JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2018. április 23.
Misch, Tom: Geography2018. április 22.
Elling, Kurt: The Questions2018. április 21.
BAD PLUS plusz2018. április 18.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.
ROAD SIX SAX2018. április 14.
HARGROVE A BJC-ben2018. április 12.
Aranykor2018. április 11.
ROY HARGROVE ISMÉT PESTEN2018. április 11.
Mehldau, Brad: After Bach2018. április 10.

Hírek

KREISBERG VISSZATÉRÉSE

Kedden egy visszatérő vendég lépett fel kvartettjével a „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat márciusi vendégeként. Jonathan Kreisberg a Dr Lonnie Smith Trio gitárosaként tavaly novemberben már járt itt, most európai turnéja során saját zenekarával érkezett a Hollán Ernő utcába. A koncert előtt Fenyves Márk konferálta fel a négyest, gitárosunk szervezte ugyanis a turné magyarországi állomásait, sőt a 2017-es Jazz Combo Verseny döntőjébe jutott triójával előző nap Egerben a Jonathan Kreisberg Quartet előtt játszott.

A meghirdetett felállásban Dave Kikoski volt feltüntetve zongoristaként, Kreisberg legutóbbi, 2014-ben megjelent „Wave Upon Wave” című lemezén is játszó Rick Rosato bőgős és Colin Stranahan dobos mellett. Rosato és Stranahan az utóbbi időkben állandó tagnak számítanak Kreisberg sokszor cserélődött zenekarában, Kikoski neve pedig többeknek nagyobb vonzerővel bírt, mint az amerikai gitárosé, őszintén bevallom én is a vele való találkozást vártam elsősorban. Ezért nagyon meglepődtem, mikor a színpadra vonuló zenekarból az 1961-ben született Kikoski-hoz képest egy pelyhes állú siheder foglalta el helyét a zongoránál. Ahogy Kreisberg bemutatta a zenekart, kiderült, hogy a programban beharangozott zenekarból mindössze a dobos, Colin Stranahan tartott vele Európába, a bőgős Rosato helyett az ausztrál Matt Clohesy került a turnézenekarba, és a zongorista pedig Martin Bejerano lesz.

Csalódottságom azonban hamar elszállt, amikor a kubai származású, de Floridában, pontosabban Miami-ben született Bejerano zongorázni kezdett. Hazaérve aztán jobban utánanéztem pályafutásának, és beigazolódott, hogy játéka nem csak engem nyűgözött le. 1999-ben a „Great American Jazz Piano Competition” harmadik helyezettjeként a Thelonious Monk Institute ösztöndíjasa lett. Rá egy évre New York-ba költözött, és a legendás dobos Roy Haynes zenekarába került. Egyébként Kikoski is Haynes zongoristájaként szerzett egykor hírnevet, talán ebből lehetett a félreértés. Haynes több lemezén is közreműködött, köztük a Grammy-díjra jelölt 2004-ben megjelent „Fountain of Youth" címűn is, de számára minden bizonnyal a legkedvesebb a 2011-ben megjelent „Roy-alty”, mert itt együtt játszhatott egyik nagy ideáljával, Chick Corea-val is. Közben csatlakozott a gitáros Russell Malone zenekarához is, és olyan nagyságokkal lépett fel, mint Christian McBride, Dave Holland, Pat Metheny, Ron Carter, Adam Nussbaum, Arturo Sandoval, a Mingus Big Band, Wycliffe Gordon, Rick Margitza, és a tavaly elhunyt Kevin Mahogany, valamint az áprilisban a BJC ebben a sorozatában fellépő Roy Hargrove. 2007-től már saját néven is megjelentek albumai, a debütáló „Evolution/Revolution” rögtön nagy siker lett, a legutóbbi, a 2016-os „Trio Miami” pedig a Down Beat szerkesztőinek figyelmét is felkeltette. A University of Miami jazz-zongora szakának vezetőjét tehát legnagyobb sajnálatomra nem én fedeztem fel. Kapcsolata a New York-ban született Kreisberg-gel is szülővárosához köthető, ugyanis Kreisberg gyerekkorában családjával Miami-be költözött, és abban a városban nőtt fel, és a New World School of the Arts, majd 1990 és 94 között a University of Miami elvégzése után tért vissza New York-ba.

