JazzMa

Friss Hírek

RUSZTIKUS SZOMBAT2018. augusztus 13.
Végezetül2018. augusztus 06.
Debrecen – Coda2018. augusztus 06.
Szombat esti bebop2018. augusztus 06.
Szombaton is bor és jazz2018. augusztus 05.
Mindenki másképp csinálja2018. augusztus 04.
DEBRECEN FELÉ, FÉLÚTON 2018. augusztus 04.
Viharos kezdés2018. augusztus 03.
Első nap, utolsó koncert2018. augusztus 03.
BEVÁLTOTT NYEREMÉNY2018. augusztus 03.
Nexus LineUp: Fragments2018. augusztus 03.
EGRI A NÉGYZETEN2018. augusztus 01.
QUINCY JONES 852018. július 23.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

Joey Alexander / Youn Sun Nah & Ulf Wakenius, Wolfisheim Jazz Festival, Franciaország (2018. június 27.)

A Wolfisheim Jazz Fesztivál első napját sikerült elcsípnem. Az esti program Joey Alexanderrel kezdődött, aki egy egyórás szólóprogramot adott elő, jórészt az új lemeze ("Eclipse") anyagából. Az internet tele van elragadtatott kritikákkal a "Jazz Mozartjáról", és nyilván fantasztikus, hogy valaki 14 évesen ilyen ügyesen játszik... De: ha a cukiság-faktortól és a csodagyerek-témától, és a "hú, Baliból idáig eljutni, pláne ilyen fiatalon" dologtól eltekintünk, akkor maga a zenei produkció nekem nem okozott valami nagy örömet; a számok David Benoit-utánérzések, Professor Longhair stílusú darabok és in-your-face Chick Corea imitációk (pl. az új szám, a "Fourteen") között váltakoztak. Az utolsó szám („Round Midnight”) pedig füstös, szomorkás darab helyett afféle zongorázás-technikai bemutatóba ment át; valami igazi jazz feelinget nagyon hiányoltam belőle.

joeyalexander1.jpg

De hát nem is Joey miatt mentem Wolfisheim-be, hanem a svéd gitáros, Ulf Wakenius miatt, akinek nagy rajongója vagyok, már a régi "Guitars Unlimited" lemezek óta, a fúziós periódusain át, az Oscar Petersonnal készített lemezen keresztül, az ACT label-nél történt újjászületéséig. És nem csalódtam, valami csodálatos dolgot produkált azon az egy szál elektroakusztikus gitárján. Talán a „Momento Magico” volt a fénypont, a 2014-es lemez címadó dala. Viszont (sajnos) ma este nem Ulf volt a középpontban, hanem a dél-koreai (jazz?) énekesnő, Youn Sun Nah. Aki - szerény véleményem szerint - nagyon idegesítő. Először is, a darabok választása, Paul Simon, Leonard Cohen elcsépelt Hallelujája, Metallica (??), Tom Waits... Másodszor, a hangja, amely három üzemmódban működik: (1) francia sanzonos éneklés (ez még talán kibírható); (2) vékony hangú "opera-light" stílus (ez felejthető, illetve ha valaki, mint én, allergiás az operaéneklésre, annak embert próbáló), és (3) hangos, fülsértően hamis etno-visítozás (valami brutális). Minden számban ezeket váltogatta. A nagyszámú közönségnek nagyon bejött a dolog... nekem nem. (Már megint sikerült JAZZ címen valami nem-jazzt rásózni egy népes fesztiválközönségre...) Ja, és kicsit pösze is az énekesnő, folyamatosan keverte az "s" és "sz" valamint a "p" és "v" és a "z" és "zs" hangokat.

Hát ez van/volt. Lesz viszont még Wolfisheimben Biréli Lagréne is és Avishai Cohen is (a basszeros, nem a trombitás) és Étienne M'Bappé is és Florin Niculescu is (sajnos külön-külön, pedig így együtt is biztosan jól szólnának).

wolf1.jpg

wolf2.jpg

wolf3.jpg

wolf4.jpg

wolf5.jpg

joeyalexander2.jpg

joeyalexander3.jpg

joeyalexander4.jpg

joeyalexander5.jpg

joeyalexander6.jpg


Vissza a hírekhez