtt (Juhász Gábor Trió) hangversenyeken és jam session-ök keretein belül is, magától értetődően a standardek világa sem áll távol tőlük. Ennek megfelelően nekem a koncert első felvonásának első része kicsit ebbe az irányba hajazott: nagyon jól megírt zene, szólamok, és a “klasszikus” standard darabok felépítése: főtéma, hangszeres szólók, kiállások, majd ismét a főtéma és lezárás. Ezzel persze önmagában semmi gond nincs, csak tartottam tőle, hogy ne egy kaptafára épüljön fel az összes szerzemény. Aztán persze hamar “megnyugtattak” a zenészek, ahogy sorba jöttek a jobbnál-jobb szerzemények. Talán ezért is volt bennem ez az érzés, mert Juhász Gábor szerintem egy rendkívül sokoldalú és tehetséges dalszerző, és én szeretem, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét.
Az első felvonásból nekem a “Kutyaház” c. darab volt a kedvencem, de a végére beszúrt standard, a John Coltrane által is sokat játszott ballada, a “My Ideal” is nagyon jó volt.
A második részben még tovább sziporkáztak a zenészek, és itt már kétség sem fért hozzá, Gábor gitárosként, frontemberként és szerzőként is egyaránt fantasztikus. A “Diófa”, vagy a “Tűzhely” című dalok számomra kiemelkedők voltak, de a többi sem maradt el semmivel. Élmény volt látni, hogy ilyen jó zenészek ilyen jól érzik magukat a színpadon, egytől egyig remekeltek. Gábor barátja, Gátos Iván (Hammond orgona) csatlakozott negyedikként a zenekarhoz a lemezen, így lett teljes a quartet, szerintem nagyon jó ötlet volt ez a párosítás. Ehhez a sokszor elmélázó, nyugodt zenéhez nagyon jól illett aláfestésnek a Hammond gazdag hangzása, de a tempósabb számokban is nagyon sokat hozzátett az összképhez. Mindemellett persze remek szólókat is hallhattunk, ami nekem, mint nagy Hammond rajongónak, külön élvezet volt. Ugyanígy Kovács Zoltán is remekül bőgőzött. Érdekes volt a kontraszt. Gábor gitárjátéka számomra mindig tartogat valami váratlant, amikor egy dallamban szinte már hallom magamban a következő hangot, akkor ő valami teljesen mást illeszt be, ez számomra mindig érdekes, és ott tartja a figyelmemet. Ezzel szemben Zoltán bőgőjátéka (természetesen főleg szólók közben) szerintem pont az ellentéte, ő mindig azt a hangot játssza, olyan ritmusban, ami épp a legjobban illik oda, mintha nem is lehetne mást játszani - úgy játszik, mintha magától értetődő lenne az improvizáció.
Nekem nagy élmény volt a koncert, szerintem az egész közönség jól érezte magát. Pár napja betegséggel küszködöm, így megfordult a fejemben, hogy lemondom ezt az estét, de így utólag szerintem inkább csak gyógyító hatással volt rám. A végén úgy búcsúztak el tőlünk, hogy itt a tavasz, ezért eljátszották Gábor egy régi szerzeményét, amely a “Tavasz, Pécs, Dylan” címet viseli. Ezek után alig várom, hogy az időjárás szerint is tavasz legyen, és kiülhessek a kertbe, ellenni a saját gondolataimmal…
A koncerthez még annyi, köszönöm Annának, hogy elkísért, és fényképezett.
