JazzMa

Friss Hírek

RUSZTIKUS SZOMBAT2018. augusztus 13.
Végezetül2018. augusztus 06.
Debrecen – Coda2018. augusztus 06.
Szombat esti bebop2018. augusztus 06.
Szombaton is bor és jazz2018. augusztus 05.
Mindenki másképp csinálja2018. augusztus 04.
DEBRECEN FELÉ, FÉLÚTON 2018. augusztus 04.
Viharos kezdés2018. augusztus 03.
Első nap, utolsó koncert2018. augusztus 03.
BEVÁLTOTT NYEREMÉNY2018. augusztus 03.
Nexus LineUp: Fragments2018. augusztus 03.
EGRI A NÉGYZETEN2018. augusztus 01.
QUINCY JONES 852018. július 23.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

Múzeumok & éjszakák – kalandok & kalandorok

Hiába, a franciák tudnak élni. Megadják a módját mindennek, ami jó és finom. Francia rokonaim mesélték régebben, hogy náluk évente egyszer, valamelyik nyáresti szombaton a múzeumok laza közönségcsalogató programként nyitva tartanak legalább éjfélig, és a szokásos kitömött kakaduk, meg Madame Curie ketyegője és egyéb efféle múzeumi látnivalók mellett színes, érdekes tárlatvezetéseket tartanak. Koncertekkel, performanszokkal csábítják és gazdagítják az oda látogatókat.

Az ötlet fényesen bevált, azóta több országban is rendeznek hasonló vigasságot. 2003-ban ráadásul még hozzánk is begyűrűzött a hullámzóan hanyatló Nyugat eme dekadens hóbortja, így a magyar múzeumok jó részében is érdekes, vállalható programokat találhatnak a kultúrára fogékony érdeklődők.

Amikor Irk Rékától megtudtam, hogy az idei „Muzej”-en, csak a Budapesti helyszíneken 15 jazzkoncertet is rendeznek, azonnal éreztem, hogy most jött el az idő, hogy a Maloschik Robi által rám ragasztott száguldó riporter aposztrófnak végre egyszer megpróbáljak megfelelni. A JazzMa.hu koncertajánlójából jól látszott a teljes program, zenekarok, zenészek, időpontok, helyszínek, minden.

A gazdag felhozatalt mazsolázva óhatatlanul elgondolkodik az ember a söntéspultnál, hogy de jó lenne elmenni minél több helyre, és lehetőleg minél többet meghallgatni a teljesen szokatlan helyszíneken tartandó koncertekből, nem beszélve az egyéb érdekességekről, látnivalókról, aztán a végén úgyis marad a jól bevált, röghöz kötött ábrándozás a tévé előtt.

Mivel nekünk nincs tévénk, ezért ezt az opciót kizártam, majd elkezdtem sorra venni a helyszíneket, és hamar összeállt az ötlet, ha a dugómentes szombat esti forgalmat vesszük alapul, akkor elég sok múzeumi koncertet föl tudnék fűzni, hogy végre egyszer Robi is elégedett legyen a meglátogatott koncertek mennyiségét illetően.

De egyedül elég unalmas dolog száguldani és riporterkedni. Ezen kívül, fogalmam sincs, hogyan kell a kamerából kikerülő képeket amolyan félig-meddig online-ban kitenni a JazzMa hírei közé, ezért visszautasíthatatlan ajánlatot tettem Rékának. Hozom az autót, fényképezek, ő meg száguldó egyszemélyes telekommunikációs IT stúdió és informatikai központként tartson velem ezen a szédült utazáson. Az autó csomagtartójába elég sok bit, meg antenna belefér, ezért azonnal műholdra lőjük az egész történetet. Azt is megígértem neki, hogy teljes hardverrel megyünk, mint az Apollo-15, hozok igazi pilótasisakot, ejtőernyős hevedert, mindent, hogy teljes legyen az illúzió. Elhoztam az összes cuccot, de nem volt idő föladni Rékára.

Az Apollo program idején a NASA mindig maximális célt tűzött ki. Aztán, ha valami nem úgy alakult, akkor „lefelé moduláltak”, ésszerűen csökkentették a teljesítendőket. Ezt az elvet követvén, összesen kilenc koncertet gondoltam el a Múzeumok éjszakájában, aztán, ha netán sikerülne, levezetésként, lazításként még mindig beülhetnénk a BJC jam éjszakájába egy kis jazzt hallgatni.

A kilenc koncert papíron teljesíthetőnek tűnt, persze ne felejtsük el, Murphy is bejutott – csalással – a Berklee-re, ezért próbáltam rátartásokkal számolni és a szóba jöhető akadályokat sorra venni. Nincs parkolóhely, nem engednek be a múzeumba, éhesek leszünk, ismét szembesülünk a magyar jazz zenészek legendás koncertkezdési pontatlanságával, megérkezik Brezsnyev elvtárs és lezárják a várost stb. Egyébként a Red Bull Air Race miatt a Dunapart nagy részét valóban lezárták, és azt is mondta valaki, hogy a Hősök terén is rendeznek valami operett gálát vagy lóversenyt, nem tudta pontosan.

18-06-23-0001m.JPG

15:15-kor találkoztunk Rékával az őrmezői városhatárnál, először az Andrássy útra hajtattunk, az egykori Pallavicini-palota cirkalmas, kismillió oroszlánfejjel fölturbózott épületében székelő MagNet Közösségi Házhoz, ahol 16:00 órakor kezdődött az első zenei produkció, a szegedi illetőségű SunCity Brass Band koncertje.

18-06-23-0003m.JPG

A zenekar ezúttal 7+1 fős felállásban lépett, akarom mondani, lejtett a közönség elé a MagNet bejárata melletti hangulatos előkertben. Három trombita, két harsona, egy tuba, és érdekes módon, egy dobossal játszottak, illetve fellépett még az együttes menedzsere, tamburmajorja és szólótáncosa, Lukács Levente is.

18-06-23-0003m.JPG

Samodai Bence János – trombita
Horváth Márk – trombita
Hajla Norbert – trombita
Kenesei András – harsona
Kedves Gergő – harsona
Kovács Péter – tuba
Fehér Arnold - dob

Legelőször is: hajszálpontosan kezdtek, egy jó pont beírva. Vidám, ódivatú, néha talán kortalan slágerzenét játszottak, szép fúvós aranzsmanokkal, szerintem pontosan az ilyen igényesen játszott könnyűzenék kellenek ahhoz, hogy megállítsák, netán a múzeumi belépőjegy megvásárlására ösztökéljék a gyanútlanul arrafelé sétálókat, tetszett, amit műveltek.

18-06-23-0051m.JPG

Nem szakrális Coltrane volt, az igaz, de hangulatot keltettek, mindenki mosolygott.

18-06-23-0039m.JPG

Amikor Szörényi Levente még valamikor az etelközi Táncdalfesztiválon megrántotta a vállát gitározás közben, a korabeli pártsajtó elrettentésként eksztatikus rángásokról írt. Manapság némileg változott a helyzet, a SunCity BB a dobost leszámítva össze-vissza cirkulált a kertben, mintha a Monty Python örök klasszikusát a „Hülye Járások Minisztériuma” című felejthetetlent idéznék jókedvűen.

18-06-23-0040m.JPG

Az árkádok alatt is össze-vissza közlekedtek.

18-06-23-0016m.JPG

Még a padokra is fölmásztak.

18-06-23-0047m.JPG

Nagyon ötletesen használták ki a teret, komoly arccal, de azért időnként ki-kikacsintva vágták magukat hülye pózokba.

18-06-23-0045m.JPG

Csak a dobos maradt egy helyben, nem is tudom, miért?

18-06-23-0049m.JPG

A főmenedzser Simphony Sidet és a Minton’s Playhouse előtt működő hivatásos táncosokat megszégyenítő fazonként fokozta a hangulatot, sikerrel. Sosem voltam piperkőc, de ha az lennék, biztosan lekoppintanám a princ felhajtott nadrágszárát, meg a többi részletet is.

