Cool jazz – Miles Davis és Gil Evans közös gyermeke

Az utóbbi időben egy várakozással teli program előtt már előre feljegyzek pár gondolatot, mert mire a beszámoló tényleges elkészítéséhez érek, biztosan elfelejtenék jó pár szerintem fontos, vagy épp nem annyira fontos, de számomra érdekes dolgot.

Sokféle produkciót hallgatok és nézek élőben: legyen az egy klasszikus koreográfiájú és zenéjű balett az Erkelben, vagy modern táncprodukció a Vigadóban, esetleg a Fesztiválzenekar - nem hagyományos koncerttermi környezetben bemutatott - az egész klasszikus zeneirodalmat átfogó koncertjei, netán egy népzenei koncert a Fonóban, gyakran kis- és nagyzenekari jazz formációk előadásai stb…

Amikor közönségként visszatérek egy-egy koncerthelyszínre, vagy zenekarok produkcióira újra jegyet szerzek, előbb-utóbb utána olvasok pár dolognak. Fischer Ivántól többször hallottam és olvastam, hogy ő kifejezetten bátorítja az összlétszámában száz főnél több tagot számláló szimfonikus zenekarának, a Budapest Fesztiválzenekarnak a muzsikusait, hogy kamarázzanak, azaz kisebb formációkat alakítsanak ki, és ilyen formációkban is zenéljenek együtt.

Nem tudom Fekete-Kovács Kornél mennyit egyeztet Fischer Ivánnal etéren, de a Modern Art Orchestra és muzsikusai a jazz-ben valami nagyon hasonlót csinálnak. (Mivel nem jártam felsőfokú zenei intézménybe, ezért csak feltételezem, hogy a professzorok tanácsolják a hangszeres hallgatóknak, hogy mind kis-, mind nagyzenekari formációkban próbálják ki magukat. Mint a példa is mutatja, vannak, akik ezt megfogadják, illetve megteremtik annak a feltételeit, hogy többféle felállásban is muzsikálhassanak a zenészek.)

Amióta létezik jazz, mindig éltek olyan emberek, akik a klasszikus zenét és a jazz muzsikát közelebb akarták hozni egymáshoz. Voltak, akik közülük már házasságon is gondolkodtak. Persze a „Ki nem állhatom a jazzt” kizárólag a klasszikus zenére esküdt emberek, és a „Nem fogok ilyen sótlan, karót nyelt, tűzoltó-zenekaros ritmikájú zenét játszani” jazzerek is léteznek.

Ha Gil Evans neve leírva megjelenik előttem, a műfajok közelítési szándékát, azok egymásra hatását tapasztalom. De fogalmazhatunk úgy is - mint olvastam imént -, hogy műfaji határok áthidalása történik.

A Modern Art Orchestra (MAO) arra vállalkozott, hogy „Legendás albumok” sorozatában a jazz mérföldköveinek számító lemezeket élőben eljátsszák.

Tegnap a „Birth of the Cool” volt soron, amelyet Miles Davis kilencfős zenekara rögzített a múlt század derekán. (Ez az a határeset felállás, amely már nem combo, de még nem big band.) A nonett szokatlan hangszerösszetételben, a klasszikus zenei hangszerelési technikákból is merítő, a többségében Gil Evans arangement-jeire épülő ún. cool jazz alapjait rakta le. Ha úgy tetszik, a cool jazz Miles Davis és Gil Evans közös gyermeke.

A MAO egy kitűnő big band. A teljes zenekar természetesen nem lépett fel az Opus Jazz Club-ban, így viszont egymás mellett figyeltük a koncertet Bukovinszki Balázs trombitással. (Balázs készítette egyébként a kilenc muzsikust tartalmazó partitúrából az est szólamkottáit társai számára!)

Innentől a beszámolóban átveszik az irányítást az albumot élőben eljátszó zenészek és lerövidített gondolataik, amelyek a számok közti szünetekben hangoztak el.

Ülkei Dávid (altszaxofon): Engem a cool jazz indított el a szaxofonozás útján. Bár ezen a lemezen nem játszott Paul Desmond, de Ő volt az első kedvenc szaxofonosom.

Bögöthy Ádám (bőgő): Ez a kedvenc jazz albumom! Egyébként big band rajongó vagyok. Érdekes, hogy pont a kedvenc hangszerelésű számom a „Moon Dreams” eljátszása előtt kaptam meg a mikrofont.

Cseke Gábor (zongora): Gil Evans a kedvenc hangszerelőm!

Csízi László (dob): Eleinte nem ilyen jazz lemezeket hallgattam, sőt kifejezetten nem kedveltem ezt a felvételt. Ugyanakkor ma minden jazz dobos játékában valamilyen szinten jelen van Max Roach és Kenny Clarke, az albumon közreműködő dobosok játéka.

Varga Zoltán (vadászkürt): Rengeteg munkát és gyakorlást jelentett az erre a koncertre való felkészülés! (Varga Zoltán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szóló első kürtöse 1983-tól és a LFZE Fúvós Tanszékének egyetemi docens fokozatú kürt főtárgy tanára 2010-től.)

Cserta Balázs (baritonszaxofon): Ezt az albumot Gőz Tanár úr ajánlotta figyelmünkbe „Hallásfejlesztés” című tantárgy óráján még a jazz tanszakon.

Kovács Péter (tuba): Kürt és tuba együtt egy jazz lemezen addig sosem szerepelt még. (Kovács Péter a Budafoki Dohnányi Zenekar tubása. Jelen beszámoló megjelenésekor már újra hallottam játékát egyik kedvenc, szimfonikus zenekarra írt Debussy művemben, „A tenger”-ben)

Korb Attila (harsona): Én egy vidéki dixieland harsonás vagyok. Ennél fogva Miles Davis nem azonnal köszönt be nálam. Ez a lágy, finom zene szöges ellentétben állt azzal, amit egy időben a harsonázással kapcsolatban tapasztaltam és gondoltam.

Fekete-Kovács Kornél (trombita, MAO zenekarvezető): Elsőre nem jött be ez a lemez. 3 évnyi jazztrombitálást követően szakadt rám Miles Davis. Viszont azután 3 évig csak őt hallgattam.

Összefoglalásként két dolog. Az nem tűnt fel, hogy a MAO muzsikusai nagyszerű formában játszottak. Hogy is tűnhetett volna fel, hisz ez minden alkalommal így van! Vegyük úgy, mintha ezt le sem írtam volna.  A másik, hogy több dal szünetében, miután a zenészek befejezték kommentjeiket a szóban forgó lemez kapcsán, olyan figyelemmel teli csönd volt, ami egy étteremmel kombinálva működő, egyébként telt házas jazzprodukció során ritkaság.

Vasárnap - Bartók Béla születésnapján - a MAO big band két koncertet ad a Budapest Music Center nagytermében. A „Bartók: Tizenöt magyar parasztdal” c. lemezbemutatójuk esti koncertjére eladták az összes jegyet, így már csak a 16:30-asra van jegy. Hogy milyen a lemez? Tegnap este a hangmérnök, Szabó Viktor ennyit kiáltott utánam: „Az eddigi legjobb MAO lemez!” Ha valaki, Ő biztosan tudja…