Három úr az űrből – A Flight Modus a BJC-ben
Örök a vita, hol is tartunk mostanában? Szőrös, faragatlan neandervölgyiek vagyunk, vagy intelligens, ámde avokádószemű idegenek? A kevés szerencsés, aki leszállt a BJC előtt és beült a Flight Modus koncertjére, megkapta a határozott választ a nagy kérdésre.
Ha már Flight Modus, akkor a repüléshez illően öltöztem, most végre fölvettem a sisakomat és az ejtőernyő hevedert, a zenekar tagjai meg is bámultak rendesen, ki ez a lökött? A trió viszont fapados módon egyáltalán nem az alkalomnak – és a zenekar nevének - megfelelő szkafanderben volt, hanem pórias utcai szerelésben.
Nekem kimaradtak a nagy pop-rock őrületek, még soha nem voltam olyan rockkoncerten, ahol füstgéppel kábítottak volna. Éppen ezért lepődtem meg, amint a BJC koncerttermébe léptem a beálláson. Fény alig volt, sejtelmes, kékes, lilás fénypászmák és füst. Már attól tartottam, kopott madártollas hacukájában előugrik az Omegás Kóbor, de szerencsére ennyire nem volt vészes a helyzet, a gomolygó füstben lassan manifesztálódott Tálas Áron, aki ezúttal, illetve ebben a felállásban dobokon játszott, Fenyvesi Marci gitározott, Fonay Tibor pedig basszusgitározott.
Próbáltam fényképezni, de elsőre nem sikerült, csak a koncerten tudtam néhány képet készíteni, de azok is olyanok lettek, mint a Harmadik típusú találkozások című film vége, amikor az ellenfényben ott sem lehet jól látni a földönkívülieket.
A múlt szombati Múzeumok Éjszakáján végigszáguldott tíz koncertes riportban belehallgattunk Fenyvesi Marci Mai Manó Házbéli szólókoncertjébe, a Manóból a BJC-be vezető ösvény látható és járható.
Mit is mondjak? Még régen, egy másik évszázadban és másik (?) rendszerben, valamikor a hetvenes évek közepén, számomra a lengyel SBB trió volt az első olyan zenekar, akik valahonnan megpróbáltak kilépni, egyfajta improvizatív jazzrockot vagy talán progresszív rockot játszottak. Annyira megragadott a hangzásuk akkor, hogy az épp készülgető sci-fi kisregényem egyik, a humanoidokkal kontaktusba kerülő, barátságos idegen lényeit az együttes vezetőjéről, a sok hangszeren játszó Józef Skrzekről „skrzekek"-nek neveztem el.
Nagyon jó koncert volt. Űrkorszaki zene. Pszichedelikus, szárnyaló, nagyon lüktető, nagyívű muzsika, elsőre ismétlődőnek hangzó részekkel, amelyekről azonban azonnal kiderül, hogy bizony, haladnak valamerre. Tobzódtunk az effektekben, mindhárom zenész intenzíven használta az ezer sziget effekteket, még Fonay Tibi is beújított egy méretes pedálsort maga elé, ha már.
A Flight Modus valahonnan elindult és elég messzire sikerült eljutnia, magukkal csalván a félháznyi közönséget is. Két szettet játszottak, mindkettőben folyamatos zenei folyamat volt. Én nem repülésnek, inkább űrrepülésnek gondolnám a mai muzsikát, de nem a Pirx pilóta kalandjainak azonnal kultikussá vált, valójában gagyi effektjeit hallottam ki a koncertből, hanem egy elég tág horizonton csapongó útkeresést.
Az első szett energikusabbnak, lüktetőbbnek tűnt, a második rész vége viszont dallamosabb, fékezett habzású részeket is tartalmazott, ezt nagyon élveztem. Hangosan játszottak. Mindent jól lehetett hallani, ámbár a dobok szerintem túl hangosak voltak az egész koncerten, ezt leszámítva a gitár és az effektek nagyon jól szóltak, a basszusgitár pedig talán a legjobban, amit csak hallottam eddig a hangszertől a BJC-ben.
A műsor végén komoly ováció volt, úgy látszik, a közönség is szívesen vett részt ebben a másfél órás, Földet elhagyó utazásban.
A végén, miután nagy nehezen sikerült elpakolni az elképesztő mennyiségű pedált, megkérdeztem a srácokat, mivel mennek haza? Némileg illúzióromboló volt a földhözragadt válasz, miszerint autóval, ugyanis egy ilyen koncert után minimum teleportálni kellett volna magukat, vagy beszállni a BJC előtt lebegő ufókba.
Gravitációs lencse
A nagy koncert utáni jam megint érdekes volt, az Egri János, jr. Trió játszott. Jancsi zongorázott, Oláh Peti bőgőzött, Lakatos Pecek Andris pedig dobolt. Jófajta, vérbő szvinges zenéket játszottak, kellemes volt. Felbukkant és beszállt az LFZE diplomakoncerten is hallott (és külön megdicsért) Márkosi Andris és Zombori Atus is.
Hogy folytassam a BJC-s zongora eposzomat, a galérián lévő hangszert úgy-ahogy kipofozták, és amikor Jancsi még egy mikrofont odaállított a hangszerhez, érezhetően javult a hangzás, már egész jól lehetett hallani a regiszter nagy részét.
Az űrös koncert után, hazafelé én is autóval mentem, de az egyenes szakaszokon azért titokban előretoltam a gázkart és magam felé húztam a kormányt, mint a repülőgépeken szokás, hátha a valóságban is elemelkedek, nem csak a képzeletben.