18-06-23-0051m.JPG

A végére elég sokan összejöttek, nem lehet mondani, hogy üres ház előtt játszottak volna. Az első koncert ezennel kipipálva.

18-06-23-0057m.JPG

Hogy mindenkit lenyűgözzünk a frissességünkkel, Réka beüzemelte a száguldó stúdiót, és hamarosan büszkén jelentette, hogy minden működik, már a JazzMa oldalán van pár kép. Réka, szerintem elbírna annyi klaviatúrával, mint Joe Zawinul, nagyon profi módon csinálta a ma esti munka oroszlánrészét.

18-06-23-0055m.JPG

Az üdítő performansz után népies kifejezéssel élvén, átgázoltunk tökön-paszulyon, még a piros lámpán is, hogy következő úti célunkhoz, a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Helytörténeti Gyűjteményhez időben odaérjünk. A múzeum békés, élhető kertvárosi közegben fekszik, már jártam errefelé néhányszor. Takaros családi házak, rendezett utcák, nem az a tokiói hektikus káosz, az biztos.

18-06-23-0069m.JPG
A múzeum épülete mögötti tágas udvaron történtek a dolgok.

18-06-23-0086m.JPG

Itt volt a zenekar részére kinevezett színpad, körötte mindenfelé kisplasztikák, festmények és különböző fából, vasból, madártollakból, meg vad, penészes zöldalma színű gúlákból álló installációk sorakoztak. Szerencsére, volt meztelen nős kép és szobor is, az ilyesmik nélkül ugyanis értékelhetetlen bárminemű kiállítás.

18-06-23-0075m.JPG

Ha lenne még magyar sci-fi filmgyártás, ezek a gúlák biztosan kulcsszerepet kapnának a következő filmen, mint energiacsakrák. A diszkréten a kép közepére deponált fából készült sokfunkciós svájci bicskapótlék sem volt rigófütty.

18-06-23-0084m.JPG

A kisplasztikai övön túl, padok és asztalok, amelyek nagy része, bizony, foglalt volt. Milyen jó, hogy eljönnek a helyi művészek, műkedvelők, értelmiségiek, polgárok. Otthonos légkör, a múltkori pilisborosjenői JazzFest-hez hasonlóan ezúttal is mindenki mindenkivel kommunikált, zajlott az élet, ahogy mondani szokták jobb helyeken.

18-06-23-0089m.JPG

Az udvar sarkában diszkréten elrejtve egy igazi, békebeli kondér terpeszkedett, ínycsiklandozó gulyásillattal beborítván az udvart. Zene- és gasztrokultúra egy helyen, ezt már szeretem.

Mivel a meghirdetett 17:00 órás kezdés előtt megérkeztünk, volt időnk körülnézni, megtekinteni a kiállítást. A festményeket kerülgetvén, hirtelen két, BJC-ből ismert barátunkat, Andit és Barbit böktük ki az egyik asztalnál. Végre, nemcsak helyieknek áll a világ, az igazi érdeklődők távolabbról is eljönnek egy-egy jó koncertért. Mondjuk, ebben Dr. Szabó Csaba a világbajnok, aki kontinensek közt cikázik koncertről koncertre, de azért a szándék így is dicséretes. Ugyanakkor megnyugtató is volt a két hölgy jelenléte, mert ők valóban szeretik a jó dzsesszt, rendszeresen járnak koncertekre, és valamennyi komolyabb zenész tudja, hogy amíg ők ketten nem tűnnek fel a nézőtéren, addig nem is érdemes, nem is szabad elkezdeni játszani. Azonnal megállapodtunk, hogy az est hátralévő részében együtt folytatjuk a kulturális kirándulást, illetve száguldást.

18-06-23-0066m.JPG

Az Oláh Dezső Trió játszott egy 50 perces szettet, ráadásul ők is pontosan kezdtek.

18-06-23-0067m.JPG

Oláh Dezső zongorázott

18-06-23-0061m.JPG

Oláh Péter bőgőzött

18-06-23-0062m.JPG

Lakatos Pecek András dobolt

18-06-23-0073m.JPG

Dezsőék nem slágerzenét játszottak, hanem igazi, igényes, fajsúlyos mainstream jazzt. Nagyon jól szóltak, élvezettel hallgattam a műsort. Az elhangzó számok is mind nagyon begyakoroltnak hangzottak, minden a helyén volt. Beszélgettünk a muzsikusokkal, elmondásuk szerint őket is inspirálta a szokatlan, ámde kellemes környezet.

18-06-23-0092m.JPG

Ez volt az egyetlen olyan koncert, amelyet teljes terjedelmében végighallgattunk, a többi helyszínen egyszerűen nem volt idő erre. Dezsőék egyébként Újpalotáról egyenesen Székesfehérvárra mentek a következő múzeumos koncertre. Mi pedig immár négyesben folytattuk közvetítésünket és utunkat át a városon, a következő megállóig. A második koncert is megvolt.

18-06-23-0101m.JPG

A Zugligeti úton a közelmúltban gyönyörűen felújították az egykori lóvasút végállomást, amely Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria, illetve fedőnevén Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont néven működik mostanában.

Gyakran járok erre, de mindig megbámulom a csodaszép épületet, amely még az elmúlt évtizedekben, romjaiban is megejtő látvány volt.

18-06-23-0106m.JPG

Az épület mögötti hátsó traktuson bőven van hely a kültéri programoknak, ezúttal mozgóbüfé és szponzorált szarvaspörkölt fogadott, ezt nem lehetett kihagyni a magamfajta éhenkórásznak. A pörkölt finom volt, szerencsére nem szürkeszarvasból készült, a komótosan gyülekező közönség komoly erőkkel kóstolgatta a starterként kezelt zamatos szíverősítőt.

18-06-23-0116m.JPG

Ezután az érdeklődők beültek a hatalmas üvegfelületeivel és a békebéli tetőszerkezettel a múltat és a jelent tökéletesen összekötő terembe, hogy meghallgassák a koncertet.

18-06-23-0111m.JPG

Kamarazene volt, duóban. Nagy-Babos Rebeka énekelt, Marczell Márton pedig zongorázott. Mindkettőjüket hallottam idén márciusban, a BJC-ben rendezett Bartók Béla konzis vizsgakoncerten.

Standardek mentek, tényleg halkan, beszélgetve muzsikáltak, ide nem is illett volna sokkal hangosabb zene. Még hallgattuk volna őket szívesen – ahogyan a többieket is – de tartani kellett az időt, úgyhogy továbbálltunk, a harmadik koncert is kilőve.

14-08-18-0193m.JPG

Légi fénykép a Törley-kastélyról 

Következő, negyedik állomásunk a híres Sacelláry-kastély tőszomszédságában lévő Törley Pezsgőmanufaktúra rendezvényközpontjában volt.

18-06-23-0122m.JPG

Szerencsére, nem volt nálunk a kutyám, nem is biciklivel érkeztünk, az autókat és a motorkerékpárokat is kint hagytuk az utcán, sőt, még füstölgő, fekete csíkokat sem találtak nálunk, így akadálytalanul bejutottunk a Manufaktúra területére. Illetve, dehogy akadálytalanul, ugyanis akkora tömeg volt, mintha szeszt mértek volna valahol a közelben.

18-06-23-0123m.JPG

Maga a hely teljesen jó az efféle szabadidős, szabadtéri rendezvények részére. Sokan elférnek, a domboldalba telepített pezsgőgyár régi épületei és a kastély gyönyörű környezetet biztosít a közönségnek. A szabadtéri színpad tökéletesen védett az időjárástól, kényelmesen leülhetünk bent, a színpad előtt, vagy falatozhatunk a kinti padokon, leander bokrok között. Ekkor derült ki, hogy Andin leander mintás ruha van, és innentől egész esete frusztrált hangulatban egyfolytában átkoztam magam, hogy a brutális leandervölgy szóviccet nem én találtam ki, hanem Andi villantotta.

18-06-23-0127m.JPG

A színpadon a Pátkai Rozina Quintet muzsikált. Mivel mi csak 19:49-re értünk Budafokra és a zenekar már javában játszott, gondolom, ők is pontosan kezdtek 19:30-kor. Mi van ma, mindenki precízre vette a figurát?

18-06-23-0141m.JPG

Pátkai Rozina – ének
Ávéd János – tenorszaxofon
Ifj. Tóth István – gitár
Fonay Tibor – bőgő
Benkó Ákos - dob

18-06-23-0144m.JPG

Műsoron a Rozináéktól megszokott latinos, brazilos dallamok, ritmusok mentek, a népes számú közönség vevő volt erre a hangulatra. Itt is jól szólt az egész zenekar, nem visszhangzott a kicsit csőszerű, igaz, a másik oldalról nyitott auditórium. Külön tetszettek Ávéd Jani és Tóth Pisti szólói, tiszta mediterrán fiesta volt. A negyedik koncert teljesítve.

Bojkottálva a budai oldalt az est további részére, mint Rommel tábornokék a Szaharába, benyomultunk a Belvárosba.

18-06-23-0167m.JPG

Az ötödik helyszín 21:00 órai kezdettel a méltán kultikus, közkedvelt Mai Manó Mázban Házban várta a nagyérdeműt.

18-06-23-0158m.JPG

Fenyvesi Marci egyszemélyes gitár-nagyzenekarként bűvölte az emeleti galériába bezsúfolódott hallgatóságot.

18-06-23-0164m.JPG

Időközben kint besötétedett, így az odakészített projektorból vetített buja színű fényeffektek vad, pszichedelikus, kábszer-gőzös színekbe csomagolták Marcit és a földön helyet foglalók egy részét is. Tiszta hippi buli a hatvanas évek végéről, nem semmi fíling. Persze, azok a helyek, ahol fotósok vagy ami még jobb, fényképészek gyülekeznek, mindig is katalizátorként működtek. A modern kori művészet, amolyan gazdagon díszített tökös-mákos rétesként mindent befogad, és ez így van rendjén. Lehet, hogy nekem speciel nem tetszik, amikor egy kötélen leengedett káposztafejet vernek szét ódivatú, angolos esernyővel (konkrétan láttam az aktust), de ettől még kifejeznek vele valamit. Pont ezekért kedvelem az ilyen félvilági helyeket, amelyek csak időnként rúgnak ki a hámból, napközben teljesen normálisak. A Mai Manó Ház nagyon jó hely, van benn tradíció és modern, szegényebbek lennénk nélküle.

18-06-23-0160m.JPG

Ha Fenyvesi Marci egyszer világhírű lesz, és betagozódik a sztárok, stadionok, testőrök sanyarú kurzusába, egy dologban biztos vagyok, a testőröket megússza. Ugyanis már most olyan mennyiségű kütyüvel, pedállal, bizgentyűvel, torzítóval, kapcsolóval, laptoppal, villogó izékkel bástyázza körül magát, hogy nincs az a megveszekedett autogramkérő vagy groupie, aki át tudna törni ezen az akadályhalmazon. A Marsig előbb eljutnának, mint Marciig. Ja, még egy gitár is volt nála.

18-06-23-0161m.JPG

Elgondolom, amint a sokcsíkú germán sportszergyártó magasan képzett mérnökei annak idején németes precízséggel megtervezték a sportcipőt, amellyel közepes méretű bőrgolyóbisokba viszonylag könnyen bele lehet rúgni – no, nem a magyaroknak, mert minekünk nem nagyon sikerül az ilyen manőver mostanság – de álmukban sem gondoltak arra, hogy olyan cipellőt alkossanak, amelyekkel bőven a vámkeretet meghaladó mennyiségű kapcsolóhalmazt kelljen macerálni. De – valamerre – csak fejlődünk, most már különböző kütyük közt kolbászol a fél világ.

18-06-23-0165m.JPG

Hogy valami bíztatót is mondjak, a kismillió begerjedt effekt addig-addig keringett a környék légterében, amíg csak találkozott Marci muzsikájával. Gyönyörű dallamok bukkantak elő a hangládából, az elektromos hangzások hol süvítettek, máskor meg doromboltak, mégis működött a kémia, nem kellett félteni az alkotó elmét, ezúttal is kitalált valamit, amit hallgatva elgondolkodhatunk, és ha csak átmenetileg is, de kiléphetünk a jelenből.

18-06-23-0166m.JPG

Az ötödik koncert is behúzva.

Miközben az események drámai sebességgel követték egymást, Réka hősiesen virtuózkodott a telekommunikációs csatornákon, minden klappolt, mint a mesében. Egészen eddig. Nem tudom, mi történhetett, lehet, hogy a háttérhatalmaknak lett elege belőlünk, hogy mindenki, még a hegyi gorillák és a kardszárnyú delfinek is követik a JazzMa, illetve Réka közvetítését és a pár perces filmjeit, amelyekkel egy-egy rövid zeneszám bemutatásával próbálta közelebb hozni a Múzeumok Éjszakáját azokkal, akiknek nem volt lehetőségük személyesen jelen lenni a koncerteken. Hamar kiderült, valami bonyolult szerver-problémával összefüggő malőr lépett fel, a szövegeket még föl lehetett tenni közvetítés-szerűen, de a képeket és a filmecskéket már nem. A helyzet csak jóval később oldódott meg.

A következő koncert 21:30-kor kezdődött, kis késéssel, 21:39-re értünk a tetthelyre, a zenekar pontosan betartotta a kezdési időpontot, dicséretes.

mupa-mario.jpg

A Rafael Márió Trió játszott a MüPa Átriumban (Előcsarnokban).

Rafael Márió – zongora
Bartók Vince – basszusgitár
Hidász Tamás – dobok

A hatodik koncert is megvolt.


A MüPából a VI. kerületi Benczúr utcai Postamúzeumba száguldottunk ezerrel, a koncert 22:00 órakor kezdődött, késtünk negyed órát. Bármilyen furcsa, az est során először találkoztunk az elátkozott parkolási problémával. Ott keringtünk a Benczúr utca környékén, mint a mérgezett egerek, de csak keservesen találtunk ideiglenes helyet az időszakosan befékezett száguldó stúdió számára. Még a rettegett Nagymező utcában is „snúrban” találtunk egy tökéletes parkolóhelyet, mint a filmekben.

A Postamúzeum klasszikus, patinás, régi terézvárosi bérpalotában van. Érdekes volt rövid idő alatt ennyiféle épületbe berobogni, körülnézni, beleszagolni a miliőbe, meg effélék. Alakzatban döngettünk föl-le a kacskaringós lépcsőkön, folyosókon, termeken át, építészettörténeti túrának is elment volna.

18-06-23-0196m.JPG

A ’Half Monk’ Trió játszott. Sajnos, nagyon kevesen voltak, pedig Thelonious Monk zenéje gyönyörű és a három muzsikus is ihletetten játszotta az öreg újító friss, mai napig aktuális világát.

18-06-23-0191m.JPG

Szalay Gábor gitározott

18-06-23-0192m.JPG
Hárs Viktor bőgőzött

18-06-23-0194m.JPG

Csomós Ferenc dobolt.

18-06-23-0190m.JPG

Sikeresen abszolváltuk a hetedik koncertet is.


A biztos Belvárosból visszafordultunk a Középső-Ferencváros irányába, ugyanis a következő, 22:30-kor kezdődő koncert szintén a MüPában volt.

mupa-halper.jpg

A Halper Experiment & Törőcsik Franciska játszott a MüPa Átriumban (Előcsarnokban).

Törőcsik Franciska - ének
Halper László – gitár
Kollmann Gábor – szaxofon
Kosztyu Zsolt – basszusgitár
Hajas László – dob

Játszott két hegedűs hölgy, de nem a háztetőn, és egy csellista is.
Samu Enikő - hegedű, Kindlinger Jessica - brácsa, Jánosházi Péter - cselló

A nyolcadik koncert is eltelt.

16-08-27-3957m.JPG
Irány a Nemzeti Múzeum, de gyorsan!

14-09-28-0037m.JPG

A Muzej keretében az utolsó programra a Magyar Nemzeti Múzeum déli oldalán lévő udvaron került sor, a légi felvételen a bal oldalon látható részen, 23:30-as kezdettel. Hirtelen érezni kezdtük a hidegfront miatti hűtőszekrényre hajazó jeges fuvallatokat, de azért kitartottunk, hiszen misszióban vagyunk, nem?

18-06-23-0223m.JPG

Volt közönség szép számmal, csak a gyorsfagyasztó lehűlés miatt majd’ mindenki fészkelődött, keresték a hiánycikknek számító kabátokat, amelyeket csak az előrelátó, éjszakai életet élők hoztak magukkal. Réka is beöltözött motoros csajnak, dögös bőrdzsekivel.

18-06-23-0219m.JPG

A Zolbert Trio játszott kiegyenlített hangzású smooth jazzt. Friss, gyümölcsillatú zene volt, mint az Irsai Olivér, de az a nedű inkább a kánikulára való.

18-06-23-0231m.JPG

Zolbert szaxizott, volt tenor, alt és szoprán is.

18-06-23-0240m.JPG

Tóth Marcell zongorázott.

18-06-23-0238m.JPG
Nagy Zsolt dobolt.

Közben éjfél is elmúlt, és azon kaptuk magunkat, hogy hoppá, túléltük a kilencedik koncertet is.

Terv teljesítve, mehetünk a pénztárhoz. Igen ám, de ekkora lelki sokkot nem könnyű feldolgozni, ezért testületileg úgy döntöttünk, hogy az eredeti tervnek megfelelően még elmegyünk a Budapest Jazz Clubba, jó kis jazz jamet hallgatni.

18-06-24-0006m.JPG

másnap

Fél egy után értünk oda, a galérián Balázs Józsi Triója volt a nyitó együttes. Józsi zongorázott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és a fiatal tehetség, Éles Máté dobolt. Gitáron csatlakozott Szalay Gabi post-Postamúzeumos hangulatban, valamint egy újabb ifjonc tűnt fel, Fehér Fábio, ő is virtuóz dolgokat gitározott. Kellemes kis jam volt, lazulós, cifrázós, végre nem volt bennünk sem a száguldásra ösztökélő stressz. Kényelmesen ücsörögve, csipszet majszolva hallgattuk a zenét.

01:30-kor sajnos véget vetettek a zenének, és hazaindultak a leányok és a legények is. Ekkor még úgy gondoltam, lassan véget ér ez a maratoni délutánból származtatott éjszaka, de nem. Elvittem Rékát Őrmezőre, Barbit pedig a hegyre, majd hazamentem Budakeszire, 134 km volt a mai koncertkörút, nem is olyan sok, ha azt vesszük. 02:30-kor arra gondoltam, csak pár percre még odaülök a számítógéphez, hogy belenézzek a képekbe, tényleg csak röviden.

Igen ám, de elővettem a délután Oláh Dezsőtől kapott Reflections of Béla Bartók’s Six Romanian Dances című dedikált lemezét és naiv ötlettől vezérelve betettem a zenegépbe. A CD halk, lassú melódiával kezdődik, még felvillant, hogy biztos elalszom majd zenehallgatás közben. Ezzel szemben, teljesen éberen, végighallgattam a teljes lemezt, annyira tetszett.

Tök átlagos napom volt, elmentem tíz koncertre, utána meg ráadásként gyönyörű zenét hallgattam hajnalban, nem kell ennél több. Vagy mégis?


Ha eddig eljutottatok az olvasással, extra bónuszként csak most, csak a JazzMa olvasóinak következzék az első magyarországi tízkoncertes videó. Hortobágyon is csak kilenclyukú a híd, Beethoven is feladta kilencnél, a Holdhoz is csak kilenc űrhajó jutott el, úgyhogy tetszik, nem tetszik, mi nyertük a meccset. A közvetítést áthatja az élő adás közvetlensége. Keith Jarrették is szabványokat állítottak – Setting Standards - nem gondolom, hogy ezek után lehetne koncertet tartani ilyen élő-szerű videó tudósítás nélkül.



Vissza a hírekhez