Évfolyam jam
Sikeres egyetemi diplomaszerzés után normális, hogy az ember beül valahová és megünnepli a nagy alkalmat, illetve majd később, az idővel kerekedő évfordulókat is. Az improvizatív zenét művelő muzsikusok kivételezett helyzetben vannak ezeken a találkozókon, mert csak előszedik a hangszereket, máris megvan a hangulat, a közös kapocs. Elgondolkodom, mások mit művelhetnek ilyen alkalmakkor? A katonatisztek bizonyára hajnalig lövöldöznek, az állatorvosok pedig közös macskamiskárolást hajtanak végre, jobb nem is rágondolni.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén 1998-ban végzett zenészek tartottak jubileumi bulit a BJC színpadán az elmúlt szombat este. Komoly évfolyam volt ez, a végzősök közül többen is aktívan hajóznak a nagy magyar jazztenger habjai közt, igaz, többnyire különböző kurzusokon, de ez így van rendjén. Amikor ennyi egyéniség ismét összetalálkozik, jogos a kérdés, miként tudnak a zene nyelvén szót érteni egymással az óhatatlanul eltérő stílusokban utazó egykori évfolyamtársak?
Ha megnézzük az 1998-as névsort, a nagy mixtúrában ezúttal is találunk kutyabőrös vérjazzereket, született szólistákat, kikerülhetetlen kísérőket, a népzenei világ felé tekintgetőket, vagy a könnyedebb ellenállás felé távozó zenészeket. A teljes évfolyamban tizennégyen diplomáztak, a mostani koncertre kilencen jöttek el, értelemszerűen csak róluk tudok írni.
Az igazi jam minden alkotóelemét megkaptuk, jó standardek szóltak, mindenki becsülettel hozzátette a magáét, a különböző összeállítású triók, kvartettek, kvintettek mind másként szóltak. Egyáltalán nem zavartak, sőt, illettek az örökzöld slágerek mellett felhangzó intimebb kamaradarabok, az egész estét belengte az a bizonyos jófajta bulihangulat.
Az intimebb kamaradarabok címszó alatt Schneider Zoltán meghitt hangulatú két kompozícióját értem, amelyet Pocsai Kriszta énekelt gyönyörűen Zoli akusztikus gitárkíséretével.
A koncert előtt feltűnt egy kínai delegáció, némelyikük vállán hangszertokokkal. Kiderült, ők valamilyen kínai népi együttes tagjai, akikkel a JazzMa.hu aktuális rovataiban is rendszeresen megemlített sikeres kínai koncertjei miatt lassan Kína-szakértővé váló Bágyi Balázs dolgozott együtt valamilyen produkcióban. Hiába, Balázs a zenélésen kívül a marketinggel is tisztában van, ez is hozzátartozik a modern világhoz. És ha már ennyi kínai kolléga keringett a Jászai Mari téri kikötő környékén, a zenekar a „Slow Boat to China” című örökzölddel kedveskedett nekik.
Az est folyamán pódiumra lépett, illetve jelen volt egykori évfolyamtársak, betűrendben:
Bacsó Kristóf – szaxofon, de ő ezúttal igazoltan nem játszott
Bágyi Balázs – dobok
Horváth Balázs - bőgő
Keönch László – ütőhangszerek
Kiss Attila – bőgő
Koloncsák Zsolt - zongora
Pocsai Kriszta – ének
Schneider Zoltán – gitár
Szalay Gábor – gitár
Az évfolyam további tagjai, akik nem tudtak eljönni erre az alkalomra:
Behumi Dóra, Frey György, Sárvári Kovács Zsolt, Szabó Attila, Valastyán Tamás, Csikós Attila, Kőfalvi Csaba, Németh Ferenc.
A színpad világítása más volt ma este, a nagy reflektorok több fényt adtak a pódium elején és közepén, ez a fényképezéshez kiváló volt. A középen lévő szólisták elegendő fényt kaptak, de a színpad szélei és a főleg a hátrébb álló nagybőgősök nyaktól fölfelé ismét a szokásos sötét mostohagyerek státuszban játszottak, pontosan a fejüket nem sikerült megvilágítani. A reflektorok a nézőtér első két sorát is bevilágították, ha kicsivel állítanának rajtuk, még a világítás is kezdene közelíteni az elvárhatóhoz.
A jam utáni jam is jó volt, Ludányi Tamás nagyokat fújt altszaxofonon, Horváth Balázs a nagytermi jam után lendületből még egyet jammelt itt a galérián is, Benkó Ákos pedig dobolt.
Egyszer csak odajött egy srác Balázshoz, és szolidan érdeklődött angolul, játszhat-e? Persze, de mit? Hát a „Cherokee”-t. Oké. Uptempo mehet? Sure, uptempo. Tomiék belevágtak, tényleg uptempo volt a javából, erre a titokzatos idegen olyat bőgőzött, hogy csak lestem. A „Cherokee” nem könnyű szám, ráadásul nem is a legegyszerűbben játszották, de nem volt gond, nagyot szólt minden. Mivel a pólóján KGBL Big Band dezinformációs felirat díszlett, KGB-s barátaim kiderítették, hogy a srác nem más, mint maga Jernej Vindšnurer, a ljubljanai KGBL Big Band bőgőse. Azt – még - nem sikerült kiderítenem, mi járatban tartózkodott a BJC-ben, de piszok jól nyomta, az egyszer biztos. Jam lent, jam fönt, a feleségem meg otthon jammelt, meggydzsemet rakott el egész este.