Amikor Dr Lonnie Smith koncertjén először halottam Kreisberg játékát, természetesen egy nagyon jó gitárost ismerhettem meg benne, de világsztárra utaló mély nyomot nem hagyott bennem. Kissé értetlenkedtem is, hogy került ebbe a sorozatba, ahol hangszerénél maradva olyan gitárosok szerepeltek itt, mint John Abercrombie, Mike Stern, Kurt Rosenwinkel… De mit is jelent a világsztár, kire mondhatjuk? Ha a tudás, a hangszer átlagon felüli kezelése számít, sok magyar zenészt is megilletne ez a jelző. Ha a nemzetközi ismertséget is hozzáadjuk, és ez alatt elsősorban az Egyesült Államok-béli (el)ismertséget értjük, annak bizony a New York-i lakhely az első feltétele. Persze. ha a New York-i „utca emberét” megkérdezzük, akkor Armstrong, meg talán Ellington és Ella nevének hallatán rémlik nekik valami… Ezen az alapon Miles Davis és John Coltrane sem lenne nevezhető világsztárnak. Nem is érdemes tovább feszegetni a kérdést, koncert előtt Juhász Gábor különben is eloszlatta kétségeimet Kreisberg felöl, ő kifejezetten érte jött, és a kortárs jazz jelentős alakjának tartja a zeneszerzőként és hangszerelőként is jegyzett gitárost, akinek tehetségéről már 16 éves korában a Down Beat is elismerően írt, és már egyetemista évei alatt fellépési lehetőséget kapott Joe Henderson, Michael Brecker, és Red Rodney floridai koncertjein. Visszatérve New York-ba Don Friedman, Lee Konitz, Stefano di Battista zenekaraiban bukkant fel, és természetesen Lonnie Smith formációiban is ekkor vált állandó taggá. Már Smith 2010-es „Spiral” című lemezén is játszott, és azóta is ő maradt a gitáros a turbános orgonista zenekarában. Első saját lemeze még 1997-ben jelent meg „Trio” címmel, azonban 2002-től jelentkezett rendszeresen új felvételekkel. Mostani koncertjén leginkább a legutóbb, 2014-ben megjelent „Wave Upon Wave” című albumáról játszott, de elővette a 2011-ben kiadott „Shadowless” egyik számát is az új szerzemények, és a standard feldolgozások mellett. Tekintsük is át a sorrendet a rend kedvéért.

Elsőként Kreisberg egyik példaképe, Wayne Shorter „Infant Eyes” című kompozíciója hangzott el. Shorter szerzeményeinek feldolgozásait a legtöbb lemezén megtalálhatjuk, és már itt jegyzem meg, hogy Kreisberg korántsem hangszerének nagy jazz előadóit tekintette zenéje gyökereinek. Szülei gazdag lemezgyűjteményének köszönhetően rengeteg jazzt hallott, de eleinte kissé furcsa volt, és nem volt értelme számára. Tíz évesen, mikor gitározni kezdett leginkább Clapton és Van Halen érdekelte, ahogy aztán egy vele készült interjúban kifejtette, nem igazán hozott létre a kapcsolatot a gitár és a jazz között. Elmondása szerint később Charlie Christian és Wes Montgomery helyett inkább Coltrane, Davis és Brubeck lemezeit hallgatta, valamint John Williams „Concierto de Aranjuez” feldolgozását. „Valamennyi lemez, de főleg az utóbbi, és a „My Favorite Things” Coltrane-től, valamint a Cream-től a „Disraeli Gears” később sok inspirációt adott pályafutásom során.”- emlékezett az „All about Jazz” riporterének. Ezen hatások közül több is észrevehető volt a másodikként játszott saját szerzemény, a „Wild Animals We’ve Seen” (Wave Upon Wave) című számban, majd egy klasszikus standard, a „Body and Soul” következett, zongora nélkül. Itt domboríthatott nagyot először a 2001 óta New York-ban élő ausztrál bőgős, Matt Clohesy, és a Denver-ben született, de szintén a jazz fővárosába költözött Colin Stranahan is. A szünet előtt ismét saját szerzeményt, ezúttal a készülő új lemezükről egy vadonatújat hallhattunk, a „The Lift” zárta az első részt.

A második részben nyitószámként a „Trust Fall” hangzott el, ennek címét a végig szellemesen konferáló Kreisberg a hanyatt dőlést és elkapást szemléletesen imitálva el is magyarázta. Jött az „Everything Needs Something”, majd a legutóbbi lemezén eredetileg nyolc és fél perces „Until You Know” (Wave Upon Wave) egy bő húsz perces koncert változata következett. Itt érkezett el a csúcspont, ebbe a számban mind a négy zenész belesűrítette minden erényét. Az ovációval kísért tapsok közepette Kreisberg azért feltetette a „játsszunk még egyet” kezdetű költői kérdést, amelyre ez esetben egy hangos, elnyújtott „Yeeees!” válasz érkezett a nézőtérről. Így a hasonlóan szenzációs „Stir the Stars” (Shadowless) zárta az estét.

A zenekar Németországban folytatja és zárja le Portugáliából indult európai turnéját. Fenyves Márknak köszönhetően a fővárosunk mellett Egerbe is eljutottak. Saját zenekarával Kreisberg először járt nálunk, és biztos kellemes élményekkel utazott tovább. Ezúttal a szokásos dedikálással egybekötött CD vásárlási ceremónia elmaradt. Kreisberg még a koncert alatt elmesélte, hogy a portugál vámosok a turnéra hozott összes lemezt lefoglalták. A közönség azért dedikált CD nélkül is szép élményekkel térhetett haza. Hagyomány ötvözte, modern hangzású, világszínvonalú virtuozitással előadott zenét kapott. Remélhetőleg a portugál vámosok is meghallgattak egy pár CD-t a lefoglaltak közül, és legközelebb nem lesznek olyan szigorúak.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


Vissza a hírekhez